Fekete vasárnap

Babos Tímea befejezte szereplését az amerikai nyílt teniszbajnokságon (US Open), mivel az egyes után párosban és vegyespárosban is vereséget szenvedett a harmadik fordulóban. 

Kazah partnerével, Jaroszlava Svedovával remekül kezdett, 23 perc alatt megnyerték az első szettet az Asia Muhammad, Taylor Townsend kettős ellen. A folytatásban az amerikai duó feljavult, s 43 perc alatt kiegyenlített. Babosék végül a harmadik szettet is elveszítették, így 6:0, 4:6, 3:6 arányban alul maradtak.

Mindkettejükre várt még egy összecsapás, s éppen egymás ellen léphettek pályára. Babos az amerikai Eric Butorackal az oldalán, míg Svedova a brazil Bruno Soares partnereként volt érdekelt vegyespárosban. A második helyen kiemelt kazah-brazil duó két szoros játszmában, 6:3, 7:5 arányban múlta felül Babosékat. A 35 éves Butorac a US Opennel befejezte pályafutását, ez alkalomból kérte fel Babost az újabb közös indulásra. A duó 2014-ben elődöntős volt a Roland Garroson.

A 23 esztendős magyar teniszező szombaton az ötödik kiemelt, Simona Halep ellen egy rendkívül szoros mérkőzésen kapott ki egyesben. A világranglistán 34. magyar játékos versenyprogramja módosult szeptemberre, nem indul Quebec Cityben, következő versenye Vuhanban lesz. A kínai WTA-versenyen egyesben és párosban is szerepel majd, társa akkor is Jaroszlava Svedova lesz.

A US Open félidejéhez ért, egyaránt tizenhat teniszező maradt versenyben a hölgyeknél és az uraknál is. A férfiak top 10-es mezőnyéből csak az ötödik kiemelt kanadai Milos Raonic és a hetedikként jegyzett korábbi US Open-bajnok horvát Marin Cilic hiányzik. A hölgyeknél a Roland Garros-címvédője, a spanyol Garbine Muguruza és az orosz Szvetlana Kuznyecova korai kiesése meglepetés.

Szerző

Néma Magyar Ház

Továbbra is várjuk a válaszokat a riói nyári olimpia alatt a játékok helyszínén működtetett Magyar Házzal kapcsolatban. Az épület a magyar csapatot, illetve a 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai pályázatot volt hivatott népszerűsíteni.

A projekt ötletgazdái nagyon elégedettek a Magyar Házzal és saját munkájukkal, óriási külföldi és hazai érdeklődésről beszélnek. Tény, amikor Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök járt a házban – kiegészülve természetesen további prominens személyiségekkel -, akkor megtelt az épület.

A többi időszakról ellentétes információk jelentek meg különböző médiumokban, lehetett olvasni szünet nélkül kígyózó sorokról és teljes érdektelenségről. Az sem tisztázott, hogy meddig volt nyitva a ház napközben: az RTL Klub híradója szerint naponta két órát, 15-től 17 óráig, az Origo úgy tudja, napi tizenkét órát. A különbség a két értesülés között nem kicsi…

A költségeket illetően 210 millió forint és másfél milliárd forint közötti összegek jelentek meg.

Szerettük volna tisztázni ezeket a kérdéseket, ezért múlt szerdán e-mailen kértünk segítséget a pályázatot előkészítő Budapest 2024 ZRt-től. A cég sajtóosztályának elküldött levelünket – mint később kiderült – senki sem látta, csak akkor találták meg, amikor pénteken megjelent lapunkban, hogy várjuk a választ. Ezen a napon telefonon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kérdéseinkre a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) marketing- és kommunikációs igazgatója, Siklós Erik válaszol majd hétfőn.

A marketing- és kommunikációs igazgató pénteken Facebook-üzenetben megerősítette, hogy megkapta a kérdéseinket. Azt nem írta, hogy válaszolni is fog rájuk, ezért nem is csodálkozunk azon, hogy továbbra sincs válasz.

Emlékeztetőül a kérdések: Mennyibe került minden költség beszámításával a Magyar Ház az államnak? Miért csak napi két órát volt nyitva az épület? Ha a budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatot akarták népszerűsíteni vele, akkor miért nem maradt Rióban a paralimpia idejére is? Pontosan hány látogatója volt a Magyar Háznak a nyári játékok alatt?

Egyszer biztos lesznek válaszok ezekre a kérdésekre, de egyelőre nem érkeztek meg. Sem, az év eleje óta hatmilliárd állami forintot felemésztő Budapest 2024 ZRt., sem a MOB nem tudott sem közösen, sem önállóan hat nap alatt válaszolni négy – egyébként nem túl bonyolult – kérdésre.

Ígéretes ifjoncok Forma-1-es lehetőségei

Publikálás dátuma
2016.09.06. 07:51

Az olasz versenyhétvégén előbb Felipe Massa, majd Jenson Button jelentette be, hogy nem folytatja az autósport királykategóriájában. A veterán autóversenyzők döntése után kulcspozíciók szabadultak fel az átigazolási piacon, s az sem elképzelhetetlen, hogy ezek többségét fiatal autóversenyzők fogják feltölteni.

Új helyszínről vagy egy tizenkettedik csapat belépéséről sem hallani, így a szabályváltozások mellett a visszatérő vagy újonc pilóták jelenthetnek újdonságot a száguldó cirkuszban 2017-ben. Button távozása óta immáron hivatalos, hogy megkapja a lehetőséget a McLaren-Hondától Stoffel Vandoorne, aki generációjának egyik legígéretesebb képviselője.

A jelenlegi erőviszonyok szerint a győzelemre esélyes csapatoknál – a Ferrari kivétel – a következő években nem várható „üresedés”, így az ifjú titánok számára a Mercedes-erőforrás által hajtott Williams pilótaülése tűnik a legcsábítóbb lehetőségnek. Kivált, hogy Massa visszavonulása után az arra esélyesnek tartott brit világbajnok is bejelentette, hogy kiszáll a sorozatból. Az alakulatot előbb tartalékpilótaként, majd 2013 óta „főállású versenyzőként” szolgáló Valtteri Bottas maradása bár jelenleg nem megerősített, szinte biztosra vehető, mellé azonban nincs hiány jelentkezőkből.

Miután a Williams nemrégiben burkoltan azt közölte, hogy versenyzőitől bizonyos mértékű anyagi hozzájárulást is elvár, leginkább feltörekvő, vagy éppen stabil szponzori háttérrel rendelkező jelöltekről hallani a csapat háza tájáról. Noha nem dúskál az anyagiakban, a motorpartner Mercedes protezsáltjaként nem kizárt a 21 éves Pascal Wehrlein átpártolása a Manortól: az F1-be német túraautó-bajnokság bajnokként érkező német jó szezont fut a kiscsapat színeiben, így nem volna érdemtelen az előléptetése.

A jelenleg Saubert vezető 24 éves Felipe Nasr kevésbé volt meggyőző a csatlakozása óta eltelt két idényben, mellette szól azonban a támogatók által összeadott tőkeinjekció. A világbajnoki sorozatba komoly reménységként érkező brazil ugyan még nem igazolta hírét, kevésbé volna rizikós vállalás a Williams számára, mint Lance Stroll: a 18. életévét októberben betöltő kanadai tinédzser jelenleg éllovas a királykategória egyik „nevelőszériájának” tekintett GP3-ban, kiválasztásánál mégis valószínűleg inkább a milliárdos édesapja által biztosított euró tízmilliók esnének latba döntő súllyal.

A napjainkban inkább a mezőny hátsó traktusaiban elhelyezkedő Renault-autók következő évi ereje még nem ismert, a gyári háttér – s persze a francia gyártó korábbi sikerei miatt – mégis többek hisznek benne, hogy jó befektetés lehet az istállónál versenyezni.

A visszatérő évben még kevésbé az eredményre fókuszáló franciák hosszú távú céljainak eléréséhez illeszkedne, ha korábbi terveiknek megfelelően kinevelnék a „saját Sebastian Vetteljüket”. Jelölt lehet az F1-ben két hete, a Manor színeiben bemutatkozó Esteban Ocon, aki amellett, hogy a gyártóhoz hasonlóan francia nemzetiségű, korábban többször tesztelt a Renault színeiben.

A Red Bull második számú gárdájához „külsősként” aligha juthat be bárki, a bikások egyik fiatalja azonban helyzetbe kerülhet jövőre. Az idei évad elején a Toro Rossóhoz visszasorolt Daniil Kvyat látványos összeomlása elgondolkodtathatja az istálló irányítóit, az erről szóló pletykák szerint pedig akár az idény végén lapátra kerülhet az orosz. Helyét a sportág közvetlen előszobájának tartott GP2 jelenlegi listavezetője, Pierre Gasly veheti át.

„Amikor elég információ áll a rendelkezésünkre, és eleget tudunk Kvyatról, akkor döntést hozunk. Jelenleg nincs sok szerencséje technikai oldalon és sportszakmailag, szóval nem lenne tisztességes így megítélni a helyzetét” – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.

A depóban azt rebesgetik, hogy az új generáció képviseletében a GP2-ben vitézkedő Raffaele Marciello és a mindössze 18 éves Charles Leclerc is bevetésre kész. Mindketten a Ferrari pilótanevelő-programjának jeles képviselői, így az sem kizárható, hogy Marciello az olaszokkal legendásan jó kapcsolatot ápoló Sauber, míg Leclerc a Haas színeiben versenyezhet a következő évben. Több más, ígéretes fiatal társaságában.

Új többségi tulajdonos?
A Monzában szárnyra kapott pletykák szerint ma szentesíthetik azt az üzletet, melynek értelmében a Forma-1 többségi tulajdonosa, a CVC Capital Partners megválik jelenleg birtokolt részvényeitől. A 35,1 százalékos részesedéssel bíró CVC amerikai kézbe adhatja tovább a részét: a német Auto Motor und Sport szerint a Liberty Média nevű cégcsoport lehet a vevő.
„Kedden a Liberty Media át fogja utalni az első részletét a 8,5 milliárd dolláros vételárnak. Bernie Ecclestone a kérdésünkre megerősítette, hogy az üzletet a jövő héten lebonyolítják” – írta a német szakportál.
Mindez hosszú távon nemzetközi értesülések szerint azt jelentheti, hogy a sportágban előbb versenyzőként, majd csapattulajdonosként, s jelenleg a kereskedelmi jogok birtokosaként jelen lévő Ecclestone fokozatosan eltűnne az F1 éléről, hiszen az új tulajdonosok a saját embereiket ültetnék a legmagasabb pozíciókba.
Szerző