NBI - Pontosztozkodás a rangadón

Publikálás dátuma
2016.09.22. 00:31
A ferencvárosi Lovrencsics Gergő (k) és a székesfehérvári Danko Lazovic (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott
Ötödször maradt pont nélkül a DVSC a labdarúgó NB I 10. fordulójának kedd esti mérkőzésén. A kör második játéknapján, tegnap Gyirmóton is kikapott a listavezető Vasas, de miután a Videoton és a Ferencváros megosztozott a pontokon, továbbra is az angyalföldiek vezetnek.

Folytatódott a Debrecen vesszőfutása a labdarúgó NB I-ben, hiszen a 10. forduló keddi játéknapján a Budapest Honvéd 1-0-ra győzött a cívisvárosban. Lanzafame már az 5. percben betalált a Loki hálójába, ezt követően pedig már nem láthatott újabb találatot a publikum. Az utolsó negyedórában a hazai drukkerek többször is kifütyülték a debreceni játékosokat, akik legutóbbi öt bajnokijukból négyet elveszítettek, s időközben a harmadosztályú Győr ellen is búcsúztak a Magyar Kupa küzdelmeitől. „Hatvan percen keresztül jól játszottunk, csupán a gól hiányzott a mérkőzésből. Taktikailag és fizikailag is folyamatosan fejlődünk, úgy érzem, hogy ma rászolgáltunk volna legalább a döntetlenre. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk megnyerni a mérkőzéseket. A helyzetekben kell jobban koncentrálnunk" – értékelt Leonel Pontes, a Debrecen vezetőedzője az M4 Sportnak.

A Honvéd a Debrecennel ellentétben felszálló ágban van, az MTK elleni 5-0-s győzelem után újabb győzelmet aratott. „Az első félidőben jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink, már akkor meg kellett volna rúgni a gólokat, de sajnos csak egyet sikerült. A második félidőben egyáltalán nem tudtuk a mi futballunkat játszani és be kell vallani, hogy nagyon ránk jött a Debrecen. Ha rúgnak egy gólt és döntetlen lett volna, akkor nem szólhattunk volna semmit. A Debrecen egy jó játékosokból álló csapat, nem számít, hogy jelenleg mögöttünk van a tabellán, számolni kell vele a magyar futballban" – mondta Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője az M4 Sportnak.

A szerdai folytatásban rangadókat rendeztek. Az MTK-DVTK párosítás meglepő módon most alsóházi ütközet volt – Poór Patrik fejesgólja után a kékek nyertek, s mivel a Paks idegenben verte meg a Mezőkövesdet, a Gyirmót pedig saját otthonában győzte le a napokon belül másodszor gólképtelen Vasast, így a július vége óta nyeretlen DVTK visszaesett az utolsó pozícióba.

Parázs párharcnak ígérkezett a Videoton és a Fradi felcsúti randevúja. A bajnokcsapatból alig negyedóra után le kellett cserélni Böde Dánielt, aki az M4 érdeklődésére azt mondta, szombaton valószínűleg pályára léphet az Újpest ellen.

A második félidő elején Leandro a büntetőterületen belül buktatta Géresit, a megítélt büntetőt Stepanovic értékesítette. A támadóbb FTC Djuricin révén egyenlíteni tudott, így összességében megérdemelten szerzett pontot a címvédő Felcsúton. „Nem vagyunk elégedetlenek, tudjuk, hogy jó formában lévő csapat ellen szereztünk egy pontot” – értékelt Gera Zoltán a lefújást követően az M4-nek.

 A 10. forduló eredményei, az állás:

Kedd

Debrecen–Honvéd 0-1 (0-1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1700 néző. Játékvezető: Vad II

Gólszerző: Lanzafame (6.)

Szerda

Gyirmót–Vasas 1-0 (0-0)

Győr-Gyirmót, Alcuffer-stadion, 700 néző (becsült adat). Jv: Szabó Zs.

Gólszerző: Filkor (51.)

Mezőkövesd–Paks 1-3 (1-2)

Mezőkövesd, Városi Stadion, Jv: Erdős

Gólszerzők: Haraszti (19.), illetve Frölich (13.), Bartha (41.), Hahn (57.)

MTK–Diósgyőr 1-0 (1-0)

Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion, 350 néző. Jv: Pintér Cs.

Gólszerző: Poór (33.)

Újpest–Haladás 1-1 (1-0)

Illovszky-stadion, 750 néző. Jv: Szőts

Gólszerzők: Hegedűs (18., öngól), Wils (61.)

Videoton–Ferencváros 1-1 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 3200 néző. Jv.: Andó-Szabó

Gólszerző: Scepovic (53., büntetőből), Djuricin (83.)

Szerző
Témák
NBI 10. forduló

Durvul a helyzet - Talajmenti fagy is jöhet

Publikálás dátuma
2016.09.21. 17:36
Szegény kis rózsát megcsípte a fagy - Thinkstock illusztráció
Érkeznek az első őszi talajmenti fagyok - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az éjszaka folyamán hosszabb ideig derült helyeken komolyan lehűl a levegő. Csütörtök hajnalban egyes borsodi, nyírségi fagyzugokban, pénteken pedig az ország más, hidegre hajlamos helyein is előfordulhat gyenge talajmenti fagy. Az előrejelzés szerint csütörtökön országszerte kisüt a nap, számottevő csapadék nem várható, de az északkeleti megyékben egy-egy jelentéktelen zápor lehet. Hajnalban 3-10, napközben 18-19 fok között alakul a hőmérséklet. 

 Pénteken felhők zavarhatják majd a napsütést, de számottevő csapadék sehol sem várható. Csak helyenként lehet élénk az északnyugati szél. Ismét csípős lesz a hajnal. Napközben 17 és 22 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Szombaton északkeleten, keleten futó záporok kialakulhatnak, máshol csak elszórtan lehet egy-egy jelentéktelen zápor. Helyenként feltámadhat az északnyugati szél. 19-23 fokot mérhetünk délután, de északon, északkeleten ettől hűvösebb lehet. Vasárnapkellemes őszi idő valószínű.

Szerző
Témák
időjárás