Rogán és az MSZP-s politikus csúnyán egymásnak ugrott

Publikálás dátuma
2016.10.10. 19:29
Bangóné Borbély Ildikó a Házban. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Ahogy már beszámoltunk róla, az Országgyűlés hétfői ülése nagyrészt Rogán Antal helikopterezéséről szólt. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint a propagandaminiszter a rongyrázás egészen elképesztő fokozatát mutatta be, amikor helikopterrel utazott egy vidéki esküvőre. Rogán válaszában azt mondta, hibázott, de a bocsánatkérésből inkább irónia és flegmaság sugárzott, mint valódi megbánás. A szocialista képviselő viszonválaszában úgy tette helyre a minisztert: férfiatlan, hogy a feleségével takarózik. És itt még mindig nem volt vége a szópárbajnak...

Mint Borbély Ildikó hétfőn a parlament előtt kifejtette, szerinte "a miniszter hazudott, fenyegetőzött, majd néhány napra köddé vált", miközben megüzente, hogy az esetet lezártnak és magánügynek tekinti. 2007-ben polgármesterként viszont még azt mondta, hogy egy politikus élete nem magánügy, azt nem szabad titkolni - hangsúlyozta.

Rogán Antal azt felelte: ha helikopterügyben egy szocialista képviselő kritizálja, akkor elég lenne annyit felelnie, hogy Kóka János. Hangsúlyozta, elismeri, hogy hibázott, és az ügynek számára van egy nagyon komoly tanulsága: az, hogy politikus magáncélból soha nem használhat helikoptert, még akkor sem, ha ezt a felesége megengedheti magának.

 Bangóné Borbély Ildikó a helikopterrel. FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Bangóné Borbély Ildikó a helikopterrel. FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Viszonválaszában Bangóné Borbély Ildikó azt felelte, férfiatlan, hogy Rogán Antal "a feleségével takarózik". Legyen már férfi, vállalja a felelősséget, ne bújjon a felesége szoknyája mögé! - szólította fel lemondásra a minisztert.

Rogán Antal kijelentette, büszke a feleségére, aki sikeres és ügyes nő, de azt nem tudja, hogy a szocialista képviselőre büszke-e a férje, illetve büszke volt-e rá, amikor 2004-ben egy olyan kampány plakátjain szerepelt, amit "kifejezetten a magyarok ellen" folytattak.

Szerző

Búcsú a lengyel mestertől

Publikálás dátuma
2016.10.10. 18:41
Fotó: Giovanni Marino/Getty Images
Hétfő hajnalban érkezett a hír: kilencvenéves korában meghalt Andrzej Wajda, a lengyel film kiemelkedő alkotója. Az Oscar-díjas művész vasárnap este hunyt el Varsóban, halálát tüdőelégtelenség okozta. Napok óta kórházban ápolták, mesterséges kómában tartották, de életét nem tudták már megmenteni.

A szíven ütő halálhír önkéntelenül a szeretet és tisztelet kifejezésének egy elképesztő jelenetét idézi fel. Andrzej Wajdáról mesélte Mészáros Márta, aki Lengyelországban lakva jó barátságot ápolt a lengyel rendezővel, hogy egyik kerek születésnapja alkalmából híveinek és rajongóinak akkora sokasága gyűlt össze spontán szeretetből, hogy csak hosszú, kígyózó sorban állva jutottak el a jókívánságokat fogadó Wajda színe elé. Mint a magyar rendező mesélte, Wajda szó szerint köztiszteletben álló „köztulajdon” volt, közügynek számított az emberek szemében a születésnapja is, s így egész Lengyelországból érkeztek a személyesen is gratulálni kívánó hívei. (Akkor Mészáros Márta a szép történethez még hozzátette: bárcsak a magyarok is így szeretnék a művészeiket.)

Wajdáról könnyű leírni a gyász pillanataiban adódó közhelyeket arról, hogy ő volt nem csak a lengyel, hanem az európai filmnek is az egyik nehézsúlyú harcosa, kiemelkedő személyisége, akinek a szerepét a művészi felelősség és a belső morális tartás egyaránt meghatározta. Ő létrehozta a lengyel filmben azt, amit a lengyel irodalomban a nagy klasszikus romantikusok. Akik közül nem egyet vitt a filmvászonra ő maga.

De a gyász pillanata mindannyiunknak személyes fájdalom is, akiknek meghatározó élmény volt Wajda legcsodálatosabb filmje, a Hamu és gyémánt, s maradt is máig a magán toplistánkon, az élvonalban, Ez az 1958-as film röpítette Wajdát a nemzetközi figyelem középpontjába, tette világszerte híressé, s irányította az érdeklődést a lengyel film felé. A filmbeli hajnali groteszk mazurka döbbenetes groteszkje, a poharakban meggyújtott szesz lángjai, a romos hajnali templomban fejjel lefelé lógó kereszt Krisztussal, és végül a feledhetetlen befejezés, Macek halála, az irtóztatóan hosszú haldoklás a végeérhetetlenül sivár szeméttelepen. Kevés ilyen döbbenetes jelenetet tudunk hirtelenjében felidézni az egyetemes filmművészetből, mint amilyen Wajda sokáig kedvenc színészével, Zbygniew Cybulskival végigpereg most a belső mozinkban. Cybulski kultuszfigurája lett a kelet-európai fiatal mozinézőknek, szimbóluma valami elérhetetlen utáni vágynak és – már a későbbi Wajda-filmekben – a szomorú hullásnak. Érdemes még felidézni a Hamu és gyémántra emlékezve, hogy ez a film iskolapéldája lehet annak, hogyan érdemes egy irodalmi művet a vászonra vinni. Az alapul szolgáló regény Jerzy Andrzejewskitől inkább közepes, a film nélkül már rég befedné a feledés. Wajda, mint Michelangelo egy hatalmas márványtömbből a szobrot, úgy formálta meg filmre a maga történetét a regényből, máig döbbenetes, szívfájdító drámává. A háború konfliktusai, az ellenállás szerteágazó viszonylatai az egyértelműnek hazudott fekete-fehér helyett ebben a filmben mutatják meg igazi, embertelen bonyolultságukat. A történelem galád útvesztőit, amik gyakori szereplői a Wajda-filmeknek, ahogy a romantikus hősiesség, bátor önfeláldozás, a nemzeti tradíciókban rejtőző nemes és hamis vonások ugyancsak meghatározó elemei filmjeinek..

Az új lengyel film Wajdával indult, ő volt 1957-58-ban az új lengyel iskola meghatározó személyisége, s már a Hamu és gyémánt előtt nemzetköz feltűnést keltett a Csatorna című filmjével. A varsói ellenállásnak olyan képét mutatta meg ebben a munkájában, amely után már nem lehetett az addigi módon tekinteni a lengyel történelem e tragikus szakaszára. Mint ahogy jóval később, az 1970-es Tájkép csata után című filmjével a vásznon addig nem szereplő új valóságát mutatta meg a náci haláltáboroknak és lakóiknak. Nem véletlen, hogy a koncentrációs táborok irtózatos valóságát irtózatosan megjelenítő író, Tadeusz Borowski novellái, a Kővilág című kötet legkegyetlenebb darabjai szolgáltak Wajdának alapul. A film nem tartozik az életmű legjobb darabjai közé, de az biztos, e film után sem lehetett a lágerek népére úgy tekinteni, ahogy azelőtt.

A múlt újragondolásának igénye egész életművén végig jelen van, akár a nemzeti romantikához nyúlt, akár a történelem ihlette meg. Egész sorát vitte vászonra a lengyel romantika klasszikusainak. A Nyírfaliget és A wilkói kisasszonyok Jaroslaw Iwaszkiewicz elbeszéléséből, a Menyegző Stanislaw Wyspianski drámájából forgott, s ezek Wajda filmes poézisének mintapéldányai is egyben. Irodalmi előzményből született az a filmje is, Az ígéret földje (Wladyslaw Reymont regénye), amelyet minden idők legjobb lengyel filmjének választottak. A 19. és 20. század fordulóján, a nagy társadalmi és gazdasági változások küszöbén játszódó filmben is az a Daniel Olbrychski a főszereplő, aki Wajda filmjeiben futotta be első nemzetközi sikereit, s lett olyan kedvenc és emblematikus színésze a lengyel mesternek, mint korábban a tragikus sorsú Cybulski.

Sok híressé lett film került ki a keze közül, köztük is az egyik leghíresebb A márványember (1977), amelyért Cannes-ban megkapta a nemzetközi újságírók elismerését. Lengyelországnak azt a korszakát fogja át egy munkás fiatalember sorsában és szerelmében, amelyre a sztálini típusú diktatúra a megfelelő jelző. Később, a Vasember (1981) című filmjében ugyancsak egyetlen ember sorsán át a Szolidaritás néven elhíresült lengyel ellenállás köznapjait emeli a vászonra. Egyik utolsó filmje, amely nálunk is látható volt, Walesa – A remény embere (2013) címmel a Szolidaritás vezetőjét tette életrajzi filmje középpontjába, s ez a három film egyfajta trilógiának is felfogható Lengyelország utóbbi fél évszázadáról. Wajda teljes művészi súlyával felvállalta a század szemtanújának felelősségét.

Kapott életmű-Oscart (2000), Európa-szerte megszórták munkáit a legkülönbözőbb díjakkal, s még japán elismerést is kapott, rendezett színházban, több filmje köszönheti életre kelését e ténynek, köztük a Franciaországban készült Danton, vagy a két Dosztojevszkij-feldolgozás, az Ördögök és a Nasztaszja Filipovna. A Szolidaritás mellé állt a küzdelmek idején, idején, közszereplő lett a rendszerváltást követően. Halála hírére felidézve az életművét, egy kiemelkedő művésztől búcsúzunk, akinek a személyisége és az öröksége súlyosabb, jelentősebb, mint műveinek puszta összessége.

Szerző

Álmos legendája a Millenárison

Publikálás dátuma
2016.10.10. 18:27
Forrás: NAP média
Az Álmos legendája című táncmű látható október 20-án este hét órakor a  budapesti Millenáris Teátrumban. Szarka Gyulának, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítójának, Szálinger Balázs József Attila-díjas költőnek és Demcsák Ottó Harangozó-díjas táncművésznek az alkotása az őstörténetről a Sopron Balett előadásában tekinthető meg.

Az Álmos legendája a Soproni Petőfi Színház tánctagozatának, a Sopron Balettnek a legemlékezetesebb bemutatója volt idén tavasszal. A magyar őstörténetről még nem született táncmű.

A produkció nyáron Pápán is vendégszerepelt, majd Szarvason az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon díjakban is mérhető sikert ért el. Szarka Gyula zeneszerzői különdíjat kapott az új zenemű megalkotásért. Az Álmos szerepében akkor látható Bolla Dániel a legjobb férfi táncművésznek járó elismerésben részesült. Mindemellett a zsűri a produkciónak ítélte oda a leglátványosabb táncjátéknak járó díjat.  

A Nemzeti Táncszínház meghívására most a Millenárison tekinthető meg a produkció.

Az alkotók közül Szarka Gyula  úgy fogalmazott: Demcsák Ottó ötlete, az általa felvázolt történet, a tánc mint formanyelv különlegesen inspirálta őt. Szerinte Álmos, a róla fent maradt mítoszok, a magyarság eredetballadái mind példaként és tanulságként szolgálnak a hűségről, összefogásról, kitartásról. A zenemű dallamvilágát meghatározzák a régi nép hangszerek, a síp és a dob. Alapként a sámándob ősi rezgése, ritmusa adta meg a 12 dal hangulatát mai, modern megszólalásban, szólóénekesek és kórus közreműködésével. Az anyagból cédé is készült.

Demcsák Ottó rendező-koreográfus, a Sopron Balett vezetője elmondta:  a legfőbb célja az volt, hogy bemutassa a magyar nép lelkét. Mindazt a szenvedélyt, szabadságvágyat, őszinteséget, természethez való ragaszkodást, a hitet, a közösséghez való tartozást, amely jellemző ránk. A táncmű nem állásfoglalás a témában, hiszen a magyar őstörténetről számtalan vita folyik a mai napig. Ő a fennmaradt kevés írásos nyom és a mítoszok, legendák szárnyán keresztül szeretné Álmos történetét bemutatni a születésétől Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig, a főhős áldozatvállalásáig.

Az Álmos legendája dalszövegét Szálinger Balázs József Attila-díjas költő írta, a szakemberek szerint friss, élő, erős, igazi kortárs mű született a tollából. Az előadásban színpadra lép a teljes Sopron Balett, kiegészülve a Sopron Táncegyüttes tagjaival.

Szerző