Előfizetés

Vérengzés a kávéházban

Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton. A támadás szombat éjszaka egy óra negyvenkor történt.

A Nagybecskerektől húsz kilométerre található település rendőrsége elfogta a 38 éves Z. S.-t, aki feleségét, annak barátnőjét és még három vendéget ölt meg. Négyen súlyosan megsérültek, a sebesültek között fiatalkorúak is vannak. 

Nebojsa Stefanovic belügyminiszter szombat reggel az üggyel kapcsolatban csak néhány részletet közölt, egyebek mellett azt, hogy az elfogott támadó törvényellenesen birtokolta a fegyvert, ugyanakkor nem volt semmilyen előjele annak, hogy hasonló támadásra készülne, korábban semmilyen rendőrségi ügye nem volt. A gyanú szerint féltékenységről, szerelemféltésről van szó - mondta a miniszter.

Egy kis hír a telefon reformjáról

Publikálás dátuma
2016.07.02. 10:00

Siket Traján: Minden előfizető a beszélgetések száma arányában fizeti a telefondíjat. Ezzel talán elérhetjük, hogy a kávéházak sok fölösleges beszélgetése a minimumra redukálódik

A napokban Siket Traján, nagyváradi postaigazgató fölkérte a telefon-előfizetőket, hogy fogják rövidre telefonbeszélgetéseiket, mert a háborús viszonyok folytán megnövekedett forgalmat másképpen nem lehet lebonyolítani. Follert Károly posta- és távirdaigazgató az „Esti Újság" munkatársának a következőket mondta:

A nagyváradi postaigazgató nem a mi utasításunkra járt el, hanem saját hatáskörében adta ki a rendeletet, amit teljesen helyeslek és a budapesti publikumnak is megszívlelésre ajánlok.

Mi a háború tartama alatt a telefonbeszélgetések megrövidítésére nem tervezünk reformot, mert ha valamit teszünk, azzal gyökerében akarjuk megoldani a kérdést.

A háború után azonban az új postatarifával együtt életbe léptetjük a telefonbeszélgetéseket meg számláló ellenőrző-automatákat. Minden előfizető a beszélgetések száma arányában fizeti a telefondíjat. Ezzel talán elérhetjük, hogy a kávéházak sok fölösleges beszélgetése a minimumra redukálódik és megszűnnek azok az anomáliák, amelyek annyi bosszúságot okoznak a közönségnek és kárt a telefon intézményének.

A háború alatt még csak tűrjük ezeket az állapotokat, amelyek pedig folyton rosszabbodnak. Talán a közönség folytonos nyugtalansága okozza, de folyton emelkedik a beszélgetések száma.

Londonban, New Yorkban, Berlinben, Párizsban egy-egy telefon előfizetőre naponta átlag 2—1 beszélgetés esik, nálunk pedig 16.

Ez az oka azután annak is, hogy nálunk a telefonhívások 25 százaléka nem sikerül, mert a hívott szám mással beszél. A szemrehányások azután igaztalanul a telefon kezelőszemélyzete ellen fordulnak.

Népszava 1916. július 2.