Előfizetés

Közelkép - Bringaút a Holdra

Jó könyv. Ami annyiban nem meglepő, hogy Szunyogh Szabolcs írt már egy nagyon jó könyvet. Igaz, az történelmi munka volt, a zsidóság históriáját írta meg, számtalan, a közvélemény számára ismeretlen részlettel és összefüggéssel. 

Ennek a most megjelent könyvének, a Bringaút a Holdra című kötetének, még a műfaját is nehéz meghatározni. Leginkább az újságok tárcáira emlékeztet, azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy minden írás egy téma körül forog – majdnem a szó szoros értelmében -, és ez a bringa. A kerékpár, aminek Szunyogh megszállott híve. (Sajnálom, hogy kedvenc népi megnevezése a „drótszamár” nem került elő.)

Az, hogy jó könyv, éppen azt akarja jelezni, hogy közérdekűnek igazán nem nevezhető témakörben miként lehet kellemes, szórakoztató olvasmányt írni. Először persze sok humorral, nem kevés öniróniával. Váratlan asszociációkkal. És persze azzal is, hogy időnként rendkívül érdekes ismeretterjesztő részletekkel is szolgál. Például Willendorfról, arról a faluról ahol a többezer éves termékenységi szobrocskát megtalálták és most kiállításon látogatható.

Mint Szunyoghtól megtudjuk: a kövér, kavicsból készült hölgynek csak másolata van a faluban kiállítva, ami szerinte nagyon ronda. Szó esik a Gilgames eposzról, de az ógörögök hiedelmeiről is, ahogy a naprendszert elképzelték. És persze a holland sörökről is, ezekkel vendéglátója leveszi a lábáról.

Kimaradhatatlanok a kis falvak a Duna partján, ahol elkerékpároznak. De tulajdonképpen filozófiai üzenete is van az írásoknak. Amit jól mutat például az az epizód, amikor szélben, hóviharban elkarikázik kedvenc kövéhez, ráül és megeszi a szokásos szendvicsét. A jelentéktelennek látszó apró dolgok jelentőségéről szól ez és valamelyest a többi írás is, amelyek nélkül üres lenne az életünk. Az utolsó fejezetben ír arról, ami a kötet címét adja: milyen jó lenne a Holdra bringázni. Kívánjuk, hogy az elsők között legyen, akinek ez a vágya teljesülhet.

Karlovy Vary - Jean Reno szeret tréfálni

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2016.07.07. 07:45
Jean Reno a frissen átvett díjával FOTÓ: KVFF
Jean Reno kicsit mókázott az újságírók kedvéért, majd a Leon, a profi retro vetítése előtt átvette Karlovy Varyban a Fesztivál Elnökének Díját. Az egykori cseh új hullám két nagy szelleme, jótékonyan emelte a nézők élményfokát, egyikük új, másikuk fél évszázados rendezésével. A versenyprogram azonban eddig nem sok jót hozott.

Jean Reno karcsúbb és fiatalosabb életben, mint a reménytelenül végelgyengült Jöttünk, láttunk, visszamennénk című film 3. részében. Azért ugrott át Karlovy Varyba, hogy a nemzetközi fesztiválon átvegye a Fesztivál Elnökének Díját. Előtte tartott egy sajtókonferenciát, ahol angolul válaszolt a kérdésekre. Azzal ugyan meghökkentette az összegyűlteket, hogy a menekültekről érdeklődő kérdést csípőből hárította, mondván: nem tudja, itt Európában mi a helyzet, nem ismeri a tényeket, erről nincs véleménye.

Szó mi szó, hideg zuhanyként hatott a válasz, de Reno nem csak jó színész, hanem született clown. Válaszait olykor mókás arckifejezésekkel, önironikus mórikálással kísérte. Természetesen előkerült Hollywood is, az indulás, de inkább alkotói kapcsolata Luc Bessonnal. Reno A nagy kékség című filmről beszélt, az első közös munkáról, amelyet 9 hónapig forgattak és előtte egy éven át készületek rá, hiszen a tenger mélyére merüléshez nagyon pontos koreográfia kellett, már csak az operatőri munka miatt is.

Elárulta, akkor 3 percet bírt ki a víz alatt, most legfeljebb 45 másodpercet. A szerep számára nagy emberi kaland volt, hozzátette: „Luc nagyon fontos nekem, barátok vagyunk. Szerencsém volt, hogy fiatalon találkoztunk, megváltoztatta az életemet.” Terveznek újabb közös filmet, de hogy mit, arról mókás fintorral jelezte, hogy hallgatnia kell.

Erről a mókázásról mondta, nehezen állja a karót nyelt modort, a hivataloskodást, az úgymond merev hangulatot. Amikor a már szélütött Michelangelo Antonioni meghívta őt a Túl a felhőkön című szkeccsfilmje egyik szerepére, akkor sem tartóztatta meg magát. A nehezen kommunikáló Antonioninak Wim Wenders segédkezett a rendezésben, és a szigorú német rendező elhűlve figyelte, hogy Reno az öreg olasz mesterrel is bolondozni mer.

„Miért ne?” – húzta fel előttünk megjátszott drámaisággal a szemöldökét Reno, visszaemlékezve a jelenetre, amikor az öreg mester kimondottan jó szívvel vette a neki szóló mókázást. „A jókedv még soha nem ártott meg senkinek.” A színészetről vallva hozzátette, aki színész akar lenni, annak építenie kell magát mindennel, amit magáévá tud tenni, tanulással, tapasztalatokkal, s az egyik legfontosabb, hogy boldognak kell lennie, szeretnie az életet.

A mindenféle fesztiválesemények színességén túl a versenyprogram eddig nem sok örülnivalót kínált, őszintén szólva kókadtan csörgedez. Az eddigi egyetlen felhőtlen öröm abból fakadt, hogy a hivatalos versenyfilmek között bemutatták a cseh újhullám egyik leginnovatívabb, legkreatívabb rendezőjének, az idén márciusban meghalt Jan Nemecnek az utolsó filmjét. A furcsa című A Királyi Szőlőskert utca farkasa a mester vallomása szerint őrá, magára utal. Az utolsó simításokat a híres prágai filmiskolán, a FAMU-n végzett Nemec-hallgatók végezték el.

A film Nemec Ne rázz kezet a pincérrel című önéletrajzi könyvén alapul, s szenzációs keveréke a személyes hangulatú önéletrajzi vallomásnak, a dokumentum-játékfilmnek, az eredeti dokumentumnak s a filmesszének. A nagy újító nem tagadta meg magát idős korára sem, olyan friss, sokszínű, izgalmas, feszült és olykor megrendítő munkát adott ki a kezéből, hogy nehéz az embernek nem a könnyeivel küszködni végül. Pedig ott van az elengedhetetlen cseh humor, sőt, az elragadó önirónia. A század éles szemű gyermeke, Jan Nemec arról vall a valamilyen díjra feltétlenül esélyes filmben, hogy Európának ezen a táján mint zúzta szét a történelem a legragyogóbb álmokat, s rakott irtózatos akadályokat legtehetségesebb fiai útjába.

Indulásként – a tavalyi cannes-i vörösszőnyeges felvételekkel játszva – azt a híres, 1968-as fesztivált idézi meg Cannes-ban, ahol egyszerre három cseh rendező állt versenyben az Arany Pálmáért: Milos Forman a Tűz van, babám!-mal, Jirí Menzel a Szeszélyes nyárral és Jan Nemec az erősen rendszerkritikus Az ünnepségről és a vendégekről című filmjével. Látjuk az eredeti archív felvételen, ahogy Jean-Luc Godard konyhakéssel szabdalja szét a fesztivál plakátját, s azt is, ahogy Francois Truffot-val berekesztik a fesztivált.

Az Arany Pálmára esélyes cseh rendezőhármas egyetlen esélye kútba esett. De mutatja a film a másik 68-as eseményt: a baráti szocialista országok tankjainak bevonulását Prágába, Nemec később kicsempészett felvételei egy emeleti erkélyről készültek, s a filmben halálos némasággal kísérve, egyetlen szó nélkül peregnek. Maga Nemec vette fel az inváziót és a döbbenten hátráló járókelőket, ezekről a felvételekről szerzett tudomást akkor a világ arról, mi is történt Prágában.

A film néhány pazarul rekonstruált jelenettel vegyítve felidézi Nemec életének fordulópontjait, egy ragyogó iróniával felidézett kihallgatást, a hazájából való kiutasítást, majd hazatérését, az újrakezdést. Ez Karlovy Vary fő versenyprogramjának eddigi egyetlen, ragyogó fénypontja. (Ha lenne nálunk igazi közszolgálati televízió, ezt a filmet műsorára kellene tűznie. De hát a feltámadás nálunk alighanem elmarad…)

A cseh újhullám egy másik fénylő csillaga, az ugyancsak emigrációba kényszerült, s ott is maradt Ivan Passer felújított klasszikusa, az 1965-ös mestermű, az Intim megvilágításban versenyen kívül került a programba, és ismét elbűvölte a közönséget. A filmnek nálunk is kultusza volt annak idején, akárcsak a Tűz van babám!-nak Formantól vagy a Százszorszépeknek Chytilovától.

A felújított bemutató Karlovy Varyban ismét arról győzött meg: tehetséggel, őszinte művészi odaadással olyan film születhet, amely nem öregszik. Hatvan év után is elbűvölő, nagy élmény végignézni a csupa civil szereplővel felidézett csendes délutánt egy vidéki házban próbáló zenészekről. Az a csehes stílus! Csodálatos volt. Menzel egy régi filmjének címét kölcsönözve, ők ma is a csodálatos férfiak kurblival.

Válaszol: Ökrös Gergely, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ) elnöke

Publikálás dátuma
2016.07.07. 07:30

Megéri Andy Vajnának Romániából sugározni?

Igen, hiszen amellett, hogy sokat spórol a kábelszolgáltatási díjakon, még új piacra is betörhet a TV2-vel. Ha a kormánybiztos három meglévő és öt tervezett tévéadója országot vált, az erdélyi kábelszolgáltatók is betehetik azokat a kínálatukba. Persze ehhez rendezni kell a szerzői- és műsorterjesztési jogokat is, de gondolom már dolgoznak ezen.