Romok, üszkök, sebek földjén

Publikálás dátuma
2016.10.31. 07:23

(...)A zöldeilő pázsit, a lágyan ringó faágak, az Erkel Színház lépcsőin játszó gyerekek mind a békét, nyugalmat mutatják. Folyik a mindennapi élet.

A Budapesti Pártbizottság épülete előtt teherautó fékez. A ponyva alól hízott sertések vége lóg ki. Megkezdődik a lerakodás. A sarki Közért előtt hosszú sor áll. A tekintetek kérdően néznek a hússal telt kocsira. A munka hamar befejeződik, s a kocsi üresen folytatja útját.

Fegyveres csoport közeleg. A sorban állók elmesélik a gyanús látottakat. Egy állítólag üres pártbizottság részére egy kocsi hús? Felette hihetetlen. A fegyveresek a ház átkutatásához látnak. Bentről lövés dörren. Tűzharc alakul ki. A sarki sorban állók gyorsan eltűnnek a kapuk alatt.

Erősítés érkezik. A harc órákon át tart. Végül a túlerő győz. S a felkelők a házba nyomulnak. Néhány percre elcsendesedik minden, majd az ablakokon keresztül súlyos papírkötegek repülnek az úttestre. Káderlapok. Felgyújtják.

A harcnak igen sok áldozata van. Az épületet védő államvédelmiekre rázúdult a nép féktelen haragja.

Szerző

Szálkák és gerendák

A judaisztikai irodalomból is ismert az ember szemében lévő szálkáról és gerendáról szóló, ideillő evangéliumi példázat: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.” Így olvasható Jézus tanítása a Máté-evangéliumban. Az Országos Rabbiképző Intézet Levéltárában pedig fellelhető egy késő-középkori zsidó metszet is, amely két kaftános alakot ábrázol, s az alkotó – a példázatnak megfelelően – az egyik szemébe belerajzolta a szálkát, s mi több, a másikéba a gerendát. Ami a hasonlat eszmei-elvi mondanivalójának leábrázolása révén némi szatirikus mellékízt kölcsönöz a történetnek. Hiszen mindenki láthatja az egyik szemében a szálkát, a másikéban még inkább a rettentő gerendát, miközben a képen a hevesen gesztikuláló, ágáló alakok zavartalanul magyarázzák egymásnak a maguk megingathatatlan álláspontját.

Politikai vitáink jutnak erről az eszembe. Mindenki mondja a magáét, miközben szaporodnak a szálkák és növekednek a gerendák. Mert nem a helyes felismerésen alapuló ítéletalkotás iránti elkötelezettség szerint beszélünk, döntünk és cselekszünk, nem a tisztánlátást akadályozó gerendák, majd a szálkák – itt a sorrend is fontos! - eltávolítására törekszünk. Hanem mindenki ragaszkodik a szálkájához, s még inkább a maga gerendájához. Minél mélyebben van a szálka és minél nagyobb a gerenda, annál inkább. S éppen ebben van a képmutatás. Hogy nem az igazsághoz ragaszkodunk, hanem valami máshoz, miközben váltig bizonygatjuk, hogy szavaink lelkiismeretes mérlegelésből születnek. Önmagunkat jobbnak, igazabbnak gondoljuk a velünk szemben állóknál, és semmiképpen sem akarjuk észrevenni a tisztánlátásunkat akadályozó tényezőket, legkevésbé sem azok nagyságrendjét.

De azért itt, legalább ezen a ponton próbáljunk elfogultságok nélkül különbséget tenni!

Különbséget, ami nem is lehet annyira bonyolult, hiszen ezúttal a szálkák és a gerendák méretét és súlyát kell összevetnünk. Tagadhatatlan, hogy a korábbi kormányzatok alatt voltak fájdalmasan belénk gennyedő szálkák, de bárki, bármit is mondjon, csak most, a Fidesz-kormányzat idején szaporodott el feleségestül, szeretőstül a minden gátlástól, önmérséklettől mentes, erkölcsi-etikai korlátokat még hírből sem ismerő, újfajta embertípus: a politikai celebek, akik az országot magánvagyonuknak tekintik, s ez nem alkalmi korrupció, a hatalom kísértésével szemben a szégyellnivaló és nehezen legyőzhető gyengeség jele, hanem egy nyílt birtokbavétel, minden mozdítható és mozdíthatatlan öntudatos és törvényesített kisajátítása.

Sok mindenről lehet és kell vitatkozni. Egy pluralista társadalomban ez nem is lehet másként. És tolerálnunk kell a magunkétól eltérő véleményeket. De a tolerancia nem torkolhat közömbösségbe, amely szerint így is lehet, úgy is lehet, meg amúgy is... Mert nem mindegy. És vannak, lehetnek vitán felüli igazságok. Ha nagyon fájnak a szálkák, akkor is tudnunk kell - s ebben egyre kevésbé képzelhető el érdemi vita -, hogy azok mégsem gerendák. És arról sem lehetnek erős kétségeink, hogy kinél-kiknél vannak a haladéktalanul sürgős eltávolításra váró gerendák.

Szerző
Giczy György közíró

Szálkák és gerendák

A judaisztikai irodalomból is ismert az ember szemében lévő szálkáról és gerendáról szóló, ideillő evangéliumi példázat: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.” Így olvasható Jézus tanítása a Máté-evangéliumban. Az Országos Rabbiképző Intézet Levéltárában pedig fellelhető egy késő-középkori zsidó metszet is, amely két kaftános alakot ábrázol, s az alkotó – a példázatnak megfelelően – az egyik szemébe belerajzolta a szálkát, s mi több, a másikéba a gerendát. Ami a hasonlat eszmei-elvi mondanivalójának leábrázolása révén némi szatirikus mellékízt kölcsönöz a történetnek. Hiszen mindenki láthatja az egyik szemében a szálkát, a másikéban még inkább a rettentő gerendát, miközben a képen a hevesen gesztikuláló, ágáló alakok zavartalanul magyarázzák egymásnak a maguk megingathatatlan álláspontját.

Politikai vitáink jutnak erről az eszembe. Mindenki mondja a magáét, miközben szaporodnak a szálkák és növekednek a gerendák. Mert nem a helyes felismerésen alapuló ítéletalkotás iránti elkötelezettség szerint beszélünk, döntünk és cselekszünk, nem a tisztánlátást akadályozó gerendák, majd a szálkák – itt a sorrend is fontos! - eltávolítására törekszünk. Hanem mindenki ragaszkodik a szálkájához, s még inkább a maga gerendájához. Minél mélyebben van a szálka és minél nagyobb a gerenda, annál inkább. S éppen ebben van a képmutatás. Hogy nem az igazsághoz ragaszkodunk, hanem valami máshoz, miközben váltig bizonygatjuk, hogy szavaink lelkiismeretes mérlegelésből születnek. Önmagunkat jobbnak, igazabbnak gondoljuk a velünk szemben állóknál, és semmiképpen sem akarjuk észrevenni a tisztánlátásunkat akadályozó tényezőket, legkevésbé sem azok nagyságrendjét.

De azért itt, legalább ezen a ponton próbáljunk elfogultságok nélkül különbséget tenni!

Különbséget, ami nem is lehet annyira bonyolult, hiszen ezúttal a szálkák és a gerendák méretét és súlyát kell összevetnünk. Tagadhatatlan, hogy a korábbi kormányzatok alatt voltak fájdalmasan belénk gennyedő szálkák, de bárki, bármit is mondjon, csak most, a Fidesz-kormányzat idején szaporodott el feleségestül, szeretőstül a minden gátlástól, önmérséklettől mentes, erkölcsi-etikai korlátokat még hírből sem ismerő, újfajta embertípus: a politikai celebek, akik az országot magánvagyonuknak tekintik, s ez nem alkalmi korrupció, a hatalom kísértésével szemben a szégyellnivaló és nehezen legyőzhető gyengeség jele, hanem egy nyílt birtokbavétel, minden mozdítható és mozdíthatatlan öntudatos és törvényesített kisajátítása.

Sok mindenről lehet és kell vitatkozni. Egy pluralista társadalomban ez nem is lehet másként. És tolerálnunk kell a magunkétól eltérő véleményeket. De a tolerancia nem torkolhat közömbösségbe, amely szerint így is lehet, úgy is lehet, meg amúgy is... Mert nem mindegy. És vannak, lehetnek vitán felüli igazságok. Ha nagyon fájnak a szálkák, akkor is tudnunk kell - s ebben egyre kevésbé képzelhető el érdemi vita -, hogy azok mégsem gerendák. És arról sem lehetnek erős kétségeink, hogy kinél-kiknél vannak a haladéktalanul sürgős eltávolításra váró gerendák.

Szerző
Giczy György közíró