Előfizetés

Támogatni kellene a meningitis elleni védőoltásokat!

A gennyes agyhártyagyulladást (meningitist) okozó mindkét baktériumtörzs elleni védőoltás hozzáférhetővé tételét szorgalmazta a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Póta György elmondta: a cseppfertőzéssel terjedő betegség rendkívül gyors lefolyású, hiszen 12-24 óra alatt juthat el a beteg az első láz megjelenésétől a kritikus állapotig. Emiatt olyan magas a halálozási arány a megbetegedettek között, akiknek a legnagyobb része 5 év alatti gyermek. Ha a beteg nem hal meg, akkor is szinte mindenki súlyos, az egész életére kiható idegrendszeri maradványtünetekkel gyógyul. Olyan csecsemő, aki úgy gyógyul meg, hogy később soha semmi baja nem származik a megbetegedésből, szinte nincs.

A betegséget két baktériumtörzs, a meningococcus B és C okozza, ezek hozzávetőlegesen fele-fele arányban felelősek a Magyarországon évi mintegy 30 fertőzésért. A C ellen az ezredforduló óta van oltóanyag, amely Magyarországon több mint tíz éve van forgalomban, és a lakosság átoltottsága egyre magasabb. Ez a védőoltás eddig is támogatott volt, jövő évtől pedig ingyenessé válik - utalt Póta György az ezzel kapcsolatos október eleji kormányzati bejelentésre.

A meningococcus B elleni oltóanyagot azonban alig több mint egy éve engedélyezték, és csak fél éve van patikai forgalomban az országban, támogatás nélkül - ismertette. Így az oltóanyag darabja 27 ezer forintba kerül, 2 éves kor alatt ebből négyre van szükség a megbetegedés elleni védelemhez. Ezért az egyesület azt szeretné elérni, hogy az állam a B elleni oltóanyagot is tegye hozzáférhetővé szélesebb rétegek számára "támogatással vagy más módon", hogy "ha a család szeretné ezt a védelmet biztosítani a csecsemő számára, akkor a védőoltás ára ennek ne legyen gátja" - mondta.

1956 - A német és a lengyel házelnök is beszédet mondott az ünnepi ülésen

Publikálás dátuma
2016.10.25. 13:34
MTI Fotó: Kovács Tamás
A magyarok 1956-ban felvállalták a harcot a demokráciáért, és áldozatuk nem volt hiábavaló - mondta Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke és Stanislaw Tillich, a német Bundesrat elnöke az Országgyűlés ünnepi ülésén kedden.
Pogromnak nevezék az '56-os forradalmat
Az LMP szerint a Külügyminisztériumnak be kellene hivatnia az orosz nagykövetet, mert az orosz állami televízióban pogromnak nevezték az 1956-os forradalmat, és olyan hazugságokat állítottak tényként, mint hogy ezrével engedtek el nácikat a börtönökből. 

Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke felszólalásában arról beszélt, hogy  Európában nemzetek élnek együtt, nem pedig egy etnikailag és kulturálisan egységes nép, és Közép-Európában mindenki érti, hogy bár különbözőek vagyunk, ebben rejlik a legnagyobb erőnk. Mi is megerősíteni, megújítani akarjuk Európát, de a magyar-lengyel barátság is bizonyítja, hogy a különbözőségek megőrzése mellett is lehetséges az együttműködés - mutatott rá.

Stanislaw Tillich, a német Bundesrat elnöke pedig azt hangsúlyozta: azok, akik 1956-ban feláldozták életüket a kilátástalan küzdelemben, a 20. század hősei közé tartoznak, áldozatuk nem volt hiábavaló, mert nemcsak a saját országukért, hanem egész Európáért harcoltak.

Kövér László Házelnök - nem meglepetésre - az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán arról beszélt, hogy annak tanulsága napjainkban arra figyelmeztet, hogy a saját önazonosságának védelme nélkül Európa és az Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők és az államok fölötti, demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének.

Az MSZP nem ünnepel a "többséget kirekesztő párttal"
Az MSZP-frakció nem hajlandó együtt ünnepelni egy olyan kormánnyal, párttal, amely nemzeti egységet hirdet, de a többséget kirekeszti - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden, Budapesten, A forradalom lángjánál tartott megemlékezésen. Tóth Bertalan frakciója az ünnepi parlamenti ülésről való távolmaradását azzal is indokolta: nem hajlandók együtt ünnepelni egy olyan párttal, amely korábban kordont bontott, vasárnap viszont kordont épített, és rendőri brutalitásról beszél tíz éve, de elnézte, hogy embereket verjenek meg egy nemzeti ünnepen. A megemlékezés szónoka, Korózs Lajos országgyűlési képviselő közölte: akkor hűek 1956 örökségéhez, ha lerombolják Orbán "hazug, nemzeti együttműködési rendszerét" és egy valóban demokratikus új Magyarországot teremtenek.