Bugár: elvakultság, hogy a kormány győzelemként adta el a vereséget

"Teljes politikai dezorientáció és elvakultság, hogy a magyar kormány győzelemként adta el a vereséget" - állította a magyarországi kvótareferendum eredményére utalva Bugár Béla a szlovákiai Most-Híd vegyespárt elnöke kedden, pártja honlapján megjelentetett véleménycikkében.

A "Konfrontáció minden áron" címet viselő, több más témát is felölelő írásában a jelenlegi szlovák kormánykoalíció részét képező vegyespárt elnöke a kvótareferendummal kapcsolatban úgy fogalmazott: azt már a tavasszal Szlovákiában tartott parlamenti választások után látni lehetett, hogy a politikai konfrontációt majdnem a tökéletességig lehet fokozni, de - mint vélekedett - "az a szint, amelyet Magyarországon értek el a hétvégi népszavazásnál, még mindig elképzelhetetlen itt Szlovákiában."

"Ilyet nálunk még senki nem produkált sem mennyiségében, sem minőségében" - hangoztatta Bugár, hozzátéve: "a mesterségesen kialakított politikai harc az állítólagos ellenfél, Brüsszel és a menekültek ellen 50 millió euróba került."

A vegyespárt elnöke írásában a népszavazáson való részvételére utalva úgy folytatta: "bár a polgárok többsége átlátott a szitán, és nem ment el szavazni, a kormány a vereséget győzelemként adta el, ami teljes politikai dezorientáció és elvakultság jele."

"Remélem és hiszem, hogy Szlovákia soha nem tér erre az útra, hanem épp az ellenkező irányba megy" - írta Bugár.

Szerző

Alkotmánymódosítás - A DK nem vesz részt az ötpártin

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint szembemegy a népakarattal az, aki részt vesz az alaptörvény módosításában. 

Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke kedden ezt arra reagálva közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel a többi közt az, hogy tilos a csoportos betelepítés Magyarországra, az csak egyéni kérelmek alapján történhet.

A DK úgy látja, az érvénytelen és eredménytelen népszavazás üzenete egyértelmű: a magyarok nem adtak Orbánnak felhatalmazást semmiféle jogalkotásra. Ennek megfelelően a DK nem vesz részt sem az alaptörvény módosításának egyeztetésén, sem annak vitájában, sem a parlamenti szavazáson.

Erre szólították fel a többi ellenzéki pártot is.

Molnár Csaba jelezte, ha az alaptörvény-módosítás veszélybe sodorja Magyarország uniós tagságát, "akkor utcára hívjuk a demokratákat, így helyezve nyomást a nemzeti érdekeket eláruló kormányra."
Hozzátette: ha a Jobbik számára is elfogadhatatlan alaptörvény-módosító javaslatot tesz, akkor azt a DK úgy értékeli, hogy a kormányozni képtelen és az országot tönkre tevő Fidesz "fondorlatos módon előrehozott választásra játszik".

Szerző

Ne ijedjen meg! - A TEK gyakorlatozik a Puskás Ferenc Stadionnál

Publikálás dátuma
2016.10.04. 19:41
Fotó: Népszava
Terrorlehárítási gyakorlatot tart kedd este a Terrorelhárítási Központ Budapesten a 2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásánál.

A TEK közleményében azt írta, a terrorelhárítási gyakorlatot a nyugalom megzavarására alkalmas hanghatások kísérik, és az abban részt vevő műveleti egységek megkülönböztető hang- és fényjelzésű járművekkel közlekednek.

A gyakorlat várhatóan éjjel 2 óráig tart, addig korlátozzák a helyszínen a gyalogos forgalmat.

Szerző
Témák
gyakorlat TEK