Előfizetés

Kasza Róbert ezüstérmes az öttusa Eb-n

Kasza Róbert ezüstérmet szerzett a férfiak vasárnapi versenyében a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.

A 30 éves, világ- és Európa-bajnok magyar versenyző 19 győzelemmel kezdte a napot, ez a nyitótusában, a vívásban a kilencedik helyet jelentette számára. Úszásban a 2:03.13 perces időeredmény a hatodik pozícióhoz volt elegendő, majd a lovaglást ő nyerte, így kedvező helyzetből vághatott neki a zárószámnak, a lövészetekkel kombinált futásnak. Ebben megfelelően teljesített, így végül felállhatott a dobogóra.

A győzelmet a cseh Jan Kuf szerezte meg, mindössze egy másodperccel, illetve egy ponttal megelőzve az ötkarikás tartalék Kaszát. Az olimpiai induló Demeter Bence 15., míg Tibolya Péter 34. lett a 36 fős döntőben a nemzetközi szövetség honlapja alapján. A Kasza, Demeter, Tibolya összeállítású csapat negyedikként zárt az olaszok, a franciák és a németek mögött.

Eredmények:

férfiak:
egyéni, Európa-bajnok:

Jan Kuf (Csehország) 1451 pont
2. Kasza Róbert (Magyarország) 1450
3. Riccardo De Luca (Olaszország) 1437
csapat, Európa-bajnok:

Olaszország (Pierpaolo Petroni, Fabio Poddighe, Riccardo De Luca) 4282 pont
2. Franciaország (Gauthier Romani, Valentin Belaud, Simon Casse) 4194
3. Németország (Fabian Liebig, Alexander Nobis, Stefan Kollner) 4019 
4. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter) 3955

A magyar küldöttség egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta az Eb-t, utóbbit az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra duó szerezte a nők váltóversenyében.

Kiütötték Benedekék a házigazdákat

A magyar férfi vízilabda-válogatott rendkívül könnyedén, 14-5-re legyőzte az augusztusi riói játékokon házigazda brazil együttest a két csapat szombati olimpiai felkészülési mérkőzésén. A két csapat legutóbb tavaly a világliga bergamói szuperdöntőjében találkozott egymással, akkor a magyar együttes 16-3-ra diadalmaskodott. Ugyan Benedek Tibor szövetségi kapitány már kihirdette 13 fős olimpiai keretét, a kimaradók közül Tóth Márton és Bedő Krisztián is "besegített" a miskolctapolcai összecsapáson. A hathetes felkészülés után a gárda július 30-án indul Rióba.

.

Obama csitítgat a dallasi lövöldözés után

Barack Obama amerikai elnök szerint az amerikai rendőröknek nagyobb toleranciát kellene tanúsítaniuk szolgálatteljesítés közben, de türelmesebbnek kellene lenniük azoknak  is, akik túl keménykezűnek vélik a rendőröket, főleg a színesbőrűekkel szemben.

Obama erről vasárnapi madridi sajtóértekezletén beszélt azzal kapcsolatban, hogy Dallasban a héten lelőttek öt rendőrt egy tüntetésen, amelyet a rendfenntartók rasszista túlkapásai ellen szerveztek. "Fenn kell tartanunk a tiszteletteljes és őszinte hangot, ez fog segíteni abban, hogy mozgósítsuk az amerikai népet, hogy létrejöjjön egy valódi változás" - fogalmazott a politikus, aki a történtek miatt lerövidítette európai látogatását és még vasárnap este visszarepül az Egyesült Államokba.

Az amerikai vezető hangsúlyozta: figyelembe kell venni azt a frusztráltságot, amelyet a különböző közösségek éreznek. "Szeretném, ha mindenhol meghallgatná egyik a másikat, és ez az, amit szeretnénk elérni a következő hetekben" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a rendőrség számára is fontos: létezzen bizalom feléjük a közösségekben. 

Kijelentette: bármilyen, a rendőrség elleni bűncselekmény elítélendő, és egyúttal el kell ismerni azt a kiváló munkát is, amelyet a rendőrség végez faji előítéletek nélkül. Barack Obama tizenöt éve az első amerikai elnök, aki Spanyolországba látogatott. Egynapos tartózkodása során megbeszélést folytatott VI. Fülöp spanyol királlyal, és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel.

Az amerikai elnök látogatását több tiltakozó akció is kísérte a spanyol fővárosban: az amerikai nagykövetség elé az Egyesült Baloldal (IU) nevű kommunista párt szervezett tüntetést, a Greenpeace környezetvédő szervezet pedig egy hatalmas plakátot helyezett el egy belvárosi épület tetején, tiltakozva az Egyesült Államok és az Európai Unió között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) ellen.