Előfizetés

Már nem de Boer az Inter vezetőedzője

Elbocsátották Frank de Boert, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale holland trénerét. Az Ajax Amszterdam korábbi edzője mindössze 14 mérkőzésen ülhetett a milánóiak kispadján, ezek közül pedig csak ötöt tudott megnyerni. 

De Boer sorsát a vasárnapi, Sampdoria elleni 1-0-s vereség pecsételte meg, ezt követően közölte tegnap a klub a menesztéséről szóló hírt. Az Inter pillanatnyilag a 12. helyen áll az olasz élvonalban. A milánói csapatnak ugyan a kieséstől nem kell tartania, hiszen hét pont választja el ettől, az együttes formájáról azonban mindent elmond, hogy utolsó hat bajnokiján négy pontot sikerült gyűjtenie, ugyanannyit, mint amennyit az utolsó helyezett Crotone szerzett meg azonos számú találkozó során.

A klubvezetés olasz lapértesülések szerint már múlt héten eldöntötte a váltást, mert úgy látták, hosszabb távon nem működőképesek de Boer merev módszerei Olaszországban. A lapok két személy nevét emlegettek kitartóan esetleges utódaként. Az egyik a brazil Leonardóé. Őt a volt elnök, a továbbra is igen befolyásos Massimo Moratti látná a kispadon. A másik pedig Stefano Piolié, ő az indonéz tulajdonos, Erick Trohir jelöltje. Utóbbi olasz trénert részesítene előnyben. Miközben tehát az újságok már napok óta De Boer menesztéséről cikkeztek, az Inter egyik vezetője, Michael Boligbroke még a Sampdoria elleni meccs előtt is úgy nyilatkozott, „száz százalékig” a holland mögött állnak.

Egyelőre kérdés, ki lesz a klub választása, mindössze annyi bizonyos, hogy az angol Southampton elleni Európa-liga mérkőzésen az eddigi utánpótlásedző, Stefano Vecchi ül majd a kispadon. De Boer az Instagramon azt közölte, több időre lett volna szüksége ahhoz, hogy sikerre vezesse a klubot.

Kapcsolódó
De Boer bizalmat kapott

A továbbjutás kapujában

Több csapat is biztosíthatná a nyolcaddöntőbe jutást a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai, negyedik fordulójában, így a Leicester City, a Juventus, a Sevilla, valamint a Dortmund és a Real Madrid is. Ehhez mindegyik csapatnak győznie kellene.

Pillanatnyilag messze a várakozások alatt szerepel a Borussia Dortmund. Thomas Tuchel együttese csak a hatodik helyen áll a bajnokságban, nyolc ponttal lemaradva kilenc forduló után a listavezető Bayern München mögött, miközben mindenki arra számított, ha létezik csapat, amelyik megszorongathatja a bajorokat, az csakis a Borussia lehet.

Ehhez képest valami nagyon nem működik a sárga-feketéknél. Nyilvánvaló, hogy Mats Hummelst nem sikerült pótolni, ráadásul komoly sérüléshullám is sújtotta az együttest. Ám ez sem ad igazi magyarázatot arra, hogy miként fordulhat elő az, hogy a bajnokságban utoljára csak szeptember 23-án tudott nyerni a BVB, a Német Kupában is múlt héten csak büntetőkkel jutott túl az alacsonyabb osztályú Union Berlinnel szemben. Az eltelt szűk másfél hónap során egyetlen sorozatban, a BL-ben tudott nyerni, méghozzá október 18-án a lisszaboni Sporting otthonában 2-1-re.

Most az F csoport rangadóján, Dortmundban fogadják Mario Götzéék a lisszaboni zöld-fehéreket, s a cél nem is lehet más, mint a győzelem, illetve az, hogy feledtessék a bajnoki kudarcokat. A siker azt is jelenthetné, hogy a Dortmund máris kvalifikálja magát a nyolcaddöntő mezőnyébe. Michael Zorc sportigazgató szerint ez alapvető elvárás a csapattal szemben. „Mindenképpen győzni szeretnénk, s kihasználni mostani kedvező pozíciónkat, így ugyanis a bajnokságra koncentrálhatnánk” – fejtette ki.

A döntetlen sem lenne tragédia, mert a Borussia mindenképpen győzelemre számíthat majd hazai pályán a csoport leggyengébbje, a varsói Legia ellen. Thomas Tuchel szerint azonban nem szabad ilyenen gondolkodni, meg kell szerezni a három pontot, mert ha ez sikerült Lisszabonban, akkor sikerülnie kell Dortmundban is, 80 ezer néző előtt. A tréner számára jó hír, hogy lassacskán visszatérnek a sérültek, Schürrle, Raphael Guerreiro és Gonzlo Castro is a kezdőben kaphat helyet. „Ez a mérkőzés igazi kihívás, megmutathatjuk, hogy minőségi játékra is képesek vagyunk” – fejtette ki az ifjú, 22 esztendős Matthias Ginter.

A Dortmundhoz hasonló gondokkal küzd a Sporting is, amely látványos játékot mutatott be az előző szezonban, a portugál bajnokságban hétről hétre, mostanság azonban nem igazán megy a játék. Utolsó öt mérkőzéséből mindössze egyetlen győzelmet aratott, még szeptember 23-án az Estoril ellen, azóta három döntetlent ért el, ezzel csak a negyedik helyen áll Jorge Jesus csapata, s megelőzi a két nagy rivális, a Benfica és a Porto is. Az előbbivel szemben ráadásul kilenc forduló után hétpontos hátrányt halmozott fel.

BL-csoportkör, 4. forduló
Kedden játszották
A csoport
Ludogorec-Arsenal
Basel-PSG
B csoport
Besiktas-Napoli
Benfica-Dinamo Kijev
C csoport
Manchester City-Barcelona
Mönchengladbach-Celtic
D csoport
Atlético Madrid-Rosztov
PSV-Bayern München
Szerdai mérkőzések
E csoport
Monaco-CSKA Moszkva
Tottenham-Leverkusen
F csoport
Borussia Dortmund-Sporting (Tv.: Sport2 20.45)
Legia Varsó-Real Madrid    (Tv.: Sport1 20.45)
G csoport
FC Köbenhavn-Leicester
FC Porto-Club Brugge
H csoport
Juventus-Lyon (Tv.: M4 20.45)
Sevilla-Dinamo Zagreb

A Sporting németországi mérlege sem ad okot túlságosan sok bizakodásra: 12 találkozójából 11-szer vesztesként hagyta el a játékteret, egy döntetlen mellett. Tuchelt azonban nem érdeklik a statisztikák. „A legjobb Sportingra készülünk” – ígérte. Tovább gyarapíthatja pontjainak számát a Real Madrid, amely az utolsó helyen veszteglő Legia otthonában vendégszerepel. Bár Nikolics Nemanja csapata kezd magára találni a bajnokságban, a Real számára a győzelmen kívül bármilyen más eredmény óriási csalódás lenne. Két hete, a Santiago Bernabeuban a madridiak 5-1-re nyertek, bár az első félidőben a lengyelek többször ráijesztettek a királyiakra. A madridiak diadala a legjobb 16 közé jutásukat is jelentené.

Rendkívül kiegyensúlyozott az E csoport, hiszen az élen álló Monaco és az utolsó helyezett, moszkvai CSZKA között mindössze három pont, egyetlen győzelemnyi a különbség. Most épp e két csapat találkozik egymással a francia együttes otthonában. A hazaiak esetleges győzelmükkel nagy lépést tennének a nyolcaddöntőbe kerülés felé. Legutóbb, két hete az orosz fővárosban megosztozkodtak a pontokon, az a meccs 1-1-es döntetlenre végződött.

A másik mérkőzésen a Tottenham a Leverkusent látja vendégül. Bár a Spursnek korábban esélye lett volna arra, hogy a Premier League élére kerüljön, nem élt a lehetőséggel, mostanra viszont visszaesett: utolsó győzelmét éppen egy hónappal ezelőtt érte el. Rendkívül kiszámíthatatlanul szerepel a német gyógyszergyári csapat is, bár legutóbbi, hétvégi bajnokiján 2-1-re nyerni tudott Wolfsburgban. A Bayer több játékosát kényszerülhet nélkülözni Londonban, Tah, Toprak és Bender bevetése is kérdéses.

A G csoportban eldőlhet a Leicester City továbbjutása, ha az angol bajnok legyőzné idegenben az FC Köbenhavnt, már biztosan a a következő körben érezhetné magát. Kasper Schmeichel, a Leicester dán kapusa mondhatni hazautazik Koppenhágába, ahol a Parken Stadionban óvhatja meg kapuját a góltól. A BL idei kiírása során mostanáig egyik csapatnak sem sikerült bevennie a kapuját, neki is oroszlánrésze van abban, hogy a 2016-os év meglepetésbajnoka eddig száz százalékos csoportjában.

„A stadion két percre van a házamtól, így jól ismerem a csapatot, ráadásul mivel a stadion a válogatott pályája is, számtalanszor védtem már itt. Ezért második otthonomnak tekinthető” – fejtette ki a hálóőr. Az FC Porto nagyon is örülne a Leicester esetleges újabb győzelmének, hiszen így elléphetne a koppenhágaiaktól, s a második helyre jönne fel.

A H csoportban hét-hét ponttal áll az élen a Juventus és a Sevilla. A torinóiak nagy csatában verték meg hétvégén 2-1-re a Napolit a Serie A-ban. Két hete némi szerencsével nyertek a Lyon otthonában 1-0-ra, most azonban már-már kötelező a diadal Massimilano Allegri együttese számára. Győzelme máris a továbbjutást jelenthetné. Ugyanez igaz a Sevillára is, amely a csoport leggyengébb csapatát, a Dinamo Zágrábot látja vendégül.

Kiürítették a stadiont
Evakuálták a Manchester City labdarúgócsapatának stadionját a tegnap esti, Barcelonával szemben kiírt Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőzően.
Brit lapok arról számoltak be, hogy délután a szurkolók, az alkalmazottak és a labdarúgók is az Etihad Stadion előtt várakoztak – érdeklődésükre az illetékesek csupán azt közölték, hogy veszélyhelyzet miatt volt szükség az aréna kiürítésére.
Miután a klub szóvivőjének közlése szerint elmúlt a vészhelyzet, a stadionban dolgozók visszatérhettek a létesítménybe – kevéssel 18 óra után. 

Rosbergé lehet a vb-cím, ha odateszi magát Brazíliában

Lewis Hamilton maláj kiesése és a brit Japánban, a rajtnál vétett hibája miatt utóbbi két, szemlátomást egyértelmű veresége ellenére is kényelmes helyzetben van a Forma-1-es világbajnoki versenyfutás szempontjából Nico Rosberg. Az idény hajrájára előnyéből 19 pontnyit megőrző német az idényzárót megelőzően úgy is elhódíthatja a végső sikert, hogy a pályán gyakorlatilag csak Brazíliában kényszerül harcra csapattársával szemben.

Két versennyel a maratoni, 21 futamot számláló 2016-os vb vége előtt 9-8-ra áll a Mercedes-pilóták győzelmi külön versenye. Az idény első negyedét követően még visszahozhatatlannak tetsző ponthátránnyal álló címvédő a nyári szünetet megelőzően egyszer már visszakapaszkodott, miután azonban Hamilton a maga javára fordította a pontverseny állását, Belgiumban újra kénytelen volt átengedni Rosbergnek az összetettben az elsőséget.

A kibontakozó, néhány ponton múló viaskodásban fordulatot az október első vasárnapján rendezett Maláj Nagydíj jelentett, ahol Hamilton technikai hiba miatt az élről kényszerült kiállni. A folytatásban, Japánban elsőként befutó Rosberg pontelőnye birtokában azóta különösebben nem forszírozta a csapattársával való csatát, a legutóbbi két megmérettetésen beérte a biztos második hellyel.

Brazíliában azonban várhatóan eljön az igazság pillanata, avagy hacsak a technika ördöge ezt nem akadályozza meg, garantáltan összecsap napjaink két meghatározó versenyzője, a Mercedes párosa. Az Egyesült Államokban és Mexikóban is másodikként célba érő Rosberg – a Mexikóvárosban inkább elméleti síkon létező, leginkább Hamilton kiesésére épülő lehetőség után – Dél-Amerikában reális eséllyel rendelkezik első vb-címének elhódításához: Rosbergnek jelenlegi, 19 pontnyi fórja birtokában a boldogsághoz elegendő legyőznie Hamilton, aki hiába érne be másodikként márkatársa mögött, a mostani pontrendszerben az idényzáró előtt 26 pontos, azaz behozhatatlan előnyre tenne szert.

A Mexikói Nagydíj pontszerzői és a bajnokság állása
1. Hamilton (Mercedes, 1:40:31.402), 2. Rosberg (Mercedes, 8,354 másodperc hátrány), 3. Ricciardo (Red Bull, 20, 858 mp. h.), 4. Verstappen (Red Bull, 21,323 mp. h.), 5. Vettel (Ferrari, 27,313 mp. h.), 6. Raikkönen (Ferrari, 49, 376 mp. h.), 7. Hülkenberg (Force India, 58,891 mp. h.), 8. Bottas (Williams, 65, 891 mp. h.), 9. Massa (Williams, 76,206 mp. h.), 10. Pérez (Force India, 76,798 mp. h.)
A világbajnokságok állása
Pilóták: 1. Rosberg 349 pont, 2. Hamilton 330, 3. Ricciardo 242. Konstruktőrök: 1. Mercedes – már világbajnok 679, 2. Red Bull 427, 3. Ferrari 365.

„Jól hangzik” – felelte a mexikóvárosi megmérettetést követő sajtótájékoztatón Rosberg egy arra vonatkozó újságírói kérdésre, hogy Brazíliában egy győzelemmel lezárhatja a legfőbb kérdést. – Pillanatnyilag az elszalasztott mexikói lehetőség jár a fejemben, de természetesen holnaptól már Interlagosra koncentrálok. Szeretném tartani magam az eredeti tervhez: győzni szeretnék, ezzel pedig eldönteném a bajnoki cím kérdését is” – nyilatkozta a bajnoki cím első számú várományosa. Rosberg optimizmusa egyébként több mint kincstári a brazil forduló előtt, hiszen a német az interlagosi pályán 2014-ben és 2015-ben is diadalmaskodni tudott.

A kétismeretes egyenletet ugyan bonyolítható egyéb variánsokkal is, melyek szerint Rosberg harmadik, negyedik vagy ötödik helyezése esetén is révbe érhet az utolsó futam eredményétől függetlenül, az ezüst nyíliak harmadik éve tartó dominanciájának idején mégis nehéz elképzelni azt, hogy nem újra a Mercedes-autók sajátítják ki az első helyeket. Akár így lesz, akár nem, az észak-amerikai futamok után november 13-án, Brazíliában várhatóan kicsúcsosodik a riválisok közti küzdelem.

Hamilton a Professzor nyomában
Lewis Hamilton Mexikóban idénybeli nyolcadik, 2007 óta tartó pályafutása 51. futamgyőzelmét aratta, ezzel e tekintetben beérte a legendás autóversenyzőt, Alain Prostot.
Fotó: Getty Images/Julian Finne

Fotó: Getty Images/Julian Finne

A „Professzor” becenévre hallgató francia 202 rajtot számláló karrierje során 51 alkalommal nyert, ennél többször csupán a sportág legsikeresebb képviselője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher pezsgőzhetett többször a pódium tetején (szám szerint 91-szer).
Nem kizárt, hogy a címvédő brit még a 2016-os szezonból hátralévő két verseny során előlép a vonatkozó ranglista második helyére, az azonban erősen kérdéses, hogy a végső diadalok tekintetében tud-e egyenlíteni: Prost négyszeres bajnoknak vallhatja magát, míg Hamilton pillanatnyilag háromszoros világelső.
Érdekesség: a ma is aktív autóversenyzők közül Sebastian Vettel 42, Fernando Alonso 32 futamgyőzelmet számlál.