Mikler: felkelt az oroszlán

Publikálás dátuma
2016.05.31. 07:50
Több veszprémi játékos is a könnyeivel küzdött FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JUERGEN SCHWARZ
Kilenc gól. Ennyivel vezetett negyed órával a mérkőzés vége előtt a Veszprém férfi kézilabdacsapata a lengyel Kielce ellen a kölni Bajnokok Ligája fináléjában, ám ez is kevés volt a végső sikerre. A bakonyiak büntetőkkel vereséget szenvedtek riválisuk ellen, így történelmi diadal helyett, drámai bukás lett a vége.

Döbbenet. Dráma. Ezüstérem. Ez jellemezte a Veszprém férfi kézilabdacsapatának kölni Bajnokok Ligája döntőjét a lengyel Kielce ellen. Az utolsó negyedóra előtt úgy tűnt zsebben a történelmi siker, hiszen a magyar bajnok remekül játszott, s kilenc góllal vezetett riválisa ellen. Ám, ekkor történt valami. Valami, ami már annyiszor a honi kézilabdában: biztos vezetést engedtek ki a kezükből a bakonyi fiúk, így első aranyérem helyett, harmadszor végeztek a dobogó második fokán. A mérkőzés után Nagy László, a Veszprém csapatkapitánya elmondta: nem érti, hogyan tudott így összeomlani a csapat.

„Amikor vezettünk már kilenc góllal, egyszer csak kimaradtak a helyzeteink, és a védelem is összeomlott – fogalmazott Nagy. – Nem tudtunk a kapusainknak segíteni, kiszolgáltatott helyzetbe hoztuk őket. Az edzőnk időt kért, szerette volna, ha megint nagyobb ritmusban játsszunk. Ez arra volt elég, hogy elvigyük a meccset a büntetőkig.”

A csapat kapusa, Mikler Roland a Facebookon kért elnézést a szurkolóktól. „Amikor kicsik voltunk, Imre Vilmos edzőnk mindig azt sulykolta belénk, hogy „a döglött oroszlánba is bele kell rúgni még egyet, hogy meggyőződjünk róla, biztosan megdöglött-e?! - írta közösségi oldalán a magyar válogatott hálóőr. – Mi ezt sajnos nem tettük meg tegnap. Felkelt az 'oroszlán' és elharapta a torkunkat... Akkora volt az előnyünk és annyira jól mentek a dolgok, hogy talán azt gondolhattuk a következő hibás lövés, a következő hibás védekezés, a következő nem kivédett labda még beleférhet... Aztán sajnos megindult a trutyi a lejtőn és nem tudtuk megállítani! Mérhetetlen fájdalmat, elkeseredettséget érzek azért mert egy 'megnyert' BL-döntőt engedtünk ki a kezünkből! Azt pedig még talán ennél is jobban sajnálom, hogy ennyi szurkolónknak, barátunknak, családtagunknak csalódást okoztunk.”

Vestergaard lett a Bucuresti edzője
A dán Jakob Vestergaard lett a Bajnokok Ligája-győztes CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának a vezetőedzője. Vestergaard honfitársát, Kim Rasmussent váltja, aki júliustól a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lesz.
A 41 éves tréner azt követően érkezik a bukaresti klubhoz, hogy az fennállásának legnagyobb teljesítményét érte el Rasmussen vezetésével: első román csapatként megnyerte a Bajnokok Ligáját úgy, hogy először szerepelt a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban. A dán tréner, aki két évig kötelezte el magát a klubhoz úgy fogalmazott, nagy kihívás számára BL-győztes csapatot edzeni, és közölte, megpróbálják jövőre is elhódítani a serleget.

Talant Dujsebajev, a Kielce vezetőedzője a találkozó után elmondta: játékosai igazi hősök voltak, végig harcoltak, s hittek magukban. „Szomorú is vagyok, hiszen több egykori válogatott játékosom játszott a másik oldalon, akiket a barátaimnak nevezhetek. A magyar kézilabda a szívügyem, éppen ezért nem vagyok száz százalékig boldog. A Veszprém 48 percig jobb volt, de a csapatom megmutatta milyen ereje és szíve van és végül sikerült nyernünk” – zárta a tréner. Az elvesztett BL-döntő „áldozattal” is járt, Kálomista Gábor, a veszprémi férfi kézilabdaklubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója lemondott.

A négyes döntő csapatainak költségvetése
1. PSG (5 milliárd forint)
2. Kiel (2.9 milliárd forint)
3. Kielce (2.4 milliárd)
4. Veszprém (1.5 milliárd)

Egyébként a honi kézilabdában nem az első eset, hogy tetemes előnyt herdál el egy klub, vagy a válogatott. Az elvesztett végjátékok „mestere” Mocsai Lajos, aki mind a férfi mind a női válogatott élén átélt hasonló drámát. A sydney-i olimpiai döntőben hiába vezettek a magyar lányok 13 perccel a vége előtt hat góllal, végül Dánia 31-27-re nyert. A 2003-as vb-döntőben megismétlődött az ausztrál rémálom. Az ötvenedik minutumban még hat góllal vezettek a magyarok Franciaország ellen, ám végül hosszabbítás után 29-32-re kikapott a Mocsai-csapat. Nagy Lászlóék pedig a két évvel ezelőtti vb-selejtezőt bukták el drámai csatában Szlovénia ellen. A férfi válogatottunk háromgólos előnnyel utazott a visszavágóra, s öt perccel a mérkőzés vége előtt még továbbjutásra állt, ám következhetett a végjáték, s az újabb fájó vereség. 32-26-ra kikaptunk, így lemaradtunk a katari világbajnokságról.

Szerző

A római kor erotikája

A római kor erotikáját is bemutatják a június végén nyíló szegedi Pompeji-kiállításon, ezért a Fekete házban egy korabeli bordélyt idéző installációt is építettek. Fogas Ottó múzeumigazgató a kizárólag 18 éven felüliek által látogatható tárlatrészt bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a kiállítóhelyen egy bordélyház két szobáját alakították ki a feltárások során előkerült leletek alapján.

Pompejiben a kutatók szerint több bordélyház is üzemelt, azonban a legjelentősebb, a kizárólag ezzel a tevékenységgel foglalkozó Lupanaria volt. Ebben az emeletes épületben a földszinten és a felső szinten is külön szobácskákban, rendkívül puritán körülmények között fogadták az örömlányok kuncsaftjaikat: a néhány négyzetméteres kamrák berendezése mindössze egy kőből készült emelvény volt. A falakat erotikus festmények díszítették. A vakolatba karcolva fennmaradtak az örömlányok nevei, szakterületei és a betérő vendégek üzenetekei is. A gyakran vulgáris szövegek - némelyikének magyar fordításait a látogatók is olvashatják majd.

A tárlatra a nápolyi régészeti múzeum gyűjteményéből érkeznek a pompeji ásatások során előkerült erotikus témájú műtárgyak, melyeket Szombathelyről és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött, főként az 1. századból származó, Magyarországon előkerült római leletekkel egészítenek ki.

A Fekete házban kap helyet az egykori Pannónia provincia mindennapjait bemutató tárlat, és itt ismerkedhetnek meg az érdeklődők a gladiátorok világával is. A bemutatott leletek legérdekesebbike egy harcos díszsisakja, kar- és lábvértje lesz, melyből csupán néhány darab maradt fönn.

A Kultúrpalotában az ókori Pompeji politikai élete, fürdőkultúrája elevenedik meg csaknem százhúsz, a Nápolyból érkező műtárgy, történeti ereklye segítségével. A Kass Galériában pedig Pompeji és a Vezúv a magyar művészetben címmel az akadémista festészet remekeiből nyílik kísérőkiállítás.