Kamu fővárosi albérletekkel verte át áldozatait a csaló

Publikálás dátuma
2016.07.10. 12:43
FOTÓ: Thinkstock
Albérletekkel trükköző csalót fogott el a rendőrség Budapesten. A férfi néhány napra bérbe vett több lakást is, majd a sajátjaként hirdette meg őket az interneten. Több embert is átvert, mire a rendőrség egy áldozat segítségével lebuktatta.

A férfi összesen négyszer tévesztett meg albérletkereső személyeket. N. Gábor néhány napra bérelt ki lakásokat, majd interneten meghirdetette és az érdeklődőknek megmutatta a józsefvárosi (Kisfaludy utcai, Thököly úti, valamint Corvin sétányon lévő) ingatlanokat. A bérleti szerződés megkötésekor kaució, foglaló, illetve bérleti díj címén több tízezer forintot kért tőlük.  A sértetteknek a pénzért cserébe hamis kulcsokat adott át, ezt követően elérhetetlenné vált számukra.

Az egyik sértett a tőle kért összeget több részletben akarta kifizetni N. Gábornak, ezért egy újabb találkozót beszélt meg vele, ahova a nyomozókkal együtt érkezett. A férfit a Thököly úton elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.

Szerző

Megtaláltak két eltűnt tizenévest Egernél

Az egri rendőrök eltűnt fiatalokat találtak meg szombaton az egri Dobó téren.

A rendőrök igazoltattak egy 14 éves fiút, akiről a helyszínen kiderült, hogy eltűnése miatt a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság körözését rendelte el. Novaj belterületén szintén ellenőrzés alá vontak a rendőrök egy 16 éves fiút, akit eltűnése miatt körözött az Egri Rendőrkapitányság. A rendőrök mindkét fiatalt az elhelyezésükre kijelölt gyermekvédelmi intézménybe szállították - írja a police.hu.

Szerző

Megint baj van az M1/M7-esen

Szalagkorlátnak hajtott egy autó, a mentés ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani.

A baleset vasárnap kora délelőtt az M1-es és az M7-es autópálya közös, Budapestről kifelé vezető szakaszán, a bevásárlóközpont magasságában történt, az autó műszaki mentését a budaörsi önkéntes tűzoltók. A kemma.hu információi szerint az eset során senki nem sérült meg. A mentési munkálatok idejére a sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani.

Szerző