Előfizetés

Gyöngyösi gyermekhalál: feljelentést tett az Emmi

Megkapta a Heves megyei rendőrség az Emberi Erőforrások Minisztériumának feljelentését a gyöngyösi gyermekhalál ügyében – írja a Magyar Nemzet. 

A tárca - mivel emberi mulasztás is történt - foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ezen kívül szakmai vizsgálatot indított, hogy kiderüljön: milyen körülmények között éheztették halálra a májusban elhunyt másfél éves kislányt.

Megállapították az elsőfokú gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat súlyos mulasztását. Ha kellő gondossággal járnak el, megelőzhető lett volna a tragédia. Az illetékes kormányhivatal pár napja azt közölte, hogy a gyermekjóléti szolgálat vezetőjének vezetői megbízása megszűnt, a család- és gyermekjóléti központ vezetője és két családgondozó pedig fegyelmi büntetésben részesült.

Minden sport mindenkié

Publikálás dátuma
2016.06.24. 07:17
FORRÁS: WESTEND
A WestEnd City Center 17 éve elkötelezetten támogatja a fogyatékkal élőket, hátrányos helyzetűeket és a sportot. A bevásárlóközpont akadálymentessége példaértékű, a WestEnd nemcsak az Európa-bajnokságra induló úszók, hanem a teljes Magyar Paralimpiai Csapat támogatójaként működik együtt az elkövetkező hónapokban a Magyar Paralimpiai Bizottsággal.

„A bevásárlóközpont számára a rászorulók támogatása mellett kiemelten fontos a magyar sport szponzorációja is, főként, ha az a fiatal sportolókról, utánpótlásról, ifjú tehetségekről szól. Idén, a sérült emberek iránt tanúsított érzékenység és a sport támogatásának összefonódásából született meg az a döntés, hogy a WestEnd, kifejezve tiszteletét a Magyar Paralimpiai Csapat sportolói iránt, hivatalos támogatója legyen. A pénzadományon kívül kommunikációnkban kiemelt szerepet szánunk arra, hogy az emberek megismerjék a parasportolókat” - mondta László Kata a bevásárlóközpont marketing igazgatója.

Címlap

Az együttműködés keretében májusban, a WestEnd trendmagazin történetében először került parasportoló a címlapra, Adámi Zsanett úszó személyében. „Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy kijutottam Rióba. Abban, hogy Brazíliába utazhatok, 15 év komoly munkája van” – nyilatkozta a fiatal tehetség. „Az edzőmmel szeptember óta készülök. Az állapotom miatt nem tudok annyit edzeni, mint a többi sportoló, de mindig feszegetem a határokat. Korábban nem engedték a mellúszást, de addig edzettem és készültem – titokban – míg kellően megerősödtem, hogy a hátúszás mellett, most már 5 éve mellúszásban is versenyezhetek. Bizonyos dolgokban több segítségre szorulok, de a hozzáállásommal, szemléletemmel én is tudok másoknak segíteni" - mondta.

Gardróbfrissítés

Szintén májusban a WestEnd Millennium udvarában rendezték meg a Glamour magazin szervezésében a Gardróbfrissítés elnevezésű 3 napos rendezvényt, ahol egy úgynevezett pop-up store-ban (spontán divatüzlet) kihelyezett ruhákat jelképes egységáron vásárolhatták meg a látogatók. A befolyt összeget a WestEnd megduplázta, így összesen 1 064 180 forint gyűlt össze, amit a paralimpiai sportolóknak ajánlott fel a cég. Az összeget sporteszközök megvásárlására fordítják majd.

Reklámfilm

Május közepétől indult a WestEnd kommunikációja. A kampánykiírás egyik fő szempontja a paralimpiai sportolók támogatásának megjeleníthetősége és a sportolók aktív bevonása volt. Így a szeptemberig sugárzott reklámfilmben, a már több éve támogatott Márton Anna kardvívó mellett Váczi Anita paralimpiai kajakost is láthatjuk.

Utcai edzés, Ability Park

A futball Európa-bajnokság idején igazi stadionhangulat várja a látogatókat a bevásárlóközpont tetején kialakított szurkolói klubban. Augusztusban, az olimpia ideje alatt pedig újra előtérbe kerülnek a parasportolók. Szintén a tetőkerten alakítanak ki egy street workout (utcai edzés) pálya, közvetlenül mellette pedig, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal együttműködve, egy Ability Park (interaktív élménypark) kap helyet. Így az egészséges látogatókkal/sportolókkal együtt a mozgásukban korlátozottak is próbára tehetik képességeiket.

Elismerés a parasportolóknak

Szeptember második felében az ünneplésé a főszerep. A paralimpiát követően nagyszabású, nyilvános koncertet szerveznek ezzel is tisztelegve az eseményről hazaérkező magyar parasportolók előtt. A koncertet megelőzően az éremmel hazatérő parasportolókat – fejenként egy, a legjobb érem után – nagy összegű vásárlási utalvánnyal jutalmazza a bevásárlóközpont: az aranyéremért 1 millió forintos utalványt, az ezüstért 500 ezres, a bronz medálért pedig 300 ezres utalvány az ajándék.