Előfizetés

Labdarúgó BL - Gündogan dupla öröme

H. Sz.
Publikálás dátuma
2016.11.02. 23:45

Négy csapat máris továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi szakaszába a sorozat csoportkörének negyedik, keddi játéknapját követően, ahol az is eldőlt, hogy az ukrán résztvevő már biztosan nem folytathatja 2017-ben. Az est mérkőzését Manchesterben játszották, ahol a hazaiak duplázó játékosa mellett ténykedésével a magyar játékvezető is főszerepet vállalt.

Volt miért visszavágnia a Barcelona ellen készülő Manchester Citynek a C jelű kvartett keddi csúcsmeccsén, ahol Ilkay Gündogan két gólja mellett Kevin de Bruyne egy találattal vette ki a részét a történelmi, 3-1-es City-sikerből. A korábbi Barca-tréner, Pep Guardiola csapata két hete a katalán városban szenvedett 4-0-s vereséget, de ami ennél is fájóbb lehetett a szuperrangadót megelőzően az angolok híveinek, hogy a Barcelona minden korábbi fellépése alkalmával győztesen távozott az Etihad Stadionból.

A fentiek, s a négyes aktuális állásának fényében kevésbé egyoldalú eredményre lehetett számítani, mint Barcelonában, hiszen a játékot megelőzően a második továbbjutó helyen álló manchesteri együttes csupán egyetlen ponttal előzte meg azt a Borussia Mönchengladbachot, amely csapattól várható volt – bár végül nem nyert –, hogy három pontot szerez hazai környezetben a Celtic ellen.

A párharc felvezetését egyébként a számolgatás nélkül is feszült percek tarkították: vészhelyzetre hivatkozva kora este evakuálták a City-stadiont, brit lapok beszámolói szerint az aréna teljes személyzete a létesítmény előtt vesztegelt 18 óráig. Az nem derült ki, hogy mi okozott riadalmat, végül mégis győzött a futball, s a szokott időpontban elkezdődött az elitliga keddi slágermeccse.

Az első játékrészben többet birtokolta a labdát a Barcelona, az ötszörös BL-győztes egylet ráadásul a csapatban 100. Bajnokok Ligája meccsén pályára lépő Lionel Messi góljával megszerezte a vezetést 21. perc után. Nem érdemtelenül, ám hiba volna elhallgatni, hogy a City előtt előbb is gólszerzési lehetőség adódott volna: a párharc dirigálásával megbízott magyar játékvezető, Kassai Viktor azonban az Umtiti „segítségével” eleső Raheem Sterlingnek sárga lapot osztott ki a – egybehangzó szakvélemények szerint – jogos büntető megítélése helyett. „Ez 100 százalék, hogy büntető!” – írta a Twitteren a városi rivális United korábbi futballistája, Rio Ferdinand. A folytatásban futószalagon „gyártott” katalán lehetőségek már-már a 0-4 rémképével fenyegettek, amikor Ilkay Gündogan a semmiből egalizált.

A térfélcserét követően egy az első felvonásban látottnál jóval harcosabb City-t láthatott a közönsége, a több helyzetben megnyilvánuló akarat pedig eredménnyel párosult: Kevin de Bruyne szabadrúgásból vette be a Barca-kaput, 51 perc után megszerezve a vezetést csapatának. Ezt követően a lehetőségek mindkét fél előtt megvoltak, újabb gólt viszont a házigazda színeiben a hétvégi, West Bromwich elleni bajnokihoz hasonlóan duplázó Gündogan szerzett: Kassainak és csapatának újabb kritika, hogy a visszajátszások alapján jól láthatóan azt követően, hogy a kapu előtt elcsúszó Agüero kezéről kifelé pattanó labdát varrta be kíméletlenül az ötösről a német válogatott középpályás. „Oldalt tartottam a kezem és nem állt szándékomban használni, ezt Ter Stegen is láthatta” – nyilatkozta az eset kapcsán Agüero a Manchester City honlapjának, utalva a katalánok kapusának heves reklamálására.

A Manchesterbe nyáron, Dortmundból igazoló Gündogan utóbbi napokban mutatott formája parádés: öt manchesteri góljából négyet napokon belül szerzett. Győzelmével a City tartja a lépést a Barcelonával, egyúttal lerázta magáról a skót Celticcel csak döntetlent játszó, így hárompontnyi hátránnyal harmadik Mönchengladbachot – Pep Guardiola csapata az ötödik körben éppen Németországban vendégszerepel, így már alighanem egy kevésbé forró hangulatú mérkőzésen. Vereségével a Barcelona matematikailag még nem biztosította továbblépést.

Továbbra sem lefutott a versengés a B csoportban sem, ahol a portugál Benfica hozta a kötelezőt saját pályáján a csoportkört követően biztosan búcsúzó Dinamo Kijev ellenében. A portugál bajnokságot képviselő hatpontos együttes így tapad a Törökországban játszó Besiktas-Napoli duóra – igaz, mindkét, hét ponttal álló együttessel megmérkőzik még a folytatásban.Nem kell számolgatnia ugyanakkor az A és a D csoport sztárcsapatainak, hiszen a további eredményektől függetlenül a francia Paris Saint-Germain és a londoni Arsenal is kvalifikálta magát a legjobb 16 mezőnyébe. Előbbi kvartettben két hajrágól döntött az idegenben játszó élcsapat javára: a PSG és Thomas Meunier az elefántcsontparti Serey Die második sárga lapja után megfogyatkozó Basel stadionjában helyet foglalók többségét szomorította, amikor 2-1-re módosult az eredmény a 90. percben, míg az Arsenalt Szófiában fogadó Ludogorec hiába vezetett 15 perc játék után 2-0-ra, végül 2-2-es félidei állás után a 88. percben Mesut Özil alakította ki a 3-2-es végeredményt.

Özil szépségdíjas góllal segítette három ponthoz csapatát: az Arsenal-játékos egy saját térfeléről indított átadást vett át, majd kapust esernyő-, a két védőt lövőcsellel megtréfálva a német a trükkök után könnyedén passzolt a hálóba.

Az Eindhovenben vendégszereplő Bayern Lewandowski, a kedden a Vicente Calderon-stadionban fellépő Atlético Griezmann duplájának köszönhetően szerzett három pontot, s biztosította be továbbjutását.

A születési dátumhoz igazítaná a kormány a jogosítvány érvényességét

A születési dátumhoz igazítaná a vezetői engedélyek érvényességét a kormány egy a kormany.hu portálon szerdán megjelent, több kormányrendeletet módosító tervezet szerint.

Az egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet több kormányrendeletet módosítana, ezek között szerepel a közúti közlekedési igazgatási feladatokról is szóló kormányrendelet módosítása. Ebben az áll: a vezetői engedély kiállításánál az érvényességet általában úgy kell meghatározni, hogy a lejárat hónapja és napja az egészségügyi érvényességi időponton belül megegyezzen az okmány birtokosa születési idejének hónapjával és napjával.

A fő szabály alóli kivétel, ha az orvosi vizsgálaton a meghatározott életkorra, vagy a külön jogszabályban meghatározott betegségekre tekintettel két évet meg nem haladó egészségi alkalmassági időt állapítanak meg a járművezetőnek. A jelenleg érvényben lévő szabályozás ezt a gyakorlatot az ügyfél kérésére alkalmazta.

Bukta! - Mészáros luxusjachtja egy kikötőben Pharaon hajójával

Publikálás dátuma
2016.11.02. 21:31
Forrás: Magyar Narancs/műholdkép
Történt, hogy Ghaith Pharaon híres luxusjachtja, az ellene kiadott Interpol-körözésben is szereplő Le Pharaon idén augusztus 4-én befutott a spliti kikötőbe- írja a Magyar Narancs. A lap munkatársai a FleetMon adatbázisában utánakerestek, és kiderült: ugyan az elmúlt három évben egyszer sem járt az Adrián a Le Pharaon, idén augusztusban azonban igen. És láss csodát, pont azon a napon, augusztus 4-én egy másik szuperjacht is befutott a spliti kikötőbe.

A Magyar Narancsnak köszönhetően a nyár végén derült ki, hogy a másfél milliárdos hajó, az Artemy fedélzetén milyen kis bennfentesen mozog Felcsút polgármestere.  Augusztus 2-án Maslinica mellett fotózták le Orbán bizalmasát és feleségét, egy Hvar szigetén üzemelő kikötői kamera pedig augusztus 10-én rögzítette, ahogy Mészáros "Stróman" Lőrinc sportosan felugrik a hajóra. Vagyis Mészáros szinte biztosan a hajón volt, amikor az Artemy leparkolt a Le Pharaon közelében. Az éjszakát mindkét hajó utasai Splitben töltötték.

Forrás: Magyar Narancs/műholdkép

Forrás: Magyar Narancs/műholdkép

 

A hatalmas vagyont birtokló? kezelő? magyar oligarcha és a pénzmosás világklasszisának számító Pharaon jachtja ily módon meglepő közelségbe kerülhetett. Mészáros a Magyar Narancs érdeklődésére nem adott választ arra, hogy találkozott-e személyesen Pharaonnal.