Előfizetés

Az út végtelen és hova vezet?

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2016.05.20. 07:45
Keleti Éva Magányom című sorozatából.
Június 26-ig látható a Műcsarnokban a Képek és pixelek című tárlat, amelyen csaknem másfélszáz fotóművész több száz – az elmúlt tíz, tizenöt évben született – képe tekinthető meg. A fotografikus művek Szarka Klára kurátor elképzelései szerint öt nagy témakörben – Hely, ahol; Szemben; Testkép; Nézőpont; Varázslat – találták meg a helyüket.

Az újdonság volt a legfőbb szempont, ezért több jelentékeny művész kimaradt ebből a válogatásból – meséli Szarka Klára fotótörténész, a Képek és pixelek című Műcsarnokban látható tárlat kurátora. A kiállítás a Fotóművészet és azon túl /Nemzeti Szalon 2016 alcímet viseli. A kiállított alkotásoknak egy közös jellemzője van, hogy valamennyi az elmúlt tíz, tizenöt évben született. Szerepel néhány idősebb mester, akik korábban a digitális váltás miatt egyszer már „kitáncoltak” a fotográfiából, de most mégis teljesen új anyaggal vannak jelen. A főként színházi képeiről híres Keleti Évának, aki huszonöt éve nem készített új képet, például a Magányom című 2015-ös a férje halála hatására született sorozatából láthatunk néhány megrázó, de mégis egészen költői és elgondolkodtató felvételt. Az egyik képet elsárgult falevelek töltik be. Szöveg is van hozzá, amit maga a szerző írt. „ Az út végtelen és hova vezet? Hullanak a levelek. Senki sem jár erre, csak a magány.”

Keleti Éva Magányom című sorozatából.

Keleti Éva Magányom című sorozatából.

Az ugyancsak nyolcvanon felüli mesternek, Balla Demeternek is új képe került be a fotószalonra. Balla utoljára a kétezres évek elején publikált új anyagot. A mostani tárlatra viszont adott egy 2015-ben készült alkotást, melynek címe Az idők kezdetén és az érdekessége, hogy már digitális technikával jött létre.

A kiállításon a legkülönbözőbb nemzedék képviselői mutathatják meg magukat, hiszen van, akinek a diplomamunkája szerepel a kiállításon, más pedig a kilencvenedik születésnapja felé közeledik és szintén új képét válogatta be Szarka Klára.

A Műcsarnokban tizenöt éve rendeztek utoljára Fotószalont, akkor a kurátor szerint még sokkal jobban elkülönültek a műfajok és azok képviselői, a fotóriporterek, alkalmazott fotósok, ezen belül például reklámfotósok és autonóm művészek. Ezek a határok mára eltűntek. Mindenki csinál mindent és mindenki érdeklődik minden iránt. A szó szoros értelmében vett műfaji határok sem léteznek ma már. Azért viszont, hogy a kiállításon mégis legyen valamiféle rend és bizonyos trendeket is megmutasson, kialakult öt tematikai egység: Hely, ahol; Szemben; Testkép; Nézőpont; Varázslat.

A Hely, ahol témakörbe a megörökített dokumentarista fotográfiák sorolhatók be. Ezekből van a legtöbb a kiállításon és Szarka Klára szerint ebből az következik, hogy még mindig a köröttünk lévő világ érdekli a fotósokat a leginkább. Ebbe beletartozik a természeti, társadalmi környezetünk, illetve annak veszélyei és pusztulása. Ez azt jelenti, hogy a sterilebb környezettől eljutunk a szociofotókig. Utóbbiba beletartozik az alkoholizmus Magyarországon, vagy a romák helyzete.

Gárdi Balázs: Sziklaugró, Boston, Egyesült Államok

Gárdi Balázs: Sziklaugró, Boston, Egyesült Államok

A Szemben kategóriába a portréfotók tartoznak, ezek talán a leghagyományosabb, tradicionális fotográfiák.

A Nézőpont című témakörnél, az az érdekes, ahogy az adott témát miként látja és láttatja, illetve formálja meg a fotográfus. Ebbe beletartozik például, hogy mai jelenségekről historikus technikákkal készítenek képeket. Izgalmas szegmensei a kiállításnak a Testkép témakörébe besorolt alkotások. Nem a hagyományos aktokról van szó, inkább a testhez való megváltozott viszonyról, a nemi identitásokról, a civilizált emberek eltorzult testéről és testképéről

A Varázslat kategóriájába pedig a teremtett képeket sorolta a kurátor. Ezek az alkotások javában a digitális szoftverek segítségével jöttek létre, de az a fajta fotográfiai gondolkodás, ami ezeket a képeket jellemzi, a kurátor szerint a fényképezés megszületésével egyidős. Mivel a fénykép általában nagyon valóság erejű, erre játszanak rá a teremtett világgal, hiszen így az válik érdekessé, ami eltér a valóságtól.

A kiállítás belső tereinek látványát Vízvárdi András belsőépítész, díszlettervező jegyzi. Így alakultak ki különböző színkódok, amelyek az egyes témákat végigkísérik. Ezeket a termekben és a képcédulákon is feltüntették.

A fotókon szinte egyen sem szerepel politikus. Ezt Szarka Klára azzal magyarázta, hogy egy sajtófotó kiállításon helyük van a politikusokat ábrázoló felvételeknek, viszont ide való releváns alkotást nem talált és nem akarta ugyanazokat sem szerepeltetni, amelyek az idei sajtófotó kiállításon megtekinthetők.

Szarka Klára szerint a mostani kiállítás legfőbb értéke és izgalma, hogy ezek az alkotók és képek eddig nem szerepeltek így együtt - valószínűleg ezután sem fognak -, mint a mostani Fotószalonon, hiszen itt ugyanabban a témakörben tűnnek fel különböző korú, ízlésű és irányultságú alkotók. A válogatásánál szinte minden esetben a kurátor konkrét kérést fogalmazott meg az adott fotóshoz. Előfordult, hogy például politikai indokkal valaki nemet mondott. A kurátort néhány esetben meglepte, hogy valaki nem adta a képét a Fotószalonra, máskor viszont az lepte meg, hogy egy művész simán a rendelkezésre bocsátotta az alkotását.

Balogh László: Az utolsó bányászgeneráció Márkushegyen (részletek a sorozatból)

Balogh László: Az utolsó bányászgeneráció Márkushegyen (részletek a sorozatból)

Ami a számokat illeti, a kiállításon csaknem 160 fotográfus szerepel és hozzávetőleg tízen mondtak nemet. De a kurátort egyikük sem hatalmazta fel arra, hogy a nevüket nyilvánosságra hozza. Szarka Klára szerint ez a momentum abszolút nem kelt hiányérzetet. A kurátor egyébként elmondta, hogy a 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémiához került intézmény vezetése teljesen szabad kezet adott neki a válogatásánál. Sőt megfigyelhető, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagjai alul reprezentáltak a kiállításon. De ennek is a koncepció és a pillanatnyi helyzet az oka – fogalmazott Szarka Klára, hiszen számára a válogatásánál csak a szakmai szempontok számítottak, minden mást igyekezett figyelmen kívül hagyni. A kurátori felkérés feltételéül szabta a szakmai autonómiát, amit elmondása szerint a kiállítás előkészítése alatt végig élvezhetett is.

Szilágyi Lenke Trópusi utazók című sorozata

Szilágyi Lenke Trópusi utazók című sorozata

A kiállításon hagyományos fotográfiák is vannak, néhány művész a saját képeiből média művet készített kísérletképpen. Olyan is előfordult, hogy a kurátor valakitől fotográfiát kért, de ő inkább videót ajánlott, mert most éppen ez izgatja. Egyébként a kiállítás tizenhárom terméből tízben fotókat találunk, három teremben pedig a médiaművészet kapott helyet.

Az utóbbit kurátorként Bán András jegyzi. Mayer Marianna pedig Időutazók címmel azokból a multimediális alkalmazásokból válogatott, „amikor az ismeretek még nem a világhálón terjedtek, amikor nem az algoritmusok, hanem az emberi agy és kéz alkotott, amikor az idő az alkotó és a befogadó számára is években, hónapokban, napokban és nem percekben volt mérhető. Naplóvezetés fényképezőgéppel, tollal, kamerával, ceruzával az évezredes régészeti leletmentéstől a pár évtizeddel ezelőtti múlt rögzítéséig professzionális művészektől, tudósoktól és ismeretlen dokumentátoroktól.”

A valódi és a fordított világ

Nagyon sokszínű a tárlat anyaga. Mindenki találhat kedvére valót. E sorok szerzőjének is megvannak a kedvencei. Ezek közé tartoznak Fábián Évi fekete-fehér portréi, a Nők Magyarországon című könyvéből. A kiállított felvételeken Eszenyi Enikő színésznő, Zoób Kati divattervező és Maruer Dóra grafikus tényleg egyéni, ihletett portréját láthatjuk. Szintén portrék, ráadásul nem is akármilyenek Balogh László sorozatának alkotásai. A fotográfus a márkushegyi bánya bezárása előtt fényképezte az üzem dolgozóit. A fotókon jó érzékelhető, hogy valaminek vége van, a bányászok arca, ruhája fekete a széntől. A tárlat egyik legmegrázóbb és legszebb sorozata. Egészen különlegesek és egyéniek Gulyás Miklós képei is, Párizs multikulturális arca című kötetből és a néhány hónappal ezelőtti merénylet miatt különösen aktuálisnak is érezzük. Sokszor a megvalósítás mellett az ötlet az elgondolás a meghatározó, például Erdős Gábor esetében, aki Caravaggio képeit gondolja újra, ezt tette a Muzsikusok című alkotásánál is. Ugyancsak nehezen utánozhatók Haris László sajátos térbeli panoráma felvételei, a művész nagyon hosszú expozíciós időt használ, ezzel nem csak a teret, hanem az időt is megnyújtja. Révész Tamás Roma képek 35 év távlatából című sorozata szintén egyedülálló. A fotográfus 2011-ben visszatért Alsószentmártonba, a romatelepre, amit a hetvenes években fényképezett és megkereste újra a fotók korábbi alanyait mások mellett Mitrovics Péterné Szilvit, akit annak idején még kislányként fényképezett és újra a kamerája elé állította őt. Izgalmas időutazás, mint ahogy Kiss-Kuntler Árpád fotói is felfoghatók időutazásnak, hiszen 1983 óta tizenegy évenként a városnak ugyanazt a pontjait fényképezi, ugyanazon az útvonalon. Szilágyi Lenkének három anyaga is helyet kapott a tárlaton. Mindhárom rendkívül izgalmas és újszerű. Az egyik sorozat darabjai a természet pusztulásának szomorú lenyomatai, A Szeretetcsomag című sorozat képeinek alanyai hajléktalanok, a Trópusi utazók című sorozatban pedig egészen fantasztikus, a XIX. századi portrékra emlékeztető képeket tekinthetünk meg. Gáti György a világ különböző tájain kereste meg ugyanazt a motívumot és alkotásain a tér, mint sajátos térszervező elem is megjelenik. Stiller Ákos remek szociofotó sorozataival került be a válogatásba. Szigetváry Zsolt pedig a Műugrók című sorozatában nem tett mást, mint megfordította a képet, így a lefelé zuhanó sportolókat, a képen fordítva láthatjuk, mondhatnánk a fotós megfordította a világot.

Válaszol: Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja

Publikálás dátuma
2016.05.20. 07:30

Miért fontosabb most kérdezni és beszélgetni, mint beszédet mondani?

Ahhoz, hogy a jövőt érintő kérdésekre őszintén tudjunk válaszolni, előbb együttműködés és partnerség kell a szakemberek, a civil szereplők és a politikusok között. Ez a jó út, ez nem színház, nem protokoll, hanem őszinte tiszteleten alapuló kapcsolatrendszerre és párbeszédre törekvés.

Válaszol: Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja

Publikálás dátuma
2016.05.20. 07:30

Miért fontosabb most kérdezni és beszélgetni, mint beszédet mondani?

Ahhoz, hogy a jövőt érintő kérdésekre őszintén tudjunk válaszolni, előbb együttműködés és partnerség kell a szakemberek, a civil szereplők és a politikusok között. Ez a jó út, ez nem színház, nem protokoll, hanem őszinte tiszteleten alapuló kapcsolatrendszerre és párbeszédre törekvés.