Bombázás tűzszünetre várva

Publikálás dátuma
2016.09.12. 07:35
A mérsékelt lázadók nem bíznak Aszad elnök ígéretében - Fotó:GETTY IMAGES/DEFNE KARADENIZ
Ma napnyugtától kellene hatályba lépnie annak a tűzszüneti megállapodásnak Szíriában, amelyről John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter állapodott meg szombaton hajnalban Genfben. Az egyezmény értelmében ezentúl mindenki csak az Iszlám Állam (IS) ellen harcol majd.

Reménykedve tekint a nagyvilág arra a megállapodásra, amelyet többszöri nekifutás és elakadás után szombaton hajnalban véglegesített Genfben John Kerry amerikai külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov. A szíriai háborúba implikálódott felek abban bíznak, hogy ezúttal sikeresebb lesz az egyezmény és nem jut a február 27-i tűzszünet sorsára, amely annak ellenére papíron élt csak, hogy mindenki elfogadta.

A mostani megállapodás szerint a nyugati koalíció által támogatott szíriai mérsékeltnek mondott lázadók illetve az Oroszország és Irán által támogatott kormánycsapatok beszüntetik az egymás elleni harcokat és a továbbiakban már csak az Iszlám Állam terrorcsoport ellen küzdenek tovább.

Washington azt várja el Moszkvától, hogy hasson oda, hogy Aszad elnök hadsereg ezúttal tényleg tartsa tiszteletben a tűzszünetet. Lavrov azonban egyértelművé tette, hogy azt Moszkva sem tudja száz százalékosan garantálni, hogy Aszad elnök tárgyalóasztalhoz is ül polgárháborús ellenfeleivel.

Kerry azt jelentette be, hogy ha a fegyverszüneti megállapodás legalább egy hétig kitart, akkor az USA és Oroszország egyeztetni fog a légicsapások ügyében. A fegyvernyugvást segítheti, hogy hétfőn ünneplik a muzulmán világban az egyik legnagyobb ünnep, az Eid al-Adha napját, ez megkönnyítheti a fegyverszünet elfogadását a helyszínen.

A várva várt tűzszünet előtt azonban még nagyszabású katonai akciók zajlottak Szíria több településén. A kormánycsapatok szombaton légitámadásokat indítottak a felkelők által ellenőrzött Idlibben, Aleppóban, Hamában és Doumában. Idlibben közel ötvenen tucatnyian meghaltak, amikor találat érte a település központi piacterét.

A nyugati koalíció számára is komoly gondot okozhat még, hogy az általuk támogatott felkelők szoros kapcsolatban állnak terrorcsoportokkal is. John Kerry arra intette az ellenzéki erőket, hogy világosan el kell határolódniuk a szélsőséges erőktől, az an-Nuszra Fronttól és az IS-től, ugyanakkor minden Szíriában harcoló felet általános fegyvernyugvásra szólított fel.

Irakban tombolt a terror a hétvégén. Több öngyilkos merénylet rázta meg ismét Bagdadot. Egy forgalmas bevásárlóközpontnál péntekről szombatra virradóan történtek a robbanások, a merényletekben legkevesebb 40 ember meghalt, 60-an pedig megsebesültek.

Az IS vállalta a merényletet és jelezte, hogy a gyülekező síitákat célozták. Szombaton újabb robbantások történtek egy fővárosi síita piacon valamint több rendőrőrs közelében, 12 halálos áldozatot és több sebesültet követelve. A szombati terrorcselekményt még egyetlen szervezet sem vállalta.

Szerző

A terrorra emlékezett, és gyászolt Amerika

Publikálás dátuma
2016.09.12. 07:34
Szolgálat közben elhunyt társaikra emlékeztek a rendőrök és a tűzoltók az áldozatok emlékfalánál FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások 15. évfordulójára emlékeztek tegnap az Amerikai Egyesült Államokban. A szolidaritás jegyében Hillary Clinton és Donald Trump is belegyezett, hogy szeptember 11-én felfüggeszti kampányát.

Másfél évtizede egy keddi napon az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet példátlan terrortámadást hajtott végre az Egyesült Államokban. A terroristák utasszállító repülőgépeket térítettek el, amelyeket nekivezettek a New York-i Világkereskedelmi Központnak (World Trade Center) és a védelmi minisztérium (Pentagon) épületének. Egy negyedik eltérített repülőgép Pennsylvania államban egy mezőre lezuhant.

A terrortámadásokban háromezren vesztették életüket, 343 tűzoltó hősi halál halt mentés közben. Az események az egész világot megrázták és alapjaiban változtatták meg az Egyesült Államok külpolitikáját. A merényletek után Washington háborút hirdetett a terrorizmus ellen.

Az évforduló alkalmával Barack Obama arra figyelmeztetett, nem szabad feláldozni az amerikai értékeket a terrorizmus elleni küzdelemben. Kiemelte az amerikai társadalom nyitott, befogadó jellegét. A sokszínűség, a tehetségek befogadása, az egyforma és tisztességes bánásmód mindenki iránt, függetlenül fajától, nemétől vagy hitvallásától, tette nagyszerűvé és rendíthetetlenné az Egyesült Államokat. Csak ezekhez az értékekhez való ragaszkodás őrizheti meg az amerikai nemzetet erősnek és szabadnak – figyelmeztetett az amerikai elnök.

Szerző

Pácban a volt miniszterelnökök

Publikálás dátuma
2016.09.12. 07:33
Könnyített Ponta helyzetén a legfelsőbb bíróság: már nyilatkozhat a médiának FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ELISABETTA VILLA
Romániában december 11-én rendeznek parlamenti választásokat, de máris kampányüzemben van a román politika. És amint az utóbbi években megszokhattuk, az igazságszolgáltatás is. Már nincs is semmi rendkívüli abban, hogy az újabb kampány nyitányaként újabb nagy halak akadtak fenn a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hálóján. Nem akármilyen trófeáról van szó ezúttal – Victor Ponta és Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnökről van szó.

Az utóbbi években a korrupcióellenes harc rányomta bélyegét a román politikai életre. A politikai és közéleti korrupció megfékezésére létrehozott szerv, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) félelmetes szereplővé vált. Mára már akár bővített kormányülést is lehet tartani a börtönökben, annyi volt miniszter és vezető politikus van rácsok mögött, a politikai élvonalban pedig alig akad szereplő, aki ellen ne folyt volna, vagy ne lenne folyamatban eljárás.

Épülőben az ügyészállam?

A DNA kezdeti népszerűsége azonban igencsak megcsappant, mert egyre többen vélik úgy, hogy a korrupcióellenes fellépés tulajdonképpen politikai leszámolást jelent. Egyesek szerint Románia máris ügyészállammá vált, vagy közel áll ahhoz, hogy az legyen, mások szerint a DNA lelkiismeretesen végzi a dolgát.

Csakhogy a látványos eredmények ellenére a tényleges korrupciós ügyek elsikkadnak – máig nem tudni, miért nem épülnek az autópályák, hová tűntek az infrastrukturális beruházásokra szánt pénzek, hová szivárognak el az uniós támogatások és egyebek – az elítélt állami és önkormányzati vezetők elleni vádak pedig egyre nevetségesebbek.

Tony Blair tiszteletdíja betett Pontának

Múlt héten Victor Ponta volt szociáldemokrata (PSD) pártelnök és miniszterelnök ellen indított újabb eljárást a DNA. Az ügyészség szerint azért, mert Ponta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként 2012-ben befutó parlamenti helyet ígért pártja egyik politikusának egy 220 ezer eurós illegális pártfinanszírozás fejében. A pénz állítólag Tony Blair volt brit miniszterelnök tiszteletdíja volt, aki 2012-ben előadói szerepet vállalt egy PSD-közeli alapítvány konferenciáján. (Blair jótékonysági célra fordította az összeget.)

A Ponta elleni vádiratában szó szerint a következő szerepel: „A jelöltlista összeállításának a módszere súlyos kárt okoz a demokráciának, mert a közméltóságokat a nép kell, hogy válassza, a képviseleti elvek és a szakmai kompetenciák alapján”. Ez az indoklás azonban elég nagy felháborodást keltett politikai berkekben, olyanoknál is, akik nincsenek közelebbi kapcsolatban sem a PSD-vel, sem Pontával.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára például Facebook oldalán a következőképpen reagált: „Micsoda?! A DNA már abba is beleszól, hogy egy párt kit tesz a listájára?! És a demokráciára való hivatkozással egy párt elnökét azért zárhatnak be, mert aláír egy jelöltlistát, amit aztán a nép megválaszt?! A decemberi választás kiemelkedő tétje, hogy sikerül ebben az országban megőrizni a parlamenti demokráciát, vagy a látszat-demokrácia leple alatt az erőszakszervezetek diktatúrája következik”.

Liviu Dragnea, aki Ponta tavalyi lemondása után lett a PSD elnöke abbéli aggodalmának adott hangot, hogy „egyesek" választási célra, a PSD ellen akarják felhasználni az állami intézményeket”.

Kivételeznek a volt kormányfővel

Ponta ellen ez már a második eljárás, márciusban ugyanis okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával állította bíróság elé a DNA. (Többek között azzal vádolják, hogy még civilként túl nagy bért kapott egy állami vállalattól, amelynek vezetőjét később kabinetfőnökének, majd miniszterének tette meg.)

Az új eljárás során múlt héten 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte a DNA a fiatal szociáldemokrata politikust, majd a legfelsőbb bíróság enyhített annak mértékén. A szombaton közzétett jogerős döntés nyomán Pontának immár szabad ügyéről a nyilvánosság előtt nyilatkoznia, és az országot is elhagyhatja, de továbbra sem viselhet fegyvert, nem veheti fel a kapcsolatot az ügy tanúival, és hetente kell jelentkeznie a rendőrségen.

A történetnek azonban igencsak politikai leszámolás szaga van. A PSD tavaly elfogadott etikai kódexe szerint ugyanis a párt nem támogathat olyan politikust, aki ellen - bármilyen bűncselekmény gyanújával - valamilyen kényszerintézkedést foganatosított az igazságszolgáltatás. Ez igencsak kellemetlen helyzetbe hozza a választások legnagyobb esélyesének tűnő PSD-t. A jelenlegi pártelnök máris jelezte, Ponta ott lesz a listán. Vagyis kivételezni fognak az exelnökkel, ahhoz, hogy indulhasson újabb képviselői mandátumért a decemberi választásokon.

A lakosság másképp látja

Nem véletlenül, hiszen Ponta a párt és egyben az ország legnépszerűbb politikusa. A lakosságot már nem igen befolyásolják a DNA eljárásai. (A júniusi helyhatósági választáson például Nagybánya polgármestere a rácsok mögött várta az eredményhirdetést, mégis több mint 70 százalékkal nyerte meg a voksolást.)

Jelenleg is látványosan zuhan Klaus Johannis és vele együtt a jobboldal népszerűsége Romániában. A legutóbb, július 25- augusztus 2 között végzett és augusztus 9-én közzétett felmérés szerint, amelyet az Avangarde közvélemény-kutató végzett, Johannis elnök bizalmi indexe 26 százalékkal, a tavaly augusztusi 61-ről 35 százalékra csökkent. Az államfő tavaly ilyenkor még toronymagasan az élen állt.

Ez azért rossz hír a jobboldal számára, mert az egykori nagyszebeni német polgármester 2014 decemberi meglepetés győzelme egyben a mögötte álló pártok támogatottságát is jelentősen megdobta, s mivel nincs más népszerű politikus a liberálisnak mondott néppárti táborban, Johannis népszerűségének csökkenése igencsak nehéz helyzetbe hozza a választásra készülő pártokat is.

A politikusok között Victor Ponta áll az élen, aki a tavaly augusztusi 38 százalékos népszerűségét 42-re növelte a körülötte zajló újabb korrupciós botrány közepette. A második helyen ugyancsak szociáldemokrata politikus áll, Gabrila Firea, Bukarest júniusban megválasztott polgármestere 41 százalékos népszerűséggel. Harmadik a szenátus elnöke, Calin Popescu-Tariceanu volt miniszterelnök, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke, a PSD egyetlen megmaradt szövetségese.

A szakértői kormány nem futott be

A technokrata kormány miniszterelnöke, Dacian Ciolos a negyedik a lakossági preferenciákban, ő 34 százalékos támogatottságnak örvend. A jelenlegi kormányfőt szorosan követi két korábbi PSD-s miniszter - Ecaterina Andronescu oktatási és Nicolae Banicioiu volt egészségügyi tárcavezető 32 százalékkal. A román politikai mezőny fenegyereke, Traian Basescu ex-államfő és volt hajóskapitány – meglepetésre – csak a hetedik, de javuló népszerűségi mutatói azt jelzik, az örök harcos Basescut nem lehet leírni, vele még valószínűleg számolni kell Bukarestben. A volt államfő a tavalyi 21-ről 29 százalékra növelte támogatottságát.

A legrosszabb hír a tavaly még választási győzelemre készülő legnagyobb jobboldali erőnek, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), hogy két társelnöke, Vasile Blaga (22) és Alina Gorghiu (19) csupán a 8. illetve 9.

A pártok versenyében a júniusi helyhatósági választásokon is kirajzolódó erőviszonyok kezdenek megrögzülni. A PSD nagy fölénnyel vezet, 38 százalékkal, a PNL 29 százalékon áll. Harmadik Tariceanu formációja, az ALDE 7 százalékkal, és Basescu új pártja, a Népi Mozgalom Párt (PMP) is egyelőre biztos befutónak látszik 6 százalékos támogatottságával.

Amennyiben nem változnak az erőviszonyok, az új román parlament lehet, hogy csupán 4 pártból fog állni, az RMDSZ helyzete ugyanis igencsak labilis. Az Avantgarde felmérés szerint ugyan még épp elérné az öt százalékos küszöböt, de ez nyilván nagymértékben függ majd a választási részvételtől.

A demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom szertefoszlását jelzi, hogy az intézmények között a legtöbben a tűzoltókban (89) és a hadseregben (83 százalék) bíznak.

Nem állt sorba, ráfázhat
Nem tudni egyelőre milyen kihatással volt Calin Popescu Tariceanu népszerűségére az a „jogosítvány botrány”, amely a jelzett felmérés után történt és napokon keresztül uralta a médiát és közbeszédet.
Augusztus közepén jelentette be a román belügyminisztérium, hogy kivizsgálás indul a gépkocsivezetői iratokat kiállító bukaresti hivatalnál, miután a sajtóban megjelent, hogy Tariceanu soron kívül újította meg jogosítványát.
A közlemény szerint a vizsgálat célja kideríteni: „ki vonható felelőségre azért, hogy a szenátus elnöke a hivatal előtt álló ezer várakozót megkerülve, alig húsz perc alatt kapta meg az új jogosítványát”.
A hír megosztotta a közvéleményt. Volt, aki nevetségesnek, mondvacsináltnak tartotta a volt kormányfő ellen felhozott „bűnt”, de akadtak olyanok is, akik jogosnak vélték a hatósági szigort. (Tariceanu jelenleg a szenátus elnöke, ami az ország második legfontosabb méltóságának számít.)
Ám egyre többen vannak azok is, akik úgy vélik, megindult a végső hadjárat a liberális politikus ellen, többek között azért, mert a néppártivá vált PNL-ből 2005-ben kiszakadt és új, ténylegesen liberális pártot (ALDE) alakító Tariceanu, azért került az igazságszolgáltatás és DNA látószögében, mert a szociáldemokraták egyetlen biztos szövetségesének tűnik. Az ALDE segítségével akár kormányt is alakíthat a választások után a PSD.
Tariceanu 2004 és 2008 között volt miniszterelnök, szembefordult Basescuval és akkori pártjával, a PD-vel, és az RMDSZ támogatásával végül kisebbségi kabinet élén vitte végig mandátumát. Az ALDE-t akkor alapította, amikor Johannis győzelme után a Nemzeti Liberális Párt, amelynek korábban elnöke volt, összeolvadt az akkor már Basescu nélküli PD-vel, kilépett a Liberális Internacionáléból és az Európai Néppárt tagja lett.
Mindeddig „nem talált rajta fogást” a DNA, de idén májusban, vagyis közvetlenül a helyhatósági választások előtt a DNA vádat emelt Tariceanu ellen is és közölte, a házelnököt hamis tanúzás és bűnpártolás gyanújával állítják bíróság elé.
A DNA szerint a házelnök eskü alatt hazudott, amikor azt állította, hogy nem tudott egy államosított telek vélhetően illegális visszaszolgáltatásának részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal, akik között volt tanácsadója is szerepel.
A volt miniszterelnök elleni vádak hitelét gyengíti, hogy ő az egyike azon kevés román politikusnak, aki nyíltan és rendszeresen bírálta a Korrupcióellenes Ügyészséget, már akkor is, amikor ő még nem volt annak célkeresztjében. A liberális politikus szerint a DNA titkosszolgálati és politikai megrendeléseket teljesít, „ügyészállammá” változtatta Romániát.
Szerző