Gutteres lesz a főtitkár

Nem született meglepetés tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) végső szavazásán, a BT mind a 15 tagja egyhangúlag támogatta a portugál Antonio Guterrest a világszervezet főtitkári tisztségére. 

A szavazás ugyan zárt ajtók mögött zajlott, de a diplomaták nyilatkoztak a Reuters és AFP hírügynökségeknek a voksolás után. Gutteres számított a legesélyesebbnek arra, hogy a jelenlegi ENSZ főtitkártól Ban Ki Mun utóda legyen. A dél-koreai főtitkár mandátuma decemberben jár le, a portugál baloldali politikus eddig minden előzetes szavazáson az élen végzett.

A BT döntése után már csak az ENSZ Közgyűlésének kell jóváhagynia az elnök személyét, ez azonban már csak formalitásnak számít. A Közgyűlés jövő héten véglegesíti a főtitkárválasztás eredményét.

Szerző

Még meggondolhatja magát a francia elnök

Publikálás dátuma
2016.10.07. 07:32
Alain Juppé, a jobboldali favorit kampányol. Bordeaux polgármestereként is népszerű FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/AURELIEN MEUNIE
Elvben, de csakis elvben, Francois Hollande francia elnöknek decemberben kell bejelentenie, jelölteti-e magát másodízben is az állam, a köztársaság élére. Alkotmányjogilag megvan rá a lehetősége, hiszen az alaptörvény két egymást követő öt esztendőre biztosítja ezt a lehetőséget. Ő maga fönnen hangoztatja, élni is fog vele, de ki kell várni az esztendő végét, addig még közvetve sem nyilatkozik. A fogadkozás azonban a politikai életben csak derűt kelt, annyira esélytelennek tartják őt. Annál is inkább, hogy nem csupán jobboldali ellenlábasai előzik meg a népszerűségi listán, hanem már a párttársai, a szocialisták is.

Az Ötödik Köztársaságnak immár csaknem hat évtizedes fönnállása óta csupán két politikusnak sikerült egymás után kétszer meghódítania az Élysée-palotát. Egy szocialistának, Mitterand-nak, aki az eredeti, 1958-as De Gaulle-féle alkotmány szerint minden gond nélkül kitöltötte az akkor még kétszer hét évet. Maga a tábornok sem tudta elérnie ezt, mert egy népszavazáson megbukott, tétovázás nélkül azonnal lemondott.

Közvetlen utódát, Georges Pompidout halálos betegsége gátolta meg abban, hogy ismét induljon, de Mitterrand után konzervatív színekben eddig Chirac volt, akinek két ciklust sikerült kitöltenie. Az első még neki is teljes hét év volt, a második már csak öt, mert közben megváltoztatták a föltételeket. Reá most, különösen súlyos betegsége óta nagy rokonszenvvel gondolnak vissza a választók.

Kétszer öt esztendős hatalomról ábrándozott Nicolas Sarkozy is, de 2012-ben kínosan megbukott, épp Hollande győzte le őt. Azóta is bosszúvágy fűti, elszántan küzd a visszafizetésért. Ott állt előtte is a lehetőség, de időközben megcsappantak a reményei, mert ugyancsak a jobboldalon fölbukkant Alain Juppé, aki hónapokkal a jövő áprilisra tervezett első forduló előtt egyelőre magabiztosan vezetni kezdte a mezőnyt.

Sarkozy azonban nem adta föl, változatlanul bőszen készülődik. Udvarol a szélsőjobboldali Nemzeti Front híveinek, számítana a voksaikra, de eltorlaszolja az útját az ott mégis esélyesebb Marine Le Pen. Sokáig az volt a közvélemény-kutatási sorrend, hogy kettőnek, Sarkozynek és Madame Le Pennek volna esélye bejutni a második fordulóba, de Juppé a fölbukkanása óta az elsőszámú favorit lett. Sarkozy is süllyesztőbe került, a netán „futottak még” osztályba.

Milyen esélyei lehetnek akkor egyáltalán Hollande-nak? Szinte kezdettől az a vélemény, hogy úgyszólván semmi, ha annyit hangoztatott ígéretét makacsul tartaná, biztos vereség várna rá, az első rostán kiesik. A francia választóknak azonban egy része, nem is csekély, elfogadhatatlannak tartja ezt. Évtizedek óta hagyomány, hogy bármennyire kegyetlen is a vetélkedés, a baloldalnak ott a helye az indulók között. Később pedig az erősítette meg ezt a nézetet, hogy 2012-ben Hollande, ha nem nagy különbséggel is, de megverte Sarkozyt.

Csakhogy Hollande győzelme dacára eleve hátránnyal kezdte. Összehasonlították Mitterand-nal, az ő nemzetközi megítélésével, diplomáciai érzékével, és mindenben jóval mögéje sorolták. Nem is ebben várták, hogy netán viszonylag gyorsan mégis dűlőre juthat, inkább a belpolitikában, mindenekelőtt a krónikussá vált munkanélküliség enyhítésében. Négy teljes esztendő telt el a hivatalba lépése óta, és hiába bíztak a legcsekélyebb változásban is, nem történt semmi, inkább súlyosbodás. Végül aztán 2016 őszére csak megérkeztek az első kedvezőbbnek ítélt adatok, de addigra elszállt az idő, Hollande iránt megcsappant a bizalom.

Főként abban, hogy négy éve alatt Franciaország, amely még a Közös Piac idejéről úgy volt ismert, mint Németország szoros partnere, sokszor diplomáciai társa is, egyszerre elhalványodott, különösen Merkel árnyékában szürkült el. Csekély módosulás tapasztalható lett ebben is az elnöki ciklus lepergése táján, de ugyancsak fölemésztette az idő.

A legutóbbi hónapokban, különös tekintettel arra, hogy maga Hollande pedzegette minduntalan 2017-es jelöltségét, a közvélemény-kutatók gyakrabban mérték népszerűségének az esélyeit. Katasztrofális eredmények jönnek ki, mondhatni reménytelenek. Még a legkedvezőbbek is jó esetben úgy 13-14 százalékot számítottak a javára, ami biztos kudarcát jelentené. A vezető jobboldali esélyesekkel szemben menthetetlenül elvérezne, kibukna már az első fordulóból. Az Élysée-palota – vélték – teljesen elveszett a számára. Unszolni kezdték, hagyjon föl annak a szellőztetésével is, hogy majd decemberben nyilatkozik, hiszen Juppé nyílt föllépése a konzervatív mezőnyben is új helyzetet teremtett.

Az addig nyomulni próbált Sarkozy is elsorvadt, a legelegánsabb volna – tanácsolták - elfelejteni a decemberi időpontot. Hollande így úgy őrizhetné meg politikai pályáját, hogy egy ideig mégis csak Franciaország elnöke volt. Kuszább lett a helyzete, amikor Emmanuel Macron váratlanul lemondott gazdasági miniszteri tárcájáról, és noha eddig inkább sejtette csupán, hogy baloldali színekben jelentkezhet még 2017 áprilisa előtt, és csekély reményt ébreszthet 13-15 százalékos üdvösséggel a még bizakodó szocialista voksolókban. Ami úgyszintén csekély az üdvösséghez, de a látszatot valamennyire fönntartja. Csak nem száguldhat el végképpen 2017 tavasza minden baloldali remény nélkül?

De mert a politika soha és sehol nem cammog egy helyben, hirtelen terjedni kezdtek új változatok is. Kiderítették, hogy Hollande négy hatalmi évében akadtak nem is titkos, nyílt vetélytársak a Francia Szocialista Párton belül, akik ugyancsak fenték a fogukat az utódlásra. Belülről bírálták egész tevékenységét, készültek arra, hogy alkalmas időpontban színre lépnek. Nagy és új botrányokat ez nem gerjesztett, inkább a pártban is akadtak a szocialista kormányzati jelenlétet nélkülözhetetlennek valló hívek, akik csak az alkalmas pillanatra vártak.

Macronon kívül még legalább ketten, akik külföldön talán kevésbé ismertek, de odahaza már régebben belpolitikai tényezők. Arnod Montebourg, és Jean-Luc Mélenchon, mindkettő volt már miniszter. Föltűnt még Hollande közvetlen környezetében is olyan jelenleg aktív tárca birtokos, aki azt vallotta, „a legveszélyesebb Jean-Luc, ő okozhatja a legtöbb kellemetlenséget”. Forgalomba kerültek olyan számok is, hogy nem csupán Macron gyűjthet össze tekintélyes százalékokat, ez a kettő is, túlszárnyalhatja a mai elnököt, alaposan megtépázhatja a tekintélyét, résen kell lenni. Méghozzá alaposan, mert Mélenchont 23 százalék elérésére is alkalmasnak tartják, Macront 18-ra, és ha a mindig lesben álló jelenlegi kormányfőt is. Manuel Vallst is számításba veszik, úgy 9 százalékával még ő is rakoncátlankodhat.

És akkor váratlanul, egyik szeptember végi számában jelentkezett a különben visszafogott Le Monde. Idézett „tájékozottnak tartott” humoristákat, akik állítólag azt terjesztették, „ha csupán kiejtem a szót baloldal, az emberek ellenállhatatlanul nyomban kacajra fakadnak”. Sőt, az egyébként önmegtartóztató újság valamivel még kíméletlenebb is volt, megkockáztatta, „röhögnek”. Megszólaltatott egy állítólagos komikust, aki azzal gonoszkodott, „képzeld el, valaki 2012-ben, Hollande győzelmekor elindult a Marsra, és öt év múlva azzal jön vissza, elnökjelöltekként ugyanazokat látja viszont. Azt mondja, szép kis banda. Változatlanul bal-jobb kettős, ostoba tét, butaság. Nem hisz a szemének. Illetve egy különbség csak van. Nem a gazdaság a téma már, hanem a burkini, a teljesen zárt női fürdőruha, minden erotikától mentes".

Hát már a Le Monde is. Kusza világ.

Szerző

Civil győzelem Varsóban

Publikálás dátuma
2016.10.07. 07:31
Fekete hétfő Lengyelországban – a legtöbb városban utcára vonultak FOTÓ: EUROPRESS/ GETTY IMAGES/MACIEJ GILLERT GALLO IMAGES POL
A lengyel szejm nagy többséggel elutasította az abortusz szigorítását célzó civil törvényjavaslatot, amelyet viszont több más civil szervezet vehemensen bírált. A tervezet milliós nagyságrendű tüntetéseket váltott ki a mélyen katolikus országban és szolidarizáló megmozdulásokat több európai városban.

Meghátrált Beata Szydlo lengyel kormányfő kabinetje, szerda délután a milliókat megmozgató tüntetések hatására visszavonta az abortusz szigorításáról szóló törvénytervezetet. Ezt követően csütörtökön a törvényhozás elé került a tervezet, a szejm pedig elvetette azt. A 460 tagú alsóházban a jelen lévő képviselők közül 352-en támogatták, 58-an ellenezték a visszavonást, 18-an pedig tartózkodtak a szavazásnál.

A csütörtökön elvetett törvényjavaslat gyakorlatilag teljesen betiltotta volna az abortuszt, még abban az esetben is, ha nemi erőszak vezetett a terhességhez, vagy ha lehet tudni, hogy a magzat visszafordíthatatlan károsodásokkal jönne világra, vagy az anya egészségét veszélyezteti a terhesség. Az országszerte hatalmas tiltakozó megmozdulásokat eredményező módosító javaslatot a Stop aborcji (Leállítani az abortuszt) kezdeményezés keretében több lengyelországi konzervatív katolikus civil magzatvédő szervezet dolgozta ki és nyújtotta be.

Így pillanatnyilag marad az 1993 óta hatályos, Európa amúgy is legszigorúbbnak számító terhességmegszakítási szabályozása a mélyen katolikus Lengyelországban. Érdekes módon néhány nap elegendő volt a szejmnek, mindenekelőtt a Jaroslaw Kaczynski vezette, kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) véleménye gyökeres megváltoztatására. A meglepő erejű civil tiltakozási hullámot ugyanis az robbantotta ki a hétvégén, hogy a szejmbeli többség elutasította egy másik civil kezdeményezés javaslatát, amely az abortusztörvény megkönnyítését célozta, míg a konzervatív magzatvédőkét befogadta és napirendre tűzte.

Kaczynskiék nyilván nem számoltak ilyen méretű társadalmi ellenállással, azzal, hogy már hétvégén utcára vonulnak nem csak nők, hanem férfiak is, hogy hétfőn több százezer nő nem veszi fel a munkát tiltakozásképpen és sor kerül a fekete hétfőre, amikoris a fekete ruhás tüntetők 143 lengyelországi településen vonulnak utcára. A fekete hétfő után Szydlo kormányfő is sajtótájékoztatót tartott, amelyen azt hangsúlyozta, kormánya nem dolgozik az abortusztörvény módosításán, a kifogásolt javaslat civil kezdeményezés, ő maga pedig nem támogatja a totális tilalmat. Ez utóbbi kijelentése azért érdekes, mert korábban ellenkező álláspontot hirdetett.

A varsói hatalom nyilvánvalóan elszámolta magát és visszakozni kényszerült, nem vállalta a konfrontációt sem a lengyel választópolgárokkal, sem az Európai Unióval, amellyel amúgy is több témában, - mint például az alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása – amúgy is „harcban áll”. Az abortusz szabályozása ugyan nemzeti hatáskörbe tartozik, ezt hangsúlyozta az Európai Parlament igazságügyi biztosa, Vera Jourová igazságügyi biztos is szerdán, amikor az EP strasbourgi plenáris ülésének a lengyel nők jogairól tartott vitája keretében, Varsó azonban úgy tűnik, egyelőre nem fogja tovább feszíteni a húrt a kérdésben.

 A jelenlegi lengyel szabályozás
A hatályos törvény a 25. hétig teszi lehetővé a mesterséges terhességmegszakítást de csupán három esetben:
1. orvosi jóváhagyással a nő egészségének veszélyeztetése vagy a magzat súlyos testi fogyatékossága esetén
2. ha a terhesség bűncselekmény eredménye (pl. nemi erőszak), amit az ügyésznek meg kell erősítenie (Ez esetben viszont csak 12. hétig lehetséges a megszakítás)
3. szülői hozzájárulással kiskorú esetében
Évente kevesebb mint ezer törvényes abortuszt hajtanak végre Lengyelországban, ám civil szervezetek adatai szerint évente 80-100 ezer közé tehető azon lengyel nők száma, akik illegális körülmények között vagy külföldi klinikákon hajtják végre az abortuszt.

Szerző

Kapcsolódó

Tüntetés Varsóban