Hollande elnök tragikus pokoljárása

Publikálás dátuma
2016.09.09. 07:31
Európa arculatát még ők irányítják. De vajon meddig? FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY CHESNOT
Történjék bármi, jósolták napok óta a vezető párizsi lapok, François Hollande elnök csütörtöki nagy garral beharangozott beszédében konokul kitart előzetes döntése mellett. Vagyis sürgethetik, hajszolhatják legközelebbi hívei, decembernél előbb hivatalosan nem nyilatkozik arról, hogy jövő tavasszal jelölteti-e magát másodszor is a Francia Köztársaság élére. Tartotta szavát.

Tegnap, a párizsi Wagram terembe két tekintélyes társaság, a Jean-Jaures Alapítvány és a Terra Nova szervezet nagygyűlést toborzott, amelyre azzal mozgósítottak, hogy az államfő „korszakalkotó bejelentésre készül”. Legbensőbb hívei várták azt tőle, hogy föladja eredeti tervét, és előre hozza elhatározását, mindenki mást megelőzve közli, igen, 2017 áprilisában rajtvonalhoz áll az elnökválasztáson. Az előtte közvetlenül fölszólalt alapítványi vezető azzal kezdte, az ország nem csupán külső támadások célpontja, belülről is megingott.

Minden kétkedés ellenére Hollande makacs maradt beszéde során. Érdekes volt önmagában az a tény is, hogy az előzetes beharangozás szerint a beszéd témája a „demokrácia és terrorizmus” volt. Divatos cím, de sokan kételkedtek benne, közvetlenül mi köze lehet egy alkotmányosan esedékes politikai dátumhoz? A Le Monde a hajdani Waterloo-i hősnek, Pierre Cambronnak az emlékezetes mondását idézte, miszerint „a gárda meghal, de nem adja meg magát”.

A francia lapok általában tragikusnak látják Hollande személyes sorsát, (a Le Figaro rikoltó hangulatú címe „Az államfő pokoljárása”) de kivált a Francia Szocialista Párt jövőjét. E nagy garral beharangozott csütörtöki beszéd előtt jelent meg a közvélemény-kutató intézetek egybecsengő jóslása, állítva, hogy ha Hollande minden gyászos előrejelzés ellenére indul is, már az elnökválasztás első fordulójában kiesik. Ne is reménykedjék abban, hogy szembesülhet egyik valószínű fő ellenfelével, Nicolas Sarkozyvel, akit mellesleg kezdenek szintén nem biztos továbbjutóként minősíteni.

Hollande jövője azonban még kínosabbnak ígérkezik. Népszerűségben megelőzi őt Emmanuel Macron, volt gazdasági minisztere, aki meglepő lemondásával fordított hátat neki. Az első gyors kimutatások szerint Macron, ha tavasszal indulna, úgy 18 százalékra számíthat, míg a jelenlegi államfő 11 percenten áll, a sereghajtóknak is sereghajtója.

Van azonban még ennél is sokkal szomorúbb kimutatás arra nézve, hogyan is áll országosan az a bizonyos népszerűség. Az egyik leggyakrabban citált francia intézet, az IPSOS a Journal du Dimanche-ban azt mutatta ki, hogy a franciáknak 85 százaléka nem kívánná látni Hollande-ot 2017-ben az elnökjelöltek között. Ami viszont számára még ennél is szomorúbb - ha igaz -, az az, hogy a szocialista párthíveknek a 74 százaléka se.

Mindennek a hatására a párt is a belső meghasonlás képét mutatja. Az köztudott volt, hogy a tegnapi Wagram termi „mutatvány” félreérthetetlen jele a háztáji válságnak. Arra ugyan egyértelmű jelzés nem volt, hogy Hollande azért vállalkozott csupán a föllépésre, mert türelmetlen szocik taszították, ők ültek volna a nyakára, sürgősen lépnie kell.

A tények arra utalnak, tényleg volt ilyen nyomás. Az egyik jó barát állítólag azt mondta, „ha december elején sem lesz több 15 százaléknál, akkor bizony drámai a helyzet”. Más azon a véleményen volt, „nem állunk a helyzet magaslatán, de nagyon buzgólkodnunk. A jelöltség bejelentését ne siessük el, várjuk ki, azt a decembert”.

Két beavatottnak vélt közíró, az Albin Michel kiadó szerkesztésében megjelent kötetben idézte magát Hollande-ot, aki úgy nyilatkozott esetleges jelöléséről, hogy „kedvem van a jelöltséghez, ez személyes álláspontom”. Ugyanez a forrás azonban idézte azt is, hogy öt francia közül négy minden bizalmát elvesztette a mai államfőben, és ebből az ötből úgyszintén négy nem szívesen találkoznék a nevével a jövő tavaszi jelöltlistán.

De vajon miért? Akadnak, akik azt vallják, hogy Hollande amióta 2012-es győzelme óta a szocialista, baloldali többségű kormányzat élére állt a legfontosabb kérdésekben többnyire egyedül, maga döntött. A Le Point kimutatásában összefoglalta, ő emeltette föl tekintélyes mértékben az adóterheket, hogy kövesse Brüsszel költségvetési előírásait, ő kezdeményezte, hogy ötéves államfői mandátuma idején a vállalkozások szinte kegyetlen mértékben fogják vissza szociális kiadásaikat, ő kötelezte el Párizst, hogy fegyveresen beavatkozzék Maliban, Közép-Afrikában, Szíriában. Végül ugyancsak ő volt az, aki szorgalmazta a munkapiac reformját, amelyet nagyszabású tiltakozó utcai tüntetések légkörében a nemzetgyűlési szavazás megkerülésével, rendeleti úton kellett bevezetni. Kifütyülték az elnököt, bár van olyan is, aki úgy véli, morálisan nem volt sok választási lehetősége.

A demokrácia ezzel is jár, a hatalom megtartása nem az elegancia finomságát vonzza magával. Hollande mindehhez azt fűzte hozzá, hogy az esetek nagy többségében jól döntött, megbánásra semmi oka. Egy köztársasági elnök nem mondhat le arról a jogáról, ha az alkotmány lehetővé teszi számára azt, hogy másodízben is harcba szálljon az Élysée-palotáért. Szerinte kivált baloldali jelöltként nem teheti meg ezt. Ameddig tart a megbízatása, valamennyi francia államfője, és ha már az első fordulóban golyózzák ki, az csakugyan szomorú dráma.

Ennek a közelgő elnökválasztásnak a tétje bizonyos értelemben a Szocialista Párt túlélése is. Néhány hónap múlva követi a parlamenti választás, és ez azzal a további kudarccal fenyegethet, az öt éven át többségi nemzetgyűlési erő kis csoporttá zsugorodik. Olyan európai környezetben, amelyben a portugál, spanyol testvérpártok is a közeljövőjükért küzdenek.

Két nappal a Wagram termi beszéd előtt Hollande elnök még Vietnamban, Ho Si Minh városban arról beszélt, hogy igaz „odahaza mind forróbb a levegő”, de ő éppen gyakori nemzetközi szerepléseivel jelzi, nem minden a belpolitika, még a számára olyannyira döntő erőpróba előtt se. Ennek ellenére se kerülhette meg, hogy közvetett utalásokkal próbálja enyhíteni Szajna-parti gondjait. Kicsit szomorú volt számára, hogy éppen a vizit közben, az ottani rádió két hajdani slágerszámot sugárzott, Alain Souchon dalát, azzal a szöveggel, „Ha majd KO-val kiütnek engem”, meg Serge Gainsbourg-gal, „azért jöttem, hogy bejelentsem, búcsúzom”.

Az elnök azzal példálózott, hogy Párizs számára semmi sem volna rosszabb annál, mintha bezárkóznék. Hangoztatta: politikai naptárának ő az ura, mintegy igyekezvén, hogy elterelje a figyelmet csütörtökre beharangozott beszédének drámai hátteréről. Egyebek között arról is, hogy most kell majd igazán szembenéznie az egészen friss Macron-gonddal. A valóság, vélte a Le Figaro, hogy Hollande súlyosabb kihívással néz szembe, mintsem csupán a jobb- és szélsőjobb oldallal, és a Marine Le Pennel való megmérkőzéssel. Ha lemaradna Macron mögött, az volna igazán megalázó.

Annyi máris bizonyos, a tegnapi Wagram termi beszéd tekinthető a 2017-es elnökválasztási hadjárat igazi nyitányának. Annak ellenére így van ez, hogy eredetileg a jobboldali pártoknak novemberre meghirdetett előválasztásait tekintették annak. A változást mi sem jelzi ékesebben, hogy a Le Monde ezen túl minden reggel hét órától, jóllehet hagyományosan koradélután megjelenő lap, a digitális változat előfizetőinek a legjobb publicisták írásait kínálja, magyarázatképpen a rohanó eseményekre.

Európai nézőpontból bizonyára fontosabbak az őszre kitűzött német parlamenti választások, amelyeken Merkel kancellári túlélése a tét, de nem közömbös az sem, hogy mennyire változhatnak a francia viszonyok. Mert aligha kérdéses, hogy változni fognak. A Le Monde azzal harangozta be szerkesztési újítását, hogy „tisztelt olvasóink, hajótörés a láthatáron”.

Szerző

Spiegel: az Orbán-kampány "új mélypontokat" ér el

 Németországban a Spiegel Online liberális hírportál a kvótareferendumról közölt összeállítást.

A Még keményebben a menekültek ellen? Magyarországnak sikerülni fog, megoldja című írásában a szerző, Keno Verseck kiemelte: "új mélypontokat ér el a migránsellenes Orbán-kampány", aminek az az oka, hogy a magyarok hamarosan szavaznak a menekültpolitikai irányvonalról. A többi között kifejtette: a menekültek elleni kemény kormányzati fellépés első évfordulójára "Orbán és kormánya egy Európában példátlan propagandisztikus hisztériába" lovallja magát, így nem csak menekültellenes plakátok ezrei jelentek meg az utak mentén, de a kormányzati ellenőrzés alá vont állami média is nap mint nap "figyelmeztet a migránsáradatra hírekben és reklámokban".

A cikkben idézték Kovács Zoltán kormányszóvivőt, aki kifejtette, hogy "a migráció veszélyes, a migráció együtt jár a terrorizmussal", a kampányról pedig azt mondta, "néha szükség van ilyen eszközökre, hogy világossá tegyük az embereknek, milyen veszélyről van szó".

Azzal a magyar sajtóban megjelent feltételezéssel kapcsolatban, hogy a referendum "tesztszavazás" a magyar uniós tagság középtávú megszüntetésének lehetőségéről, a szóvivő elmondta: "Magyarország mindig is Európa része volt, és ez így is marad", de "meg akarjuk változtatni az EU-t, hogy legyen jövője", és "jobb lenne, ha az EU hallgatna Magyarországra".

Szerző

Orbán érvek helyett félelmet kelt - írja a Le Monde

A kvótareferendumról közölt kommentárt csütörtökön a Le Monde.

A francia balliberális napilap szerint Orbán Viktor Franciaországot ellenpéldaként használja a menekültek elutasításának igazolására. Idézte a lap a miniszterelnököt, miszerint ha a magyar baloldal kormányozna, "néhány év múlva rá se ismernénk Magyarországra, hazánk ugyanis olyan lenne, mint egy nagy menekülttábor, vagy Közép-Európa Marseille-je". 

A lap szerint Orbán Viktor az illiberális demokrácia szószólójaként félelmet kelt honfitársaiban ahelyett, hogy érvekkel állna elő. Az október 2-i kvótanépszavazás kérdése olyannyira kiforgatott, hogy valószínűleg távol áll az Európa Tanács kritériumaitól, s a kampányt torz propagandafilmek övezik - vélte a szerző. 

A kommentár idézi Michel Foucher geopolitikai szakértőt, aki reformellenes országoknak tartja a közép-európai államokat. "A nemzetkoncepciójuk etnikai, az identitásuk nemzeti-vallási. Ez képezte az erejüket a Szovjetunióval szemben. Miután nem voltak gyarmatbirodalmak, úgy érzik, nincs tartozásuk a világgal szemben. Viszont elfelejtik, hogy támogatták George Bush katasztrofális iraki beavatkozását, amely részben a jelenlegi bajok forrása" - mondta a szakértő.

A kelet-európaiak - azt gondolva, hogy ők testesítik meg az igazi Európát - egy követ fújnak a nyugati populistákkal, akik elutasítják az országukban már jelen lévő bevándorlókat, és egy olyan homogén társadalomról nosztalgiáznak, amely soha többet nem tér már vissza. A magyar kvótareferendum és a megismételt osztrák elnökválasztás a populizmusba süllyedő Kelet- és Nyugat-Európa közötti kapcsolódás jelképévé válhat, s a bevándorlás témája várhatóan megmérgezi a jövő évi holland, francia és német választásokat is - írta a Le Monde. 

Szerző