Csók, drog, kóma

Publikálás dátuma
2016.08.10. 07:36
Illusztráció/Thinkstock
Egy 20 éves skót srác jó ötletnek gondolta, hogy csók közben egy szem rendkívül erős ecstasy-t csempészik a fiatal, 14 éves barátnőjének a szájába. A fiatal futballista egy bulin jött össze a lánnyal, aki a szertől nagyon rosszul lett - írja 24.hu.

Az áldozat édesanyja elmondta, hogy a lánya rendkívül ijesztően festett, kék-fekete foltok jelentek meg rajta. Az orvosok mikor meglátták a lányt, azonnal a mesterséges kóma mellett döntöttek. A vizsgálatok után azt mondták, hogy 50 százalék esélye van a túlélésre.

A lányt különleges körülmények között kezelik, próbálják rendben tartani a vérnyomását, ami olyan magas volt, hogy eleinte meg sem tudták mérni. Az édesanya megpróbál mindent megtenni azért, hogy az elkövető biztosan börtönbe kerüljön.

Szerző

Úton az arany orrszarvú

Publikálás dátuma
2016.08.10. 07:35

Először hagyja el Dél-Afrikát és az afrikai kontinenst a mapungubwei arany orrszarvúszobor, a gyarmatosítás előtti dél-afrikai civilizáció nyolcszáz éves jelképe, amely ősszel a British Múzeum egy nagyszabású tárlatán lesz látható Londonban.

A londoni British Múzeum százezer év dél-afrikai művészetét mutatja be az október 27-én nyíló kiállításon. Több mint kétszáz műkincset vonultatnak fel, a legjelentősebb közülük az orrszarvú és még néhány hasonlóan értékes aranytárgy.

"A tárlat kurátora Afrika koronaékszereinek nevezte őket, teljes joggal" - idézte John Giblint, a múzeum afrikai részlegének igazgatóját a The Guardian című lap.

1220 és 1290 között a mai Dél-afrikai Köztársaság messzi északi részén, Johannesburgtól hatórányi autóútra fekvő Mapungubwe volt a fővárosa a kontinens déli csücskében elterülő egyik első királyságnak. Az ott talált kincsek arról árulkodnak, hogy a királyság jól fejlett államigazgatással és gazdasággal bírt, virágzott a földművelés, a bányászat és a kézművesség, és már évszázadokkal az előtt arannyal és elefántcsonttal kereskedett Kínával, Indiával és Egyiptommal, hogy megérkeztek az európai gyarmatosítók.

Az aranytárgyakat a mapungubwei királyi sírokban találták az 1930-as években, létezésüket azonban sokáig tagadta, titkolta és figyelmen kívül hagyta az apartheid kormány, mert a lelet ellentmondott az "üres földről" szóló terra nullius mítosznak, amelyet a fehér uralom legitimmé tételére használtak. A rasszista narratíva szerint a történelem csak akkor vette kezdetét arrafelé, amikor az első holland telepesek 1652-ben megérkeztek Fokvárosba.

A British Museum az orrszarvú mellett egy tehén és egy macska aranyszobrát is bemutatja, csakúgy mint egy aranyjogart és egy aranytálat. Ezek közül egyedül a tál hagyta el Dél-Afrikát, akkor is csak azért, hogy restaurálják. A munkálatokat a londoni múzeumban végezték, ami némileg megkönnyítette a páratlan kincsek kölcsönadását.

A rinocéroszszobor - amelyet származási helyén legalább akkora kincsnek tartanak, mint a kontinens északi részén Tutanhamon fáraó halotti maszkját - ma a Dél-afrikai Köztársaságban adományozható legmagasabb kitüntetés, a Mapungubwe Rend jelképe, Mapungubwe pedig világörökségi helyszín.

Kiemelkedő és egyik legrégebbi darabja lesz a 2018. február 26-ig látható tárlatnak egy 77 ezer éves gyöngy nyaklánc, amelyet a nyugat-fokföldi Blombos-barlangban találtak. Az ékszer annak bizonyítéka, hogy a kézművesség jóval régebbre nyúlik vissza, mint Európában.

Szerző

Jó helyen keresik az eltűnt maláj gépet

Új ausztrál védelmi minisztériumi adatok és a Boeing cég tesztelése alapján a 2014. március 8-án nyomtalanul eltűnt malajziai gép, az MH370-es járat valószínűleg nagy sebességgel, ellenőrizetlenül zuhanhatott a tengerbe – jelentette a The Australian című lap.

Korábbi találgatások arról szóltak, hogy azért nem találják már több mint két éve a Boeing 777-es roncsait, mivel a gép feltehetőleg fokozatosan, siklórepülésben ereszkedett le az óceán vizére, jóval távolabbra jutott el, mint korábban gondolták, így egész más helyen lehetnek a roncsok, mint ahol jelenleg – fogyatkozó reménnyel – keresik azokat. Ez a teória felvetette a maláj pilóta felelősségét, esetleges öngyilkossági szándékát.

A friss adatok azonban arra utalnak, hogy a repülő nagy magasságból, hirtelen zuhant le, ellenőrizetlen módon, azaz, az ausztrál vizsgálat azt valószínűsíti, hogy senki nem volt a botkormánynál, amikor bekövetkezett a katasztrófa. Ausztrál részről nem cáfolják, hogy a pilóta felelős lehet a tragédiáért, visszautasítják azonban azokat a feltételezéseket, hogy rossz helyen folyik a kutatás.

A malajziai fővárosból, Kuala Lumpurból Pekingbe indult MH370-es járat, 239 emberrel a fedélzetén, hirtelen eltűnt a radarképernyőről, Kína helyett az Indiai-óceán déli része felé vette az irányt, műholdas adatok azonban még jöttek a gépről. Az ausztrál vizsgálat szerint amikor az utasszállítóból kifogyhatott az üzemanyag, akkor érzékelhetően lelassult, majd az utazómagasságról, 11 ezer méterről hirtelen zuhanni kezdett, percenként 3500-6000 ezer méterrel csökkent a magassága. A rendelkezésre álló adatok alapján, állítják a canberrai védelmi minisztérium szakértői, a megfelelő helyen keresik a repülőgépet.

Szerző