Előfizetés

Terror Nizzában - Őrizetbe vették a tömeggyilkos tettestársait

Publikálás dátuma
2016.07.21. 22:58
FOTÓ: Getty Images
A francia nemzeti ünnepen Nizzában lecsapó terrorista hónapokon át tervezte a terrortámadást, és legalább öt tettestársa volt - közölte Francois Molins párizsi ügyész, aki azt is elmondta, hogy az öt gyanúsított őrizetben van.

Molins elmondta: négyszázan dolgoznak az ügyön, és jelentős haladást sikerült elérni. Az ügyész kijelentette: a Franciaországban élő, tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel "támogatóktól és cinkostársaktól" kapott segítséget. A támadó telefonján talált adatok arra utalnak, hogy már tavaly tervezni kezdte a támadást - idézte az ügyészt az Origo.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, a múlt héten csütörtökön végrehajtott nizzai terrortámadásban 84 ember vesztette életét, 202 megsebesült. A 31 éves tunéziai születésű, kettős állampolgársággal rendelkező Mohamed Lahouaiej Bouhlel a franciaországi nemzeti ünnepi tűzijátékra összegyűlt tömegbe hajtott bele. A merénylő cikk-cakkban hajtva próbált minél több embert halálra gázolni, közben lövöldözött is. Az Iszlám Állam szombaton jelentette be, hogy a támadást hozzájuk kötődő férfi követte el.

Kikaptak a férfi pólósaink Belgrádban

A magyar férfi vízilabda-válogatott csütörtökön 12-11-re kikapott a szerb csapat vendégeként olimpiai felkészülési mérkőzésen.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokra készülő együttesek közül az Európa-bajnoki bronzérmes magyar kezdett jobban a belgrádi Tasmajdan-uszoda nyitott medencéjében, ugyanis az első negyedet követően 4-2-re vezetett. A nagyszünetben is Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata állt jobban, de a világ- és Európa-bajnok Szerbia a harmadik periódusban fordítani tudott. Az utolsó negyed 2-2-es döntetlent hozott, így a magyarok csak egy játékrészt veszítettek el az esélyesebb vetélytárs otthonában. A magyar válogatott három napig edzőtáborozott a szerb fővárosban, Brazíliába pedig jövő szombaton utazik.

Felkészülési mérkőzés, férfiak:
Szerbia-Magyarország 12-11 (2-4, 2-2, 6-3, 2-2)
A magyar gólszerzők: Zalánki 2, Manhercz K. 2, Vámos 2, Varga Dániel, Varga Dénes, Kis G., Tóth M., Hosnyánszky