Előfizetés

A Nézőpont Intézet 3,2 millió "nem" szavazatra számít

A Nézőpont Intézet 3,2 millió "nem" szavazatra számít a kvótareferendumon a voksolás napján készített, a belföldi lakosságra reprezentatív közvélemény-kutatása alapján.

Az intézet az MTI-hez vasárnap, az urnazárás előtt fél órával eljuttatott közleményében azt valószínűsítette, hogy a népszavazáson 42 százalékos lesz az érvényes szavazatok aránya, azon belül pedig a "nem" voksok 95 százalékot tesznek majd ki. A felmérés készítői szerint "igennel" mindössze az érvényesen voksolók 5 százaléka szavaz, hozzávetőlegesen 168 ezer ember.

A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása ezer felnőtt megkérdezésével készült, és a belföldi lakosság körében a nem, a kor, a régió, a településtípus és az iskolai végzettség szempontjából is reprezentatívnak tekinthető, maximális mintavételi hibája pedig 3,2 százalék.

A finisben is hergelt a közmédia

A közmédia még a szavazás napján sem állt le a riogatással: az M1-en többször kapcsolták Belgrádban a csatorna szerbiai tudósítóját, aki otthonosan mozog már a szerbiai bevándorlók és menekültek köreiben, és elmondása szerint az ottaniak "izgatottan várják, hogy elbukjon Orbán Viktor népszavazása és megindulhassanak Magyarország felé".

Mint mondta, az terjed a menekültek között, hogy ha nem lesz érvényes a népszavazás, akkor átengedik őket a határon. Egy afgán férfit, aki ételosztáshoz állt sorba, meg is szólaltatott a riporter, és ő azt mondta, hogy "Allah segítségével várják a jó híreket Magyarországról". Természetesen nem felejtette el megemlíteni a szerkesztő, hogy az ilyen ételosztások során sok a dulakodás, az erőszak, az elégedetlenség.

Azt is állította a közmédia, hogy már nagyon boldogok az itt várakozó menekültek, mert bármikor megjöhet a "good news", hogy haladhatnak tovább Magyarország felé. A tudósítás szerint egyébként Belgrádban nagyjából ezer, Szerbiában összesen kilencezer menekült illetve bevándorló várakozik. Eközben a Fidesz honlapja úgy látszik nem bírta a terhelést: a fidesz.hu vasárnap délutánra már nem volt elérhető. Az oldalt a párt Facebook-oldalára irányították át, ahol óránként posztoltak arról, hogy meg kell védeni Magyarországot.

Hivatalosan befejeződött a szavazás

Publikálás dátuma
2016.10.02. 21:12
Urnabontás az I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnáziumban kialakított 10. szavazókörben MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Azok a szavazni akarók, akik már sorban állnak, még leadhatják voksukat.

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához. A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbontanák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát, csak ezek után bonthatják fel az urnákat.

A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események között. A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.

Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrzőlapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és négy csoportba szétválogatják őket.

A bizottság különválogatja és csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt).

Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel, és szétválogatják az érvényes "igen" és érvényes "nem" szavazatokat.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat a választási informatikai rendszerben.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azután, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.