Előfizetés

DK: a kormány le akar térni államalapítónk útjáról

A Demokratikus Koalíció szerint a mai Magyarország nem sok mindenben emlékeztet Szent István keresztény országára.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője közleményében úgy fogalmazott, "a menekültellenes gyűlöletplakátokkal elárasztott utcák nyomokban sem tartalmazzák a keresztény tanításokat, ahogy Európától is napról napra távolodunk az őszi EU-ellenes népszavazás közeledtével"; a kormány "le akar térni államalapítónk útjáról".

Kiemelték, a DK hisz abban, hogy Magyarország visszatér Szent István és az európaiság útjára, a kirekesztés és a gyűlölet politikája pedig elbukik.

Románia megerősítette a határvédelmet a szerb szakaszon

Románia a csendőrséget, a rendőrséget, valamint a belügyminisztérium légierejét is bevonta az ország délnyugati határainak védelmébe - közölte pénteken a román határrendészet.

A testület honlapján megjelent közlemény szerint az elmúlt éjszakától a határrendészet mellett a csendőrség Temes megyei egységei és a Temes, Krassó-Szörény és Mehedinti megyei rendőrkapitányságok, valamint a Belügyminisztérium légiereje is bekapcsolódott a határvédelembe. A Petre Toba belügyminiszter által jóváhagyott tervnek az a célja, hogy biztosítsa a rendet a román-szerb államhatáron. 

A vegyes határrendész-csendőr-rendőr egységek a zöldhatáron teljesítenek szolgálatot. Munkájukat éjjel-nappal egy felderítő helikopter támogatja. A határrendészet közölte: a vegyes egységek munkáját hőkamerákkal felszerelt gépjárművek és kiképzett kutyák is segítik. A szolgálatot teljesítő egységeket az operatív helyzetnek megfelelően újabb egységekkel tudják kiegészíteni.

A határrendészet közölte: az intézkedések célja a közrend biztosítása és a határ menti bűnözés megfékezése. A közlemény szerint hasonló, összehangolt akciókra volt már példa Románia más határszakaszain is.

Marius Take, a román belügyminisztérium szóvivője az intézkedéssel kapcsolatban a román Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a határ megerősítésével meg akarják akadályozni az illegális migránsok belépését Romániába. Mint közölte, a hét folyamán egy hat- és egy tizenkét fős migránscsoport megpróbálta illegálisan átlépni a szerb-román határt, hogy azután Magyarországra jusson. A belügyminisztérium a kockázatelemzés után azt a döntést hozta, hogy már a kezdet kezdetén keményen lép fel, nem várja meg, amíg új állandó migránsútvonalak alakulnak ki.