Előfizetés

Kigyulladt a herendi bútorgyár - Fotók!

Publikálás dátuma
2016.09.26. 13:01
Illusztráció: Thinkstock
Eloltották a herendi bútorgyártó üzem csarnokában keletkezett tüzet, a kétezer négyzetméteres épület szinte teljesen leégett - közölte hétfőn délelőtt a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.  

Helt Ákos tájékoztatása szerint több órás munkával sikerült eloltani az üzemben keletkezett tüzet, melynek oka ezidáig tisztázatlan. 

Emberi sérülés nem történt, a levegőbe nem került veszélyes anyag - közölte a szóvivő. 

Helt Ákos, a megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban az Origo-nak elmondta, hogy öt tűzoltórajt riasztottak a helyszínre, mintegy harminc munkatársuk próbálta akadályozni a tűz tovább terjedését. A portál úgy tudja, hogy az épületből mindenki kimenekítettek a tűz keletkezésekor, így nem sérült meg senki, de az anyagi kár jelentős. 

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Ferenc pápa: egymásra kell hagyatkoznunk, ha betegség ér

Publikálás dátuma
2016.09.26. 11:28
FOTÓ: Getty Images
Ferenc pápa a Vatikán Kelemen termében találkozott a Betegápoló Irgalmas Nővérek Kongregációjának 130 fős csoportjával és elöljárójukkal, Paola Iacovone nővérrel. A Vatikáni Rádió közlése szerint hangsúlyozta, hogy a betegápoló nővérek konkrét jelei az Atya szeretete kifejeződésének.

„Alapítótok, Isten szolgálója Teresa Orsini Doria Pamphili Landi élete kiváló példája annak, hogy Isten Igéje mennyire megváltoztatja mindazok életét, akik az ő tanítványává lesznek. Ez a laikus nő, két pap támogatásával, engedte, hogy Jézus szavai vezessék: „Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36b) A beteg ember gyengeségét látva nem tehetünk különbséget társadalmi helyzet, faj, nyelv és kultúra alapján, mindnyájunkat érhet betegség, és akkor egymásra kell hagyatkoznunk” – hangsúlyozta a pápa.

„Az egyház feladatának és felelősségének érzi, hogy közel álljon azokhoz, akik szenvednek, hogy vigasztalja és megerősítse őket baráti közelségével. Ti annak szentelitek életeteket, hogy a kórházban ápolt testvéreink jelenlétetek és szakértelmetek révén betegségükben támaszra találjanak. És mindehhez nincs szükség hosszú beszédekre: egy simogatás, egy csók, egy mosoly, csendben mellettük lenni. Soha ne adjátok fel ezt a nagyon értékes szolgálatot, akármilyen nehézséggel is találkoztok. Napjainkban, a világias kultúra olykor megpróbálja a kórházakból is eltávolítani a vallásos elemeket, sokszor épp a szerzetesnővérek jelenlétét. Ezt nem ritkán az emberség fájdalmas hiánya kíséri, amely az emberi szenvedés helyén különösen visszatetsző. Ti azonban ne fáradjatok bele, hogy a betegek barátai, testvérei és anyái legyetek. Az imádság legyen mindig evangelizációs missziótok ihletadója!” – bátorította a betegápoló szerzetesnővéreket Ferenc pápa.

Nem látják a miniszterelnök utódját

Publikálás dátuma
2016.09.26. 11:25
Ki lesz Fico utóda? FOTÓ: Dan Kitwood/Getty Images
Monika Flašíková Beňová, a szlovák kormánypárt, a Smer európai parlamenti képviselője egyelőre nem látja a Smer-ben Robert Fico lehetséges utódját – írja az Új Szó. 

Flašíková Beňová, aki Smer egyik alapító tagja, nem lát a párt szűk vezetésében senkit, aki helyettesíthetné Robert Fico kormányfőt.

A SITA ügynökségnek azt mondta: a cserének akkor jön el az ideje, ha létezik valaki, aki képes helyettesíteni a lecserélendő személyt. Fico utódját azonban az új arcok között sem látja, s nem tetszik neki, hogy a Bašternák-botrány során sokan csendben maradtak.

 „Senki nem mer reálisan kommunikálni a politikáról. Nem érthetek egyet ugyanis azzal, hogy ha tényleg megtörtént az, ami Kaliňákkal történt, akkor az egész vezetés, az elnökség és a képviselői klub is kijelenti, hogy őket ez igazából nem zavarja. Ha nem tartják fontosnak az erkölcsiséget egy politikai tisztség betöltésénél, akkor megértem, hogy nem zavarja őket, hogy Kaliňák továbbra is miniszter marad. Mi már nem élünk a 90-es években, amikor az erkölcsnek tényleg nem volt akkora jelentősége“ - mondta Flašíková Beňová.