Előfizetés

Közelkép - Mennyei Fidelio

Csodálatos ajándékot küldött a német 3 sat HD a tévék képernyőire. A tavalyi salzburgi Fidelio közvetítését, de az ideit is, mert ugyanazt ismételték, azonos szereposztással. Sokkal több volt ez zenei eseménynél, talán nem is szándéktalan politikai üzenet megkergült világunkban. Beethoven egyetlen operáját többnyire úgy tartják számon, mint a hitvesi hűség jelképét.

Aki azonban tüzetesebben olvassa a szövegkönyvet, nyomban rádöbben, hogy a szabadság himnusza is, vádirat a zsarnokság ellen. Florestant a gaz hatalom akarja eltávolítani az útjából, de nem csupán Leonora, a ragaszkodó feleség kél a védelmére, hanem az igazság tábora is. A megváltást hozó miniszter azt énekli, „a testvér keresi a testvért, segít, mert ez a hitvallása”. Akárcsak a IX. szimfónia kórusa, a „testvér lészen minden ember”.

A mélységesen humanista Beethoven ezt hagyta örökül két remekművében, és aligha véletlen, hogy éppen e napokban egy másik csatorna tűzte műsorára a hajdani Leonard Bernstein-fölvételt. Amikor földgolyóbisunkat a feneketlen gyűlölet akarja leigázni, a zord uszítás.

Salzburg, elsősorban a bécsiekkel, pazar előadást teremtett, gyönyörű rendezői fölfogásban és fejedelmi szereposztásban. Nem volt szándékában operát erőszakolni a nézőre, amikor köztudott, hogy Beethoven egyáltalán nem operakomponista volt. A művészek, az énekesek, kivétel nélkül bámulatos szólisták, egyszersmind ragyogó színészek. Arcjátékuk híven tükrözi lelkük szándékait, Jonas Kaufmann Florestanjától Leonoráig, Roccótól a föloldást bejelentő kormányzóig.

Az egész előadás zenei teljesítménye a felsőfok. Franz Welser-Möst karmesteri pálcája alatt a bécsi filharmonikusok és a kórus hangzása a tökély, bárhol másutt szebbet hiába keresne a muzsika megszállottja. És térjünk vissza a mondanivalóra. Amikor Európában is van olyan politikus, aki elvakult nacionalizmusában, közpénzen, hétköznapi agitációjában a mértéktelen gyűlöletet hirdeti, ez a Fidelio hitvallás a javából.

Nem ismeri a lehetetlent

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2016.10.18. 07:45
László Ágnes és Kovács Nimród a könyvbemutatón FOTÓ: TÓTH GERGŐ
László Ágnes újságírót mindig is érdekelték a különleges emberi sorsok. Több sikeres interjúkötet után ezúttal Kovács Nimród üzletemberrel készített mélybeszélgetést, amely Jó pincér voltam… címmel a napokban jelent meg. A kötet sajtóbemutatóján a világkalandor saját, egri pincészetéből származó borai társaságában elevenítette fel életének főbb állomásait. Beszélt arról is, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök azt mondta neki, hogy egy politikust nem lehet megvenni, csak kibérelni, de szóba került jóképűsége is, amelynek tudatában van.

Kovács Nimród maga fogadta a vendégeket a fővárosi Kempinski Hotel első emeletén lévő terem előtt. Az utóbbi években borászként elismertséget szerzett nemzetközi hírű üzletember igazán kicsípte magát. Nem túlzás azt állítani, ha valaki arra kíváncsi, mi az a bizonyos stílus, elég csak ránéznie. Mosolygós, tiszta szívből nevető figura. Látszik rajta, hogy nem az a fajta, aki valaha is elveszettnek érezheti magát.

Ezt bizonyítja a hatvanhat éves férfi életéről szóló Jó pincér voltam… című kötet is, amely a Kossuth Kiadó gondozásában a héten került a könyvesboltokba, e-könyv formátumban a webáruházakba. A László Ágnes újságíró által jegyzett kötet alig kétszáz oldalas, a borítón Móricz-Sabján Simon fotóriporter Kovácsról készült vidám felvétele látható. A kötetnek azonban nem pusztán a borítóképe, hanem szerkezeti felépítése is csinos munka. László Ágnes remekül beszúrt kérdéseiből kiderült, miért volt annyira érdekes a disszidálás után mégis hazaköltözött Kovács Nimród élete, hogy azt ország-világ elé tárja az egyik legrangosabb magyar könyvkiadó.

A kötet aprólékosan eleveníti fel a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével elismert üzletember életének állomásait. A családi archívumtárból származó gazdag képi dokumentációnak köszönhetően megtudhatjuk, mi vezette a Rákóczi úton felnövő, keresztény nevelést kapott fiatalembert arra, hogy 1971-ben, mindössze huszonegy évesen a szabad világot válassza a „legvidámabb barakk” nyújtotta nem túl kedvező lehetőségek helyett.

Útja egy olasz menekülttáboron át a New York-i Kennedy repülőtérre vezette, a világvárosból pedig családi közbenjárással, dr. Megyesy Jenő, a vietnami háború magyar veteránja (ma Orbán Viktor kormányfő tanácsadója) családjának segítségével Oklahoma államba, Tulsába jutott. Ott „akkoriban talán öt magyar család élt, tehát tuti biztos volt, hogy megtanulok angolul” – áll a könyvben.

A ma hetvenegy esztendős barát, Megyesy Jenő is részt vett a budapesti kötetbemutatón, amelynek végén szót kért, hogy néhány vicces anekdotával szórakoztassa a közönséget. Többek között azt mesélte el, hogy azért a nyelvtanulás nem ment olyan könnyen, mint amilyen flottul azt Kovács eltervezte. Humorral átitatott szavakkal szólt arról is, hogy bizony az első egyetemen csúnyán elhasalt a fiatalember, de aztán perfektül megtanulta a nyelvet.

A könyv alanya a kötet bemutatóján mindvégig ötletes feleleteket adott László Ágnes rövid címszavakból álló szóbeli kérdéseire. Beszélt arról is, hogy Amerikába kerülve először a Holiday Inn Hotelben mosogatóként kezdett dolgozni. Felidézte azt is, hogy amikor már kicsit gagyogott angolul, szobafestőként, aztán szobapincérként kereste a kenyérre valót. Hiába érezte jól magát Tulsában, karrierlehetőség miatt Coloradóba költözött, a Denveri Egyetemen kezdte meg jogi tanulmányait. Innentől pedig nem volt megállás a társadalmi ranglétrán történő feljebb emelkedésig.

Dolgozott egy mérvadó New York-i reklámügynökségnél, tulajdonosa lett azoknak a cégeknek, amelyek a Discovery Chanel fejlesztésében vettek részt, elindítója volt az HBO magyarországi sugárzásának, 2009-ben pedig a UPC Közép-európai Csoportja elnökeként mondott búcsút a cégvezetésnek. Akkor alapította meg saját borászatát Egerben, amely Kovács Nimród Borászat néven mostanra igazi húzónév. Az üzletember a luxushotelben tartott rendezvényen elmondta azt is, szeretné, ha néhány éven belül valóban világklasszis lenne a bora, s együtt emlegetnék a bajai halászlével vagy a debreceni páros kolbásszal.

A Jó pincér voltam… sajtóeseményén azt is megtudhattuk, hogy bizonyos mértékig más a pincérek sora a nyugati világban, mint a bolygó azon féltekén, ahol mi élünk. „Az Egyesült Államokban a pincérlét egy életszakasz, nem életpálya. Ott általában felsőoktatási képzés mellett vállalnak pincéri munkát. Kevés az olyan, akinek ez a hivatása. Ugyanakkor nagy tisztelettel vagyok irántunk, mert ez nagyon kemény szakma. Magam például ott ismertem meg az embereket, remek pszichológiai gyakorlat a velük való foglalatosság. Már a belépéskor lehet következtetni arra, hogy milyen fajta ember az, aki felkeresi az éttermet. Van, aki azt szeretné, hogy kezeljük úgy, mintha ott sem lenne, más pedig igényli, hogy szórakoztassunk. Úgy érzem, a pincérként szerzett tapasztalataim egy életen keresztül segítettek” – mondta Kovács Nimród.

Elmesélte azt is, hogy pályája csúcsán egy munka révén találkozott Bill Clinton volt amerikai elnökkel is, aki viccelődve azt mondta neki, a politikusokat nem lehet megvenni, de kibérelni igen. Egyúttal Kovács fanyar nevetéssel kísérve megjegyezte azt is, hogy szerinte Clinton tisztességgel vette át Ronald Reagentől az elnöki tisztséget, de abban már nem bízik, hogy felesége, a demokrata párti elnökjelölt Hillary Clinton nem fogja elbarmolni elődje örökségét. (Az élménybeszámolóból és a könyvben látható képek tanúsága szerint Kovácsot sok egyéb művész és híresség mellett Eszenyi Enikővel, Richard Gere-rel, Paul Newmannal is összehozta az élet. Szerette, mindig támogatta is a művészetet.)

Érdeklődésünkre elmondta, furcsa volt számára, hogy könyv születik életéből. „Az elején ódzkodtam attól, hogy megírjam, vagy hagyjam valakinek megírni az életemet. Az utolsó lökést az adta, hogy amikor másfél évvel ezelőtt a gyerekeimmel beszéltem családról, történelemről, kénytelen voltam rájönni, hogy az első házasságomból született három amerikai gyermekem nagyon keveset tud rólam, a hazámról. Miattuk volt igazán érdemes belevágni” – összegezte Kovács.

A bizniszgurutól a kötetbemutató után megkérdeztük azt is, hogy mi az, amire igazán büszke gazdag életútjából. Habár László Ágnes szóba hozta a jóképűséget, az érintett, Kovács Nimród – elismerte, tisztában van adottságaival – mégis mást említett. „A kábelszakmában eltöltött huszonötödik évfordulómra kaptam egy nagy kitüntetést, ami nagyon jól esett. A borászatban pedig a tavalyi esztendő teljesítménye alapján az év Gasztro-borászának választottak a Best of Budapest & Hungary szavazásán. Az üzleti életben a pénz a valós eredmény. De mivel valaha én is pincér voltam, számomra sokkalta jobban esett, hogy a szakma azt ismerte el, hogy a mi borainkkal nagyon jól lehet dolgozni” – mondta a Népszavának.

A kötetbemutató egyúttal lehetőséget teremtett arra is, hogy ne pusztán a szakma, hanem a vendégek is megkóstolhassák a nevezetes palackok tartalmait. Az elismert borászat ezúttal az eseményen részt vevő Gyémánt László festőművész által inspirált All The Jazz and More sorozatát hozta el. A Kossuth-díjas alkotó munkájának reprodukciójával szemben a Blues nevet viselő kékfrankos, a Rapszódiára keresztelt bikavér, és a Soulnak nevezett Shiraz borokból lehetett kortyolgatni. A háttérben pedig a teljes hangulati összképhez igazodva, természetesen blues és soul zene szólt.

Kocsis Zoltán lemondta koncertjei nagy részét

Publikálás dátuma
2016.10.17. 17:23
Korábbi felvétel. Fotó: Vajda József
Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára - közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ).

A közleményben olvasható, hogy bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna.

"Nem zárható ki, hogy ennek következtében ismét egészségi problémái adódtak, így orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját" - fogalmaztak a közleményben.

Mint írták, Kocsis Zoltán nem szakad el teljesen a pódiumtól, de külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja. A Bartók Új Sorozatban művészeti vezetői és közreműködői feladatait ugyanakkor töretlenül ellátja.