Előfizetés

Fideszhez közeli cégeket "gazdagít" a CSOK

Az MSZP szerint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem megoldja, hanem tovább mélyíti a lakhatási válságot Magyarországon - mondta Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján Budapesten. 

Az ellenzéki politikus kijelentette: a támogatási forma közvetlen hatására drasztikusan megemelkedtek a lakásárak Magyarországon, de a telekárak és az albérleti díjak is. Szerinte ez még távolabb taszította az emberek millióit attól, hogy saját lakásuk lehessen. 

A csok szabályozása azoknak a családoknak a tízezreit zárja ki, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A forráshoz csak szűk réteg férhet hozzá, a saját lakás nélkül élő átlagemberek, a családalapítás előtt álló fiatalok számára ez elérhetetlen vagy hatalmas kockázattal jár - fogalmazott. 

Hozzátette: hiába hirdeti a kormány a támogatási forma iránti érdeklődést, ez nem jelent semmit. Hasonlatképpen megemlítette, hogy egy luxusautót is sokan megnéznek az autószalonban, mégis nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy megvásárolják.

A politikus hangsúlyozta: magyar fizetésből, minimálbéres fizetésből, közmunkás fizetésből a csokról álmodozni sem lehet.  Az MSZP szerint a lakhatási válságot egy mindenki számára elérhető bérlakásprogrammal, lakbértámogatási rendszerrel lehet megoldani. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta: a Fidesz-KDNP-kormány volt az, amely mintegy félmillió magyar családtól vette el a lakásfenntartási támogatást. 

A képviselő szerint olyan bérlakásprogramra van szükség, amely széles körben elérhetővé tenné a jelenleg üresen álló 560 ezer lakást. Javaslatuk nemcsak a lakhatási válságot oldaná meg, hanem a foglalkoztatási válságon is enyhítene, mert az országon belül könnyebben mozdulna a munkaerő, az emberek mobilisabbá válnának - közölte. 

A csok Bangóné Borbély Ildikó szerint csak arra jó, hogy a tehetős családokat segítse, "és hogy a Fideszhez közeli építőipari cégeket" (...) tovább gazdagítsa. A támogatás csak néhány ezer új lakáshoz járulhatott hozzá, az első félévben 3400 új lakás épült és 4800 építési engedélyt adtak ki, száz éve nem épült ilyen kevés lakás Magyarországon - folytatta. Felidézte: 2008-ban, a válság kitörésekor még 36 ezer új lakás épült Magyarországon, de még a kormányváltás után is meghaladta az évi 20 ezret. 

A KSH adataira hivatkozva ismertette: jelenleg 560 ezer lakás áll üresen, egy évvel korábban 383 ezer lakás volt üres. Az üres lakások több mint fele ötezer lakosúnál kisebb településeken van, vagyis "a vidék elkezd kiürülni, elnéptelenedni" - fogalmazott.

Rangadóval startol a Leicester City

Korom Milán
Publikálás dátuma
2016.08.13. 07:58
Jöjjön, Guardiola úr, kapaszkodjon a kezembe, segítek! FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Gyakorlatilag lehetetlen megjósolni, ki lesz az aranyérmes az élvonalbeli angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League 2016/2017-es szezonjának végén. Ami biztosnak tűnik: a Leicester City nem okoz újabb meglepetést, legalábbis a liga sztárcsapatai – Manchester United, Manchester City, Chelsea – oly mértékű erősítéseket hajtottak végre, hogy ezek után óriási szenzáció lenne, ha nem közülük kerülne ki a végső győztes. Világsztárok érkeztek a kispadokra is: José Mourinho visszatért, Josep Guardiola pedig megérkezett a PL-be.

A Leicester City óriási meglepetésre nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságot az előző idényben, hiszen a legtöbb fogadóiroda előzetesen biztos kiesőnek jósolta a „rókákat”. A szezon végeztével pedig úgy tűnt, hogy a riválisok elszipkázzák a legjobb játékosokat. A csapat gólvágója, Jamie Vardy egy rövid ideig kacérkodott az Arsenal ajánlatával, végül hűségesküt tett, s szerződést hosszabbított. Ez idáig csak a védekező középpályás, N’Golo Kanté tette át székhelyét a Chelsea-hez. Az érte kapott 30 millió fontból jól sáfárkodott Claudio Ranieri menedzser: Nampalys Mendy 13 millióért érkezett a francia középpályás helyére, 3 millióért megszerezte a hatszoros német válogatott kapust, Ron-Robert Zielert, s közel 8 millióért az Európa-bajnokságon remeklő, lengyel válogatott Bartosz Kapustkát. A legnagyobb fogásnak mégis a CSKA Moszkvától szerződtetett Ahmed Musa ígérkezik, aki gólerős játékával segítheti új csapatát. A Leicester tehát nem gyengült, kérdés, hogy a bajnokság mellett a Bajnokok Ligája okozta terhelést hogyan bírja majd el.

Az 1. forduló párosítása
Szombat
Hull City – Leicester (13.30, Spíler Tv)
Burnley – Swansea (16.00)
Crystal Palace – West Brom (16.00)
Everton – Tottenham (16.00, Spíler Tv)
Middlesbrough – Stoke (16.00)
Southampton – Watford (16.00)
Manchester City – Sunderland (18.30, Spíler Tv)
Vasárnap
Bournemouth – Manchester United (14.30, Spíler Tv)
Arsenal – Liverpool (17.00, Spíler Tv)
Hétfő
Chelsea – West Ham (21.00, Spíler Tv)

Az Arsenal bajnoki ezüstérmesként komoly kihívója lehetne, azonban nincs minden rendben az „ágyúsok” háza táján. Thomas Rosicky, Mathieu Flamini és Mikel Arteta távozott a középpálya közepéről, helyükre egyelőre mindössze a svájci Granit Xhaka érkezett. A védelem belsejéből kidőlt Per Mertesacker és a brazil Gabriel is, Laurent Koscielny pedig az Eb után még nincs bevethető állapotban. Így a Boltontól szerződtetett, 20 esztendős Rob Holdingnak és az alig idősebb Calum Chambersnek kell majd állnia a Liverpool rohamait az első fordulóban. A valenciai Shkodran Mustafi érkezéséről susmognak, de egyelőre nem jutottak megegyezésre a felek. A csatár poszt továbbra is kritikus, Danny Welbeck sérülése miatt idén már nem léphet pályára, így mindössze Olivier Giroud áll elöl a szakvezető, Arsene Wenger rendelkezésére. A nemrégiben szerződtetett 21 esztendős japán, Takuma Aszano aligha jelenthet megoldást a problémákra. Korábban a Lyonban futballozó Alexandre Lacazette iránt érdeklődtek a londoniak, azonban a francia csapat igencsak borsos árat kér a 25 esztendős támadóért.

A Tottenham sokáig harcban volt a bajnoki címért, végül a harmadik hellyel kellett beérnie. Az átigazolási piacon Mauricio Pochettino együttese nem volt túlságosan aktív, azonban az argentin mester két minőségi játékost szerződtetett. A holland bajnokság gólkirályáért, Vincent Janssenért 19 millió fontot csengetett ki az AZ Alkmaarnak, míg a Southampton kőkemény középpályását, Victor Wanyamát 12 millióért szerezte meg.

A Manchester City új menedzserrel, Josep Guardiolával vág neki a szezonnak. A spanyol szakember nem garasoskodott, több mint 150 millió fontot tapsolt el. Az érkezők listáján van az Evertontól szerződtetett belsőhátvéd, John Stones, aki 47 millióért váltott. Leroy Sané a Schalke csapatát hagyta el, míg Ilkay Gündogan a Dortmundból tette át székhelyét. Nolito is komoly erősítésnek ígérkezik, a brazil Gabriel Jesus pedig a jövő embere lehet. Nagy nevű távozó nincs, ellenben Guardiola komoly reformokat vezetett be az öltözőben. Tiltólistára került többek közt a pizza, a súlyfelesleggel küzdő játékosok pedig nem edzhetnek együtt a felnőtt csapat tagjaival.

A Manchester United csak az Európa-ligában indulhat, azonban a csapat újdonsült menedzsere, José Mourinho újra a csúcsra vezetné a „vörös ördögöket”. Az elefántcsontparti középhátvédért, Eric Baillyért 35 millió fontot tett le, míg a dortmundi Henrikh Mkhitaryanért 36-ot. A világklasszis támadó, Zlatan Ibrahimovic szerződése lejárt Párizsban, ingyen érkezett Manchesterbe, így „mindössze”a borsos gázsiját kell kigazdálkodniuk az United vezetőinek. A legnagyobb fogás talán mégsem a svéd megszerzése, hiszen Paul Pogba 89 millió fontért hagyta ott az olasz bajnok Juventust. A francia középpályás 2009 és 2012 között már a manchesteri csapatot erősítette, ám akkor a kevés játéklehetőség miatt Olaszországba szerződött. Azóta klasszis játékossá vált, s nagy segítség lehet a bajnoki címért folyó küzdelemben.

A Chelsea pocsékul teljesített az elmúlt szezonban, ezért új menedzserrel vág neki ennek az idénynek. Antonio Conte 33 milliót szurkolt le a belga gólzsákért, Michy Batshuayiért, s a korábban említett Kanté is a londoni kékeket erősíti. Juan Cuadrado visszatért a Juventustól, azonban összességében nem volt nagy mozgás Roman Abramovics csapatánál.

Érdemes pár szót ejteni a Liverpoolról is, Jürgen Klopp második szezonjában megpróbálja még inkább saját képére formálni a csapatot. Sadio Mané 35 millióért érkezett a Southamptontól, Georginio Wijnaldum játékjogáért pedig 23 milliót csengetett ki a Premier League-ből kieső Newcastle-nek. A védelmet fogja erősíteni Ragnar Klavan és Joel Matip, Loris Karius pedig Simon Mignolet kapust állíthatja majd versenyhelyzet elé.

Izgalmas szezon elé tekinthetünk tehát, ugyanis egyik élcsapat sem gyengült, sőt többnyire erősödtek az esélyesek. Guardiola új színt hozhat Angliába, José Mourinho pedig immáron az United sikeréért harcol. Az viszont továbbra is talány, kik láthatják majd az angol bajnoki mérkőzéseket. A közvetítési jogokat a TV2-csoport vásárolta meg, a Spíler Tv névre hallgató új csatorna viszont egyelőre csak a Mindig TV Extra, illetve a Tarr Kft. Extra csomagjában lesz fellelhető.

Éllovasok csatája az Üllői úton

Nincs megállás: ma a labdarúgó NB I ötödik fordulója kínál alternatívát azoknak, akik a nemzetek olimpiai versengése mellett magyar futballra vágynak.

A játéknap rangadóját este a fővárosban rendezik: a bajnoki címvédő, éllovas Ferencváros a jelenlegi második helyezett Vasast fogadja. A párharcot ezúttal különleges jubileum lengi körül: egy hónap híján majdnem napra pontosan 100 éve annak, hogy a felek először találkoztak egymással a honi élvonalban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a párosítás azonban a résztvevők neve és múltja miatt akkor is presztízscsata, amikor nem az elsőség a tét. Ezúttal különösen illő a rangadó jelző, hiszen a két éllovas csap össze. Az FTC és a Vasas egyaránt három-három győzelemmel kezdte a 2016/2017-es szezont: a negyedik fordulóban a zöldek Pakson, az angyalföldiek saját pályájukon, az Újpesttel szemben maradtak gólképtelenek.

A délutáni kínálatból kiemelhető a Debrecen-MTK meccs, hiszen ez lesz a portugál Leonel Pontes első mérkőzése, mióta hivatalosan is ő a DVSC vezetőedzője. A gyenge idénykezdet után magára találó hajdúságiak védője, Korhut Mihály klubja honlapjának beszélt a következő feladat kapcsán. „Hétvégén játszunk az MTK ellen, akik utolsók a táblázaton. Mindenki tudja, hogy jó csapat az MTK, sokat passzolnak és próbálnak játszani. Mi kicsit könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen nyertünk a Gyirmót és a Mezőkövesd ellen, ami jót tett a csapatnak. Reméljük, hogy az MTK ott folytatja, ahol eddig tartott, mi pedig ott, ahol abbahagytuk.” Hír a fővárosiakkal kapcsolatban, hogy a Nagyerdei Stadionban visszatérhet a kék-fehérek közé Torghelle Sándor, akinek letelt az előző idényből „áthozott”, - ötmeccsesre mérsékelt - eltiltása. A budapesti klubért szorítók nagyon várják már: a csatár hiányában csapatuk képtelen volt ebben a szezonban betalálni az ellenfelek hálójába.

Az 5. forduló párosításai
2016.08.14., szombat
18.00, Bozsik Stadion: Budapest Honvéd - Paks
18.00, Debrecen, Nagyerdei Stadion: Debrecen - MTK (Tv.: M5)
18.00, Sopron, Városi Stadion: Haladás - Diósgyőr
18.00, Illovszky-stadion: Újpest - Gyirmót
18.00, Felcsút, Pancho Aréna: Videoton - Mezőkövesd
20.30, Groupama Aréna: Ferencváros - Vasas (Tv.: M5)