Előfizetés

Csődöt mondott Phenjan csodarakétája

Ismét balul sült el az Észak-Korea csodarakétájának nevezett Muszudan nevű lövedékkel végrehajtott rakétakísérlet. Dél-koreai közlések szerint helyi idő szerint 5 óra 20 perckor a vonszani kilövőállomásról próbálták a levegőbe juttatni, sikertelenül. A szöuli vezérkari főnökség közlése szerint jelenleg is vizsgálják, mi történhetett.

A Jonhap dél-koreai hírügynökség forrás megnevezése nélkül azt közölte, hogy egy közép-hatótávolságú lövedékről volt szó. Amennyiben a hírek igazak, úgy ez volt a negyedik sikertelen észak-koreai rakétakísérlet. Azért tartják Phenjan hadiipara csúcsának, mert akár az Egyesült Államok ázsiai, illetve csendes-óceáni katonai bázisait is elérhetik vele.

A sorozatos kudarcok ellenére egyre nő az aggodalom az észak-koreai nukleáris-, illetve rakétakísérletek miatt. Az utóbbi időben ismét igen feszültté vált a két Korea, valamint Phenjan és Washington viszonya. Az Egyesült Államok attól tart, hogy a sztálinista államnak idővel sikerül olyan rakétát kifejlesztenie, amellyel akár az ország partvidékét is elérheti. Attól is félnek, hogy miniatürizálni is képesek lesznek a nukleáris töltetet.

Előzőleg egyébként tárgyalást ajánlott Észak-Korea vezére, Kim Dzsong Un Szöulnak, ezt azonban Dél-Korea elutasította. Az ország vezetői szerint ugyanis a kis vezér csak pénzt akart kicsikarni a déli szomszédtól. Phenjan előző három rakétakísérlete is kudarccal végződött. A Muszudan rakéta elvileg 3500 kilométeres utat képes megtenni.

Válaszol: Szabó Sándor országgyűlési képviselő (MSZP)

Publikálás dátuma
2016.06.01. 07:30

Mi állhat a hulladékgazdálkodási rendszer központosítása mögött?

A háttérben különböző érdekkörök mozgathatják ezeket a változásokat, azért hogy átrendezzék a hulladék-feldolgozási piacot. Erre utalhat az is, hogy július 1-jétől az állami hulladékgazdálkodási holding rendelkezhet majd a hasznosítható hulladékkal is, szemben a jelenlegi gyakorlattal, amikor még sok cég foglalkozhat szelektív hulladék előválogatással, újrahasznosítással. Ebben a szegmensben van profit, valószínűleg valószínűleg ez mozgathatta meg némelyek fantáziáját. Nagy kérdés: mit kezd majd ezzel az ágazattal az állami ügynökség, amikor még el sem kezdte a működését, máris kudarcot vallott például a lakossági számlázással.