Új tulajdonosnál a Class FM

Publikálás dátuma
2016.05.23. 16:19
Forrás: Class FM/Facebook
Eladták a Class FM országos kereskedelmi rádiót működtető társaságot, az Advenio Zrt.-t - hangzott el az érintettek hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Turi Árpád, az Advenio Zrt. vezérigazgatója közölte: május 17-én százszázalékos tulajdonrészt szerzett a társaságban a Sláger Rádió Zrt. 

1998 és 2009 között a Sláger Rádió Zrt. az ország legnagyobb és legsikeresebb rádióját üzemeltette, amelynek 2,2 millió hallgatója volt, miközben hétéves működése alatt a Class FM 2,8 milliós tábort épített ki magának. Egyfajta folytatás a feladat - jelentette ki a vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy mostanra országos kereskedelmi rádiójuk köré nagyon erős márkát építettek ki, hangsúlyozva, "nem valószínű", hogy nekik kellene alakulniuk azon adók kínálatához, amelyek őket "szeretnék követni".

Michael McNut, a vevő igazgatóságának elnöke azt hangsúlyozta: cégük a kezdetektől jelen van a magyarországi kereskedelmi rádiós piacon, és a tranzakció után - amelyet a nap folyamán bejelentettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) - is megtartják a Class FM márkanevet.

Az MTI érdeklődésére - konkrét összeg említése nélkül - annyit közölt, piaci alapú a cégért fizetett összeg, és ennek kalkulálása során figyelembe vették azt is, hogy ősszel lejár a használt frekvencia jogosultsága, és még nem született döntés a hosszabbításról.

Közlése szerint a rádió struktúrájában nem lesznek gyors változások, de tárgyalásban vannak a Sláger Rádiót korábban működtető Emmis Communications nevű amerikai céggel, amelyet stratégiai irányítóként és támogatóként kívánnak bevonni; először felállítanak egy közös diagnózist, és ennek alapján keresik majd a fejlődés irányát.

A Sláger Rádió Zrt. 85 százalékos tulajdonrészével rendelkező Michael McNut partnerként említette a két évtizede a magyarországi piacon jelen lévő Marquard Mediát is, amely a vevő cégben 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Szerző

Tóbiás: nem blöff, hogy Matolcsy eltitkolta volna a sokmilliárdos költekezést

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem blöff, hogy Matolcsy György jegybankelnök el akarta titkolni, mire költenek 260 milliárd forint közpénzt. Tóbiás József hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hatalmasat nyert a devizahitelek forintosításán, és az így szerzett nyereséget hat alapítványának adta.

Hozzátette: az alapítványok fő feladata az volt, hogy teletömjék pénzzel az elnök unokatestvérét, barátokat, rokonokat, illetve támogassák a Fidesz 2018-as választási győzelmét. Az ellenzéki pártelnök közölte, az MNB alapítványainál semmilyen vizsgálat nem indult. Polt Péter legfőbb ügyész felesége a jegybank személyzeti főnöke, az egyik alapítvány kuratóriumi tagja, azaz a legfőbb ügyésznek saját feleségét kellene vizsgálnia.

A közvélemény-kutatások szerint a jegybanki ügyek mögött a többség nem csupán Matolcsy Györgyöt, hanem a Fideszt látja. Tóbiás hozzátette: a kormánynak és az ügyészségnek választ kell adni arra, hogyan lehet szétosztani 260 milliárd forintot rokonok, haverok között. Közben nem tesznek semmit az oktatásban, az egészségügyben, a szociális ágazatban lévő súlyos pénzhiány miatt.

Az MSZP elnöke kapott kérdést a pártban folyó tisztújítással kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a megyei informális szimpátiaszavazásokon alulmaradt kihívóival szemben. Tóbiás József úgy válaszolt: akinek halálhírét keltik, az általában hosszú életű szokott lenni. Hozzátette: semmilyen szimpátiaszavazás nincs, az MSZP végzi a dolgát. Elmondta, a szükségesnél jóval több aláírást gyűjtött össze az elnökjelöltséghez. A június 5-i dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselőválasztásról kérdésre Tóbiás József közölte, esélyes jelöltet indítanak, ezt a helyiek mondják róla. 

Szerző

"Olimpia helyett az egészségügyre költsön a kormány!"

Az Együtt azt követeli, hogy a kormány az olimpiai előkészületekre szánt tízmilliárdokat az egészségügyre költse. Az ellenzéki párt hétfőn közleményben reagált a fideszes Gulyás Gergely szavaira, aki egy - a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok pályázatáról és rendezésével kapcsolatos - többpárti egyeztetést követően méltónak és alkalmasnak minősítette Magyarországot a rendezésre.

Az Együtt szóvá tette, hogy képviselőit nem hívták meg a tanácskozásra, ahol akár el is mondhatták volna, hogy szerintük az olimpiarendezés csak a Fidesz politikai érdeke, a kormánypárt így akarja elterelni a figyelmet a betöltetlen háziorvosi praxisokról. Az ellenzéki párt az olimipai előkészületek 54 milliárd forintos előirányzatát az alapellátásra, az otthoni szakápolás nagyobb támogatására, a mentők 50 százalékos béremelésére és az alapellátási fogorvosi praxisokban dolgozók fizetésének emelésére fordítaná.

Szerző