Előfizetés

Megérinteni, olvasni, megvenni

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:45
Könyvcsodák között lehetett válogatni a Vigadóban FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Első ízben rendezték meg a magyar fővárosban a könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát. A szombaton és vasárnap tartó, ingyenesen látogatható eseményen ősnyomtatványok mellett még Horthy Miklós Hitlerhez írt, kézzel jegyzett levele is látható volt, csakúgy, mint Einstein levele. Bálinger Béla, a Központi Antikvárium vezetője lapunknak azt mondta, a rendezvény elsősorban nem a vásárlásról, hanem az élményről, a magyar tematikájú emlékek reprezentálásáról szólt.

Pénteken este öltönyös férfiak, kiöltözött nők folytattak elmélyült csevejt egymással a Pesti Vigadóban, a Nemzetközi Antikvár Szövetség (International League of Antiquarian Booksellers) Budapesten rendezett 42. kongresszusának zártkörű eseményén. A rendezvényen egyúttal megnyitották a könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát is.

Adrian Harrington brit könyvszakember, a nemzetközi szövetség korább vezetője, jelenleg tiszteletbeli elnöke megnyitóbeszédében azt hangsúlyozta, milyen sok munkára, odaadásra volt szükség a Magyar Antikváriusok Egyesületének részéről a kiállítással egybekötött vásár megszervezését illetően.

„Nagy megtiszteltetés az is, hogy ebben a gyönyörű épületben lehetünk” – nézett körbe a néhány éve megújult Vigadó lépcsőfeljárója, homlokzata felé pillantva. Említést tett arról is, hogy a mostani seregszemlére, amelyet első ízben szerveztek Budapesten, a világ minden tájáról szállítottak kéziratokat, ősnyomtatványokat. Harrington felhívta a hallgatóság figyelmét arra is, hogy a könyvek megérintése, olvasása és megvétele a tulajdonképpeni célja a kétnapos vásárnak.

A brit antikvárius mellett a nemzetközi egyesület több tagja is köszönetet mondott a Magyar Antikváriusok Egyesületének. Felidézték azt is, hogy a magyar szervezet tizenöt évvel ezelőtt alakult, és 2010-ben csatlakozott a Nemzetközi Antikvár Szövetséghez (ILAB), teljes értékű taggá pedig a következő évben vált. Méltatták Bősze Ádám antikvárius munkáját, aki 2009-ben a magyar fővárosba hívta az ILAB megnyitón is jelen lévő vezetőségi, bizottsági tagjait azzal a nem titkolt céllal, hogy elindítsa a hivatalos ügymenetet azért, hogy a magyar egyesület is betársulhasson a világszervezetbe. Mint említették, az ILAB-tagság rangot jelent: az a szervezet, amelyet tagjaik közé választanak, elfogad egy szigorú etikai kódexet, továbbá számtalan kötelességet magára vállal.

Azt megelőzően, hogy a számtalan idegen nyelvet beszélő szakember, s a civilnek tekintett újságírók alig két-három fős csoportja felmehetett volna a Vigadó felső szintjére megtekinteni az eladásra kínált könyvritkaságokat, Borda Lajos antikvárius zárta a hivatalos köszöntők sorát. A négy évtizede antikvár könyvekkel foglalkozó szakember arról beszélt, a hazai antikvárpiac igencsak sokat szenvedett a történelem sötét időszakai miatt.

Mint említette, a világháborúk megpróbáltatásai után, a fordulat évét jelentő 1948-as esztendőtől kezdve nehéz sors jutott az antikváriumosoknak. "Az antikváriumokat államosították, vagy szinte negyven évre kifosztották" - mondta. "Huszonöt évvel ezelőtt kezdődhetett új éra az antikváriumosok életében. Mondanám, hogy fényes lenne a jövőnk, ha nem fosztották volna ki az üzleteket, de így is bízom a magyar gyűjtőkben" - zárta gondolatait.

Ezt követően végre felmehettek a galériába az egyszerű könyvbarát újságírók is, csakúgy, mint az a több száz érdeklődő, akik szombaton és vasárnap délelőtt tíztől este hatig látogattak a rendezvényre. Különböző országok antikváriumai önálló standokon várták a szakma jelen lévő krémjét, és a könyvbarát érdeklődőket. A vitrinbe zárt könyvkülönlegességek között számtalan igazán egyedi példány, már-már matrónának számító kötet is helyet kapott. Kiállították, s ennél fogva eladásra bocsátották Szent Jeromos három levelét magába foglaló kötetének első kiadását, amely 1517-ben jelent meg. Jeromos tudatos választás: az összes antikvárium igyekezett magyar tematikájú relikviákkal beállni a sorba, a korai keresztény teológus pedig Dalmatia és Pannonia provincia határán született.

Persze, mindenféle művek fellelhetőek voltak a széles körű kínálatban. Nem kevés pénzt kértek Albert Einstein relativitáselméletének megoldásáért, ez a kézirat 35,5 millió forintért találhatott gazdára. 11 milliót ért egy exkluzív, korai indiai kézzel írott könyv, Juhász Gyula Ne bántsátok a lombokat című tintával írt, és aláírt verse (első megjelenés: 1926-ban, az Új Idők hasábjain) pedig kilencszázezer forintért került hirdetésre. Kiállították Corvin János latin nyelvű birtokadományozó levelét, akárcsak Horthy Miklós Hitlerhez, kézzel írt levelét is. A könyvritkaságok felett csak nehezen tudott volna úgy átsiklani valaki, hogy ne vette volna észre Fazekas Mihály elbeszélő költeményét, a Lúdas Matyit.

A Vigadóban azt a jövőre kétszáz éves példányt lehetett áttanulmányozni, amely az első hiteles kiadásnak minősül. Fazekas művét 1815-ben a Bécsben tanuló Kerekes Ferenc, későbbi debreceni professzor a szerző személyét nem ismerve adatta ki. Fazekas levélben közölte felháborodását a történtek miatt, ezt követően művét átdolgozta, majd azt 1817-ben megjelentette a császárvárosban. A hétvégén közszemlére tett példányban is megtalálható az előszó azon része, amelyben a szerző a balszerencsétlenségből elkövetett plágiumról ír.

A kiállításon azt is megtudhatta a látogató, milyen volt az elmúlt évszázad íróinak kézírása. Kosztolányi Dezső zöld tollal írt, 1931-ben keltezett levele mellett számtalan Karinthy Frigyes által írt kötetdedikációt is kiállítottak. A humorral jócskán felvértezett író-költő több könyvet is aláírt "Édes Gézám" megszólítással, ezek a szépen írt, egyáltalán nem rövid dedikációk Petényi Géza belgyógyásznak, későbbi Kossuth-díjas akadémikusnak szóltak, aki a Karinthy família közeli barátja volt. Kiállították az Egy polgár vallomásai egyik kötetét is, amelynek címlapjára Márai Sándor 1935-ben írt. Az Atticus Antikvárium sem aprózta el a dolgot, ők József Attilához nyúltak, elhozták a Medvetánc és a Nagyon fáj című kötetek eredeti példányait.

Miközben végigjártuk a tárlatot, kétséget kizárólag megállapíthattuk: a rendezvényt szinte teljesen szétkapták a szakmabeliek. Ha éppen nem megkapóan lendületes eszmecsere folyt egy-egy könyv felett, a szakemberek nagy műgonddal értékes könyvritkaságokat lapoztak át, de akadt olyan érdeklődő, aki elmélyülten tanulmányozott jó néhány több százéves térképet. Bálinger Béla, a Központi Antikvárium vezetője lapunk kérdésére azt mondta, ez a hétvége elsősorban valóban a könyves szakemberek számára ünnep, s tulajdonképpen nem is a vásárlás, hanem az ország könyvcsodáinak reprezentálása a cél.

Emlékeztetett rá, hogy több tucat külföldi antikváriumos érkezett a fővárosba, némileg irigykedve mesélte, hogy nekik még az Országos Széchenyi Könyvtár azon részét is megnyitották, amelyeket egyszerű halandó nem láthat. Bálinger elmesélte, hogy a Központi Antikvárium például Thuróczi János történetíró híres művével, a Magyarok Krónikájaként is hivatkozott Chronica Hungarorummal (kiadás: Augsburg, 1488) készült, de kiderült, hogy egy grazi antikvárium ennek a műnek az 1534-ben, Bécsben kiadott változatával érkezett. "Úgy gondoljuk, egy Kant eredeti, vagy több ezer eurót érő régi Amerika térképek sokkal vonzóbbak lehetnek a külföldieknek, mintha Széchenyi leveleiből hoztunk volna a vásárra. Egyébként is, biztos vagyok benne, Széchenyi neve a Lajtán túl nem sokat jelent" - árulta el.

Illatos csepp az óceánban

Publikálás dátuma
2016.09.26. 07:36

Tea, fűszerek és elefántok, gyönyörű strandok és rengeteg ember. Ez Sri Lanka, melyet egyre többen keresnek fel. A buddhizmus bölcsője – így is hívják az egykori Ceylont, a csepp alakú szigetet, amelynek természeti kincsei szinte érintetlenek maradtak az évezredek alatt.

Több mint 20 millióan laknak Srí Lankán. Ez azt jelenti, hogy nagy a népsűrűség, ezen a szigeten nincsenek kihalt városkák. Rengeteg ember mozog állandóan az utcákon, a tuktuk-ok tüktükölnek, mellette ott vannak az autóbuszok, jönnek a biciklisek, a motorosok, közben átrohan három gyalogos, néha feltűnik egy elefánt. Tényleg hatalmas a kavalkád. Ráadásul itt van a világ egyik legszebb strandja, a szállodák pedig komfortosabbak, mint a hasonló kategóriájú európai hotelek. Pihenni pedig egyre többen érkeznek ide, még Magyarországról is. Ahogy a Jetwing Travel magyarországi igazgatója elmondta, 2010 előtt évente ezernél is kevesebb honfitársunk utazott az egykori Ceylon szigetére, azóta viszont óriási az érdeklődés.

Gyümölcsevő denevérek

Srí Lanka fővárosa, Colombo indiai hangulatot áraszt, de biztonságos. Érdemes megnézni a legnagyobb hindu templomot, és a központi parkot. Óriási denevérek élnek itt hatalmas csapatban. Először nagyon ijesztőek, mert hasonlítanak a mexikói vámpírdenevérekhez, de a helyi kísérő elmondta, hogy ezek vért nemigen szívnak, inkább gyümölcsöt esznek. A parkban egy elefánt is sétálgat, az állat gazdája a közeli buddhista templom.

Colombóból keskeny betonút vezet a másik nagyvárosba, Kandybe. Az itteni szentélyben őrzik Buddha egyik szemfogát. Az út szélén néhány ember tarajos sült sétáltat. A kiskutya nagyságú állat igen békés, harminc centis, félelmetes tüskéi ellenére is. A sülsimogatásért pénzt kérnek, de megéri.

A sziget belseje felé egyre több kaucsukfával találkozunk. Ha késsel megvágjuk a fa törzsét, elkezd folyni a gumi alapanyaga. A helybeliek a kaucsukot kis edénykékben gyűjtik össze. Nem messze a kaucsukerdőtől óriási elefánttelepre bukkanunk. Az állatok a fafeldolgozásban segédkeznek, de a csorda turistalátványosságnak sem utolsó. A Pinnawala elefánt árvaház igazi videó- és fotósprogram. Nem is hagyják a csoportosan érkező turisták. Itt élnek azok az elefántok, akik a polgárháború idején megsebesültek, vagy árván maradtak. A program legérdekesebb része az, amikor, az elefántokat leviszik a folyóhoz fürdeni.

A dzsungel titkai

Ha valaki jellegzetes ceyloni tájat szeretne látni, utazzon Sigiriyába. Rizsföldek, kókuszligetek, ananászkertek és gumifa-ültetvények sokasága váltogatja egymást. A sík vidéken magányosan emelkedő híres Sigiriya-sziklára az V. században Kassjapa király építtetett erődöt. Bár ma már csak a romok láthatók, mégis sejtetik az egykori királyi palota nagyságát. Lenyűgözőek a falakon látható freskók, amelyek női alakokat ábrázolnak. A magányos szikláról csodálatos panoráma nyílik a környező szavannára.

Kandyben, a szingaléz királyok utolsó fellegvárában nemcsak a "Fog Temploma" található, hanem rengeteg kis üzlet is, hiszen a város a fémművesség központja, Népszerűek az innen származó ezüstékszerek, vésett és domborított réztárgyak. A turisták előszeretettel vásárolják a színpompás, fából faragott maszkokat, ébenből és egyéb fafajtákból készült szobrokat. Hikkaduwa a sziget legfejlettebb partszakasza, amely hemzseg a nyugati turistáktól. Rengeteg magas színvonalú szálláshelyet alakítottak ki és szuperek az éttermek. Itt is találhatunk régi templomokat, de a hely inkább a pihenni, sütkérezni vágyók paradicsoma.

Galle csodálatos kikötőjéről és az 1663-ban épült holland erődjéről híres. Ez a környék rendkívül nyugodt, kellemes, pihenésre kiválóan alkalmas. Igazán monumentális Polonnaruwa, egy romváros, amely a 11.-13. század között Sri lanka fővárosa volt. Itt van egy néhai királyi palota és sok-sok hajdani kiszolgáló épület, imahely romos maradványa, hatalmas területen elszórva. A romváros is része az UNESCO kulturális világörökségének. A város századokon át dzsungel mélyén volt, mígnem egy brit tiszt 1820-ban felfedezte.

Volt persze más felfedezni való is, hiszen a szigeten több mint 50 féle drágakő található. A kék zafír, a macskaszem, valamint a narancsos-rózsaszínű zafír, rubin, alexandrit, aquamarin, topáz, garnet, kék és fehér holdkő, ametiszt. Az angol királynő koronáján lévő 400 karátos kék zafírt és a New York-i Nemzeti Múzeumban található kék zafírt is Srí Lankán találták.

Fűszerillat és tea nemcsak angoloknak

A közlekedés errefelé kissé bonyolultabb, mint Európában. Belföldi repülőjáratok hiányában busszal, vonattal vagy bérelt autóval járhatjuk be a szigetet. A buszok olcsók, de túlzsúfoltak. A vonatközlekedés elég lassú, de sokkal kényelmesebb. Egyre divatosabb, hogy nemcsak autót, hanem sofőrt is lehet bérelni néhány napra. Ez egy nagyobb társaság esetén viszonylag olcsón megúszható. Pedig ha a valódi Srí Lankát szeretnénk megismerni, muszáj kimozdulnunk a szállodából.

A sziget nyugati fele a tea és a fűszerek hazája. A világ fahéjtermelésének mintegy felét adja az ország. A szigeten termesztenek még citronellát és koriandert, ezeket illatszer-alapanyagnak adják el Franciaországnak. Az ország belsejében végtelennek tűnő teaültetvényeket találunk. A legkiválóbb teacserjékre különös gonddal ügyelnek, csak a legegészségesebb levelek kerülnek az angol teaszalonokba. A második szüret eredménye megy az USA-ba és a nyugat-európai országokba. Ami azután megmarad a raktárakban, abból filteres teát csinálnak, és viszik Közép-Kelet-Európába. De még a maradék is finom, nem véletlen, hogy Srí Lanka a világ legnagyobb teaexportőre.

Mindenképpen érdemes megkóstolni a helyi ízeket. A legfontosabb alapanyagok a helyiek konyhájában a rizs, a curry, a zöldségek, a húsok és a halak. A szingalézeknek is van a mi palacsintánkhoz hasonló ételük, amit ők tojással, mézzel vagy joghurttal ízesítenek. Az édességek egységes jellemzője, hogy nagyon édesek, mivel pálmamézzel készülnek. Mindenféle trópusi gyümölcsöt is fogyaszthatunk. Az óriási hőségben nagyon jól esnek a lédús, finom, az európai ember számára ritkán látható gyümölcsök. Víz helyett természetesen ceyloni teát igyunk, és ne mulasszuk el kipróbálni a királykókusz levét sem. Természetesen kihagyhatatlan a nemzeti ital az arak, ami egy kókuszból erjesztett pálinkaféle.