Előfizetés

Hajdu Jonatán B döntős

A kenu egyesek 200 méteres versenyében érdekelt Hajdu Jonatán negyedikként zárt szerdai középfutamában, s így a B döntőben fejezi majd be szereplését a riói olimpián.

A Dunaferr 20 éves ifjúsági világbajnoka grúz, azeri és ukrán riválisa mögött érkezett be második pályáján, s mivel csak az első kettő jutott biztosan a nyolc közé, s a magyar időeredménye sem volt elegendő, a B fináléba került.

Hajdu a 4-es pályán jó ütemben kapta el a rajtot, szoros csatát vívott riválisaival, de végül az utolsó méterek az ellenfeleknek sikerültek jobban, így csak a negyedik lett bő fél másodperces hátránnyal.

"Belülről teljesen jónak éreztem, amit tudtam, amit otthon gyakoroltam, azt itt is megcsináltam" - mondta Hajdu, hozzátéve, hogy nem igazán kedveli a szembeszeles pályát. "Otthon is tudtuk, ha ilyen lesz, akkor kicsit rosszabbul fog sikerülni a pályám. Az előfutamban kicsit szélcsend, és hátszél volt, látszott, hogy jól sikerült. Ebben a pályában most ennyi volt" - nyilatkozta Hajdu, aki kicsit csalódott, hogy lemaradt az A döntőről, de a B-ben győzni szeretne.

Az A és B döntőt csütörtökön rendezik.

 

Megszigorították a prágai Hradzsin őrzését - Ellenőrzik a turistákat

Publikálás dátuma
2016.08.17. 16:14

Bírálatokat váltott ki a cseh sajtóban az államfői hivatal döntése, amelynek alapján a napokban megszigorították a Prágai Vár (Hradzsin) őrzését, és a látogatókat a bejáratoknál ellenőrzésnek vetik alá. Míg az államfői hivatal az intézkedést biztonsági okokkal magyarázza, a sajtó és az utazási irodák túlzottnak és feleslegesnek minősítik. 

A prágai Hradzsin Európa egyik legnagyobb várkomplexuma, a leglátogatottabb idegenforgalmi célpont Csehországban, amelyet évente mintegy 2,5-3 millió turista keres fel a világ minden részéből. A magyar látogatók száma is igen magas. A vár területére eddig teljesen szabadon be lehetett lépni, csak a híres Arany utcácskában korlátozták a turisták mozgását annak befogadóképessége miatt. A három várkapu előtt néhány napja azonban szinte folyamatosan hosszú sorok alakulnak ki, mert a látogatókat és táskáikat rendőrök ellenőrzik, fémdetektorokkal is. A várakozás általában néhány perces, de időnként fél-egy órára is elhúzódik.

"A biztonsági intézkedések megszigorításáról a legutóbbi európai terrortámadások után döntöttünk. Meggyőződésünk, hogy szükségesek, és nem okoznak problémát a turistáknak" - jelentette ki Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője. Az elnöki hivatal közölte, hogy a szükséges műszaki felszerelések megvásárlására és a biztonsági intézkedések megvalósítására 100 millió koronát (1,15 milliárd forint) szánnak.

"A mai világban valóban szükség van a biztonsági intézkedésekre, de a Hradzsin döntése szerencsétlen, az ellenőrzések végrehajtása amatőr, s lényegesen meghosszabbítja a várlátogatás idejét. Az utazási irodáknak ez gondokat és pluszkiadásokat, tehát veszteséget jelent" - nyilatkozott Jan Papez, a cseh utazási irodák szövetségének alelnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Csehország évek óta a világ legbiztonságosabb államai közé tartozik. A szabad mozgás szerinte egyike azoknak a tényezőknek, ami miatt Prága nagyon vonzó a külföldiek számára. Tavaly több mint hatmillió turista kereste fel a cseh fővárost. "A biztonság fontosabb, mint a pénz, mint a nyereség" - vágott vissza az elnöki hivatal szóvivője.

Jirí Ovcácek szerint a biztonsági és beléptetési rendszert a tapasztalatok alapján módosítják. "A Hradzsin iránti érdeklődés nem csökkent. A turisták csak azzal szembesülnek, amit a világ más részeiből már régen ismernek" - szögezte le a szóvivő.

Akcióban a Kétfarkú Kutya Párt - Tudta?

Publikálás dátuma
2016.08.17. 14:20

Akármilyen jókedvűek és humorosak azon az egyedi és gunyoros módon, ahogy a képünkbe tolják az abszurdabbnál abszurdabb helyzeteket, történéseket, őket is megviseli az a közhangulat, ami a fideszes gyűlöletkampány "áldásos" tevékenységének "köszönhetően" mára már a mindennapjaink része lett. Újra gyűjtünk ellenkampányra, mert a Kormány még mindig nem lett jó fej, és továbbra is arra költi a pénzünket, hogy megmondja nekünk, mitől féljünk és mit utáljunk - írja Magyar Kétfarkú Kutyapárt felhívásában. 

 

Ami akár érdekes is lehetne, - teszik hozzá - ami miatt viszont ez az egész szörnyű, hogy sikerült milliókból kihozni a gonoszt az elmúlt évben. Azt hiszem, még sose volt tele ennyi gyűlölettel ez az ország. Mi pedig szeretnénk tenni valamit azért, hogy ne legyen ilyen borzasztó hangulat az országban.

 

Ha segítene nekik, a számlaszámot itt megtalálja.