Átalakították a kormányt

Publikálás dátuma
2016.11.07. 10:02
FOTÓ: Getty Images
Ma kezdi meg munkáját az átalakított görög kormány. Szakértők szerint az új kabinet kevésbé ellenséges a hitelezőkkel szemben, mint Alekszisz Ciprasz bármelyik korábbi kormánya. 

Csapatának legfontosabb feladata a reformok felgyorsítása lesz. Ez azért fontos, mert csak akkor tárgyalhat a kormányfő az adósság könnyítéséről, ha átültetik a gyakorlatba a hitelezők által megkövetelt intézkedéseket. Jeorjiosz Huliarakisz pénzügyminiszter-helyettes azt közölte, bár a harmadik, 85 milliárd eurós hitelprogram 2018-ban fut ki, már most meg kellene határozni az adósságkönnyítés részleteit, még akkor is, ha ezek az intézkedések legjobb esetben is csak két év múlva léphetnek életbe.

Ciprasz pártja, a Sziriza jelentősen vesztett népszerűségéből, felmérésektől függően 5-10 százalékkal áll a legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Új Demokrácia mögött. A kormányfőnek előre kell menekülnie. Egyedül abban bízhat, hogy sikerül eredményeket felmutatnia, ami csak a reformok véghezvitelével valósítható meg. Csakhogy ezek az intézkedések rendkívül népszerűtlenek, így egyre többször tüntetnek a kabinettel szemben.

A Nemzetközi Valutaalap támogatná Ciprasz azon követelését, amely szerint Athén kapjon adósságelengedést a hitelezőktől, ám az IMF is azt követeli a kabinettől, előbb tegyen le valamit az asztalra. Ciprasz a kabinet szombati beiktatásakor úgy fogalmazott, kellő energiájuk van az újrakezdéshez.

A lényeges posztokon nem történtek változások, pénzügyminiszter Euklid Cakalotosz maradt, aki még 2015 júliusában váltotta a Grexitre hajtó Jannisz Varufakiszt. Nem változik a külügyi tárca irányírójának személye sem, Nikosz Kociasz marad a görög diplomácia vezetője. A védelmi miniszter Panosz Kammenosz, a Sziriza kisebbik koalíciós partnere, a Független Görögök (ANEL) elnöke marad. Elsősorban azokat a minisztereket váltották le, akiket a reform fékezőinek tartottak. menesztették például Panosz Szkurletisz energiaügyi minisztert, aki megakadályozta a privatizáció felgyorsítását. Elsősorban az nem volt ínyére, hogy az állami görög energiaszolgáltató megváljon részvényeinek 17 százalékától. Őt Jeorjisz Sztatakisz eddigi gazdasági miniszter váltotta.

Szkurletisz a belügyi tárca élére került. Ez ügyes húzás volt Ciprasz részéről. Ez befolyásos poszt ugyan, ám arra nem lesz módja, hogy keresztbe tegyen a hitelezőkkel kötött megállapodás végrehajtásának. Teodorisz Dricasz hajózásügyi minisztert az eddigi belügyi tárcavezető, Panajotisz Kurublisz váltja. Utóbbit gyenge személyiségnek tartják, akit könnyen lehet irányítani. Dricasznak azért kellett távoznia, mert nem támogatta, hogy a pireuszi és a thesszaloniki kikötő külföldi kézbe kerüljön. Utódánál nem lesznek ilyen gondok, ő azt teszi majd, amit Ciprasz elvár tőle.

A pireuszi kikötőt egyébként a kínai Cosco cég szemelte ki magának – emlékeztetett a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ez rendkívül fontos kereskedelmi kikötő, számos exportcikket továbbítanak más városokba.

Más okok miatt kellett távoznia az eddigi oktatási miniszternek, Nikosz Filisznek. Elkövette azt a hibát, hogy vitába keveredett az országban ma is rendkívül befolyásos ortodox egyházzal az iskolai hittanoktatás miatt. Ciprasznak így is van épp elég gondja, nem akart szembekerülni a pravoszláv pópákkal, így inkább megszabadult miniszterétől. Létrehozták a migrációs minisztériumot, ezekkel a kérdésekkel eddig a belügyminisztérium foglalkozott.

Szerző

Viharok a kormányban?

Levegőben lóg egy újabb vihar a koalícióban: a probléma a megyei választások egykörössé alakítása – értesült az Új Szó. 

Míg a smeres Martin Glváč javasla-tát a Híd támogatja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kifejezetten ellene van. Andrej Danko, a nemzeti párt elnöke így újabb frontot nyithat a koalíción belül folytatott mikroháborújában.

Az SNS azért ellenzi az egykörös megyei választásokat, mert saját „brandjét” szeretné erősíteni a jövő évi választáson. Már október elején kizártak bármilyen koalíciót más pártokkal, saját régiós politikusaikat tervezik tesztelni a megyékben. Szerintük a második kör ad csak lehetőséget arra, hogy a standard politikai pártok összefogjanak, és olyan megyeelnök-jelölteket támogassanak, akik ellenpólusai lehetnek a szélsőséges jelölteknek. A Smer és a Híd által múlt héten benyújtott javaslatról legújabban Anton Hrnko, az SNS alelnöke nyilatkozott az aktuality.sk portálnak. Megerősítette, pártjának nem tetszik a törvénymódosítás, mely nagyban csökkentené jelöltjeik sikerének esélyét. Hrnko nem tudja, mi lehet amögött, hogy az SNS partnerei a nemzetiek beleegyezése nélkül nyújtották be a javaslatot a parlamentbe.

Szerző

Közös jelöltet indítana az ellenzék

A szerbiai ellenzék pártjai hajlanak arra, hogy közös elnökjelöltet állítsanak a közelgő szerbiai elnökválasztáson – írta a Vajdaság Ma a Tanjug hírügynökségre hivatkozva. 

Konkrét nevek nem merültek fel. A pártok találkozóján szó esett még arról is, hogy nem adottak a tisztességes feltételek az elnökválasztáshoz, lévén, hogy a másként gondolkodók üldözésnek vannak kitéve, a média pedig a hatalom teljes ellenőrzése alatt áll.

Az ellenzéki találkozóra a korábbiakban bejelentettekkel ellentétben, nem jelentek meg a Dveri és a Dosta je bilo! (DJB) képviselői. A pártok és mozgalmak képviselői húsz nap múlva ismét találkoznak, amikor is konkrét javaslatok is elhangzanak majd az elnökjelölt személyére.

A találkozón részt vett Radoslav Milojčić Kena a Demokrata Párt (DS) soraiból, Rašković Ivić és Đorđe Vukadinović független képviselők, Borko Stefanović, a Szerbiai Baloldal vezetője, Nebojša Zelenović, az Együtt Szerbiáért elnöke, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDS), az Új Párt (NS), továbbá több mozgalom képviselői.

Borko Stefanović, a Szerbiai Baloldal vezetője szerint a találkozó pozitív légkörben zajlott a program- és ideológiai különbségek ellenére, abban mindannyian megegyeztek, hogy Szerbiának becsületes, tisztességes és demokratikus feltételek közepette kell elnököt választania.

Szerző