Előfizetés

Vasárnap nincs kampánycsend, de választási gyűlést akkor már nem lehet tartani

A vasárnapi népszavazás idején - a szavazókörök 150 méteres körzetét leszámítva - nincs kampánycsend, de választási gyűlést sehol nem lehet tartani - közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

Pálffy Ilona elmondta, a szavazókörök bejáratának 150 méteres körzetén belül tilos kampányt folytatni, de azon kívül akár szórólapozni is lehet.

Azt is mondta, nem számítanak választási gyűlésnek a családi rendezvények, ha azokon nem jelennek meg olyan transzparensek, illetve nem hangzanak el olyan szónoklatok, amelyek a népszavazással függenek össze.

Kérdésre válaszolva az NVI elnöke arról is beszélt, számos, a választási eljárási törvényt módosító javaslatot - köztük a kampányszabályokkal kapcsolatosakat - gyűjtöttek már össze. Közölte, szeretnék azt is, hogy ha azokban az ügyekben, amelyekben a Nemzeti Választási Bizottság iránymutatásokat adott ki, az Országgyűlés jogszabályokat hozna.

Hozzátette: bízik abban, hogy a népszavazás után a legfontosabb kérdésekben már megtörténik a módosítás, és nem jövőre, mert akkor már készülni kell a 2018-as országgyűlési képviselő-választásokra. Általában nemzetközi elvárás, hogy a választások előtt egy évvel már ne módosítsák a törvényt - fűzte hozzá.

Lélekmérgezés!

A kvótaellenes  népszavazással kapcsolatos kampány szeptemberben alaposan  felpörgött. A kampány finisében a kormány részéről érvényesül az a mondás: cél szentesíti  az eszközt. Miniszterelnök sikeres és eredményes népszavazást akar, a fideszes politikusok többsége lihegve tesz eleget  a nagyfőnök elvárásának. Igyekeznek olyan eseményeket kitalálni, amelyek erősítik a migránsok elleni félelmet. Újabb hazugságok, rémhírek  áradatát zúdítják az emberek nyakába.

Az Európai Tanács  2016 szeptember 16-án Pozsonyban megtartott ülésén szó sem volt a betelepítési kvótáról, főleg annak kötelező voltáról, ellenkezőleg  elfogadták  miniszterelnökünk, a V-4-kel közösen  kialakított  azon javaslatát, hogy az esetleges betelepítésnél  a „rugalmas szolidaritás” érvényesüljön. Ennek lényege, hogy a menekültbefogadási képesség megítélésénél vegyék figyelembe az uniós tagállamok gazdasági fejlettségét is.

Miniszterelnökünk hallgatott a feni csúcson, itthon pedig hirdette: a pozsonyi csúcs kudarc volt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ minden szavazópolgárhoz eljuttatott levélében az szerepel: „ Brüsszel a bevándorlók ezreit akarja Magyarországra  telepíteni, és ezt a veszélyes tervet csak népszavazással tudjuk elutasítani.” Ha egy  politikus tudatos rémhírterjesztéssel - ami már magában is bűncselekmény - az emberek ezreinek lelkét mérgezi meg, annak semmi bántódása nem eshet? Ebben a helyzetben azok, akik  a gyűlöletkeltéssel nem azonosulnak, egyet tehetnek: ilyen politikai játszmában nem vesznek részt, és azon gondolkodnak, hogyan lehetne az ilyen helyzeteknek a jövőben elejét venni.  