Ha a kiborg visszanéz

Úgy hangzik, mintha sci-fi lenne, pedig igazság: az ember nevű faj, a homo sapiens történetének valószínűleg utolsó évtizedeit éli a Földön.

Persze a jóslásokkal, előrejelzésekkel kapcsolatban mindenki gyanakvó, hiszen emlékszünk még, hogy a Római Klub jövőkutatói a hatvanas-hetvenes években milyen pontosan elemezték a népesedési és élelmiszer-termelési adatokat és trendeket, a globális energiafelhasználást továbbá a környezeti károkozást, és mindebből egy világméretű éhségjárványra, illetve abból következő háborúk veszélyére figyelmeztettek. Ez nem következett be, pedig nagyon megalapozottan érveltek a jövőkutatók, viszont senki sem jósolta meg az internetet, ami alaposan átformálta a világot.

A mai jövőkutatók feltételezése egy párhuzam megvonásával kezdődik: már legalább kétezer éve (de tulajdonképpen a fémedények felfedezése óta) felfigyeltek az emberek arra, hogy a fortyogó leves emelgeti a fedőt; az első gőzgépet meg is építették a görög mérnökök. Thalesz állítólag gőzgép hajtotta kocsin utazott ide-oda Alexandria utcáin, mégse fogta fel a világ, hogy mindannak, ami addig volt, vége van, és kezdődik valami új, nevezetesen a gépkorszak, amikor az emberiség által felhasznált energia zöme nem az állatok izmaiból származik, hanem különböző szerkezetekből. Ehhez hasonló a mai helyzet, itt fortyog, itt emelgeti a fedőt a szemünk előtt az új faj, születőben az ember utáni élőlény. Leszünk szívesek észrevenni!

Az új faj jellegét illetően eltérnek az elképzelések. Van, aki egy génmódosított emberről beszél, aki ötszáz évig él és húsz-harminc nyelvet ismer. Van, aki kiborgot vizionál, tehát olyan félig ember, félig gép lényt, mint amilyenek egy kicsit mi is vagyunk már most, hiszen utazási képességünket delegáltuk a kerékpárba és az autóba, a kommunikációs képességünket az okostelefonba, memóriánkat a számítógépbe. Szemüveget, csípőprotézist és mindenféle szuper képességeket garantáló gyógyszereket használunk. Néhány évtizede egy nyolcvanéves férfi, akár a legegészségesebb is, aligha álmodhatott arról, hogy fia születik, ma ez a fejlett genetika korában megoldható, pénzkérdés csupán. Vannak emberek, akik gondolati úton tudják működtetni a baleset következtében elvesztett karjuk helyére beépített művégtagot. Egy lépés előre, és rádióátvitel segítségével az ember egyszerre akár tíz műkezet is működtethet, mint valami indiai isten. (Részletesen ír ezekről a képességekről, kialakulásukról és távlataikról korunk egyik legizgalmasabb tanulmánya, a fiatal Harari professzor könyve, a „Sapiens”. Valószínűnek tartom, ez a dolgozat éppen akkora világsiker lesz, mint Francis Fukuyama „A történelem vége és az utolsó ember” című műve, vagy, hogy egy másik tudományterületről vegyük a példát, Richard Dawkins: „Az önző gén” című írása.)

Ha a kiborg agya képes lesz hozzáférni más agyak memóriatáraihoz, akkor úgy emlékszik majd az én emlékeimre, mint a sajátjaira. Ha a kiborg agyának szoftverje - ellentétben a homo sapiens agyának szoftverjével, az emberi elmével, amelynek a nyelv, a beszéd nevű közvetítő médiumra van szüksége ahhoz, hogy hálózatra kapcsolódva adja le teljesítménye maximumát - közvetlenül képes lesz kapcsolódni más kiborgok szoftverjéhez, akkor gondolkodási sebességét, problémamegoldó képességét (röviden: intelligenciáját) tekintve olyan lény jön létre, amelyik úgy viszonyul hozzánk, mint mi mondjuk a földigilisztához.

Nyomasztó ebbe belegondolni, pedig bele kell gondolnunk, mert a kiborg csakugyan itt toporog a küszöbön. Látva azokat a videókat, amelyek a motor hajtotta és számítógép irányította robotkutyákat mutatják be, az ember szorongva gondol arra, mi minden állhat már készen a titkos laboratóriumokban. Régebben talán azt képzelhettük, fajunknak, az embernek, küldetése van az univerzumban, nem cél nélkül való a népességrobbanás, ugyanis ránk vár a feladat, hogy a csillagrendszereket benépesítsük, a fizika vak törvényei szerint forgó világegyetembe értelmet és érzelmet vigyünk. Ma már elég jól látszik a világegyetem "háziasítása", az általunk teremtett új élőlényre vár, mi legfeljebb olyan szerepet töltünk be mellette, mint vadász mellett a vizslakutya.

Tulajdonképpen egyetlen dolog biztos ebben az egész szép új világ-ügyben. Az, hogy amiként annak idején az Örökkévaló is az ő képére és hasonlatosságára teremtette az embert, az új faj első, még a spontán mutáció előtti formája a mi arcunkat őrzi majd. Az evolúció nyilván körükben is átszab majd mindent, de a kiindulópont meghatározása még a miénk.

Nincs tehát sok időnk, hogy eldöntsük, ez az arc valamilyen kapzsi és gátlástalan diktátoré legyen, vagy például Mahatma Gandhié, Martin Luther Kingé, vagy esetleg Woody Allené. Talán azt hisszük, Magyarország kicsi és jelentéktelen pont a nagyvilág térképén, nem mi döntünk az emberiség sorskérdéseit illetően. Van azonban egy régi mondás, még a beat-idők hőskorából származik, de ma is jó iránytű: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan.

A saját jelentéktelenségünkre vagy jelentőségünkre vonatkozó következtetés ebből már magától adódik. Talán éppen rajtunk múlik, ha majd a kiborg visszanéz ránk, emberi lesz-e a tekintete.

Szerző
Szunyogh Szabolcs újságíró

Új utak

Élt kilenc napot - ezt írhatnánk annak a kormányhatározatnak a képletes fejfájára, amely az "egyes kulcsfontosságú, budapesti közlekedési beruházások előkészítésének forrásigényéről szólt." Azon a jámbor jogszabály-olvasó manapság már meg se lepődik, hogy a Magyar Közlönyben megjelent 109 közút- és vasútfejlesztési ígéretről szóló eredeti rendelet a címében jelzett fővárost éppen csak érinti. Ahhoz viszont közlekedési szakembernek se kellett lenni, hogy azonnal megállapíthassuk, ez a kormányhatározat bizony a realitásoktól alaposan elrugaszkodott vágyálmok megvalósíthatatlan gyűjteménye volt. Péntek este óta "papírunk" van róla, hogy azok a kételyek, amelyek kétségbe vonták a két legrégebbi és legforgalmasabb autópályánk, az M1-es és az M7-es kétszer három sávosra bővítését, teljes mértékben megalapozatlannak bizonyultak. A szükséges pénz ugyanis nem áll rendelkezésre, és a kitűzött határidők is irreálisan rövidnek tűntek egy olyan országban, ahol a működőképesség határán mozgó M3-as metró felújításának finanszírozója éppúgy kérdőjeles, mint a rekonstrukció befejezési határideje.

De nem csak az autópálya-bővítési illúziók váltak köddé a kormányhatározatok visszavonásával, hanem a hírhedt Modern városok program is. Az a minden távlati elképzelést nélkülöző ígérethalmaz, amely közvetlenül Orbán Viktorhoz köthető. Midőn tavaly áprilisban - a sorra elbukott időközi választások nyomán - kormányfő úgy érezte, hogy lemorzsolódni látszik a Fidesz támogatóinak köre, országjáró körútra indult, és a megyei jogú városoknak a szükséges és a kevésbé fontos beruházások garmadáját ígérte meg. Mindegyik nyomán egy-egy kormányhatározat is megszületett. Úgyis mondhatnánk kötelezvény.

De a kormánynak legutóbbi ülésén mégsem kellett a beruházások özönét áttanulmányoznia, amikor áttekintette, hogy mi is valósult meg a programból. Jószerivel semmi. Több, mint egy év alatt. 2016 júliusában egyetlen jelentős út korszerűsítése folyt hazánkban, a Salgótarjánba vezetőé. (Pártpolitikai elfogultsággal kivételesen nem vádolható a kormány, ugyanis a nógrádi megyeszékhely élén baloldali polgármester áll.) Pedig időközben a közlekedési kormányzat feltalálta a csökkentett műszaki tartalmú, vagy ahogy a köznyelv nevezi a "fapados" gyorsforgalmi utakat. De ez is kevés volt, ahhoz hogy költségvetési pénzből utakat tudjanak építeni.

Rejtély, hogy mi történhetett az autópálya-bővítési döntés és annak lefújása közötti kilenc napban. Ki volt az, aki a Mercedes gyár bővítési hírének eufóriájában azt támogatta: Kecskemét - a Matolcsy-klán dédelgetett városa - ne kapjon új bekötő utat. Vajon ki volt az a bátor politikus, aki odaszólt a kormányfőnek: "Vezess új utakra, Lucifer!"

Szerző

Fel, Brüsszelre!

Sok embertelen hatalmat ismertünk már, és sokkal kevesebbet, amelyik még büszke is a saját aljasságára. A mostani hatalom pedig kifejezetten büszkén hazudja magát a jövő egyedüli biztosítékának. Most éppen mindent túlharsog a kormány propagandája, és októberig a házfalakat, a közrádiót és a köztévét (meg némely magántévét is) még az eddigieknél is jobban ellepik majd a Brüsszel által ránk kényszerített migráns milliók. Semmi pénz nem számít, csak hogy ezt a hazugságot sulykolják belénk éjjel-nappal, mert nagyon fontos ennek a hatalomnak október 2-a, amely, ha nem sikerül, úgy a kormányfőnek bizony illene távoznia. Arcátlanul nem fogja megtenni.

Addig is megy az agymosás. Különösen az M1 műsorát érdemes nézni, ahol kellő távlatokat és mélységet igyekeznek adni a menekülthistóriának. Mert miközben Bakondi György a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója büszkén bejelenti, hogy megszűnt a tiltott határátlépés és csökken a Magyarországon lévő menekültek száma, az idegenrendészeti központokban 41 százalékos, az őrzött és nyílt táborokban pedig 60 százalékos "a töltöttség", aközben valahogy fenn kell tartani a kormányzati hisztériát, és távlatosabb képet kell festeni Brüsszel gonosz árnyékáról.

Egy klinikai szakpszichológus azt magyarázza, ahhoz, hogy érdemben lehessen küzdeni a terrorizmus ellen, ismerni kell a terroristák motivációját, gondolkodását, működését, személyiségprofilt kell alkotni ezekről az emberekről, így többet lehet tudni arról, hogy "kikkel állunk szemben". A közgazdász meg azt: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a "globális tőke nyomulásának fő intézményévé" vált. Megy az agymosás, hiszen ki a fene figyelt fel itt a nemzetközi alapkezelő Templetonra, amely a magyar adósság tíz százalékát tartotta kézben és az országot életben 7,5-8 százalékért, úgy 300 milliárd forintért azokban az években, amikor az olcsóbb IMF-et éppen fenéken billentette a Matolcsy-féle unortodoxia. Igaz az IMF talán kevesebb matolcsyzmust szeretett volna látni.

Meg kell állítani Brüsszelt, amely városnyi migránst telepítene Magyarországra! - harsogja Tuzson Bence kommunikációs államtitkár, míg Szjjártó Péter külügyminiszter ismét nekimegy Jean-Claude Juncker, európai bizottsági elnöknek, aki az emberektől félti a demokráciát.

Aztán megszólal egy szelíd történész is: Európa egyik legnagyobb erőssége, hogy közös kultúrán, közös háttéren túl kisebb politikai egységekre tagolódik, tehát ha valahol felfordulás támad, az nem biztos, hogy alapjaiban érinti a többi államot.

Hát nem: ennek a földrésznek "kisebb politikai egységei", mint a puzzle adják ki a nagy egészet. Ha itt valahol felfordulás támad, az az egészet megborítja. Szégyelltük eleget európai létünket a nagy Unió előtti balkáni háború idején. Nem feledjük, még ebben az ocsmány, Európa elleni propagandaháborúban sem.

Szerző