Murray megállította Nadalt Madridban

Publikálás dátuma
2016.05.07. 18:14
Fotó: Clive Brunskill/Getty Images
Andy Murray vetett véget Rafael Nadal győzelmi sorozatának, miután a Mutua Madrid Open elődöntőjében 7-5 6-4-es győzelmet aratott a spanyol felett - írja a sportzona.hu. A világranglista második helyén álló brit a Djokovic – Nishikori meccs győztesével játssza majd a holnapi finálét, ahol címvédésre készül.

A spanyol játékos Monte-Carlóban és Barcelonában sem talált legyőzőre, és eddig Madridban sem volt jele annak, hogy ne tudná tovább folytatni ezt a sorozatot.

Ehhez képest Nadal már a második adogatójátékában bajba került, két bréklabdát ugyan még hárítani tudott, de a harmadikat már megcsinálta a brit. Murray 5-3-nál már a szettért adogathatott, de Nadalnak sikerült visszajönnie. 6-5-nél a spanyol a rövidítésért szervált, de a címvédő ellentmondást nem tűrően játszotta végig a gémet, és egy hatalmas nyerővel be is húzta a játszmát.

A teljes cikk itt olvasható.

Szerző

Nincs újabb női birkózó kvóta

Dénes Mercédesz, Barka Emese és Wilson Vanessa sem tudott döntőbe jutni, így egyikük sem szerzett riói kvótát a birkózók utolsó, Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs versenyén.

Az 53 kilogrammban érdekelt Dénes a nyolcaddöntőben az üzbég Shakhodat Djullibaevával mérkőzött, akit fordulatos meccsen győzött le. Az első három percben ugyanis az idei U23-as Eb-n harmadik magyar 6-0-s hátrányba került, a második szakasz közepén azonban egy remek mögé kerülés után háromszor is pörgetett, így 8-6-ra fordított, előnyét pedig biztosan őrizte meg a végéig. A nyolcaddöntőben a török Bediha Gün volt Dénes ellenfele. A találkozón a rivális sima, 7-0-s győzelmet aratott, így a magyar birkózó búcsúzott.

Az 58 kilós Barka Emese szintén a 16 között kezdett, ahol komoly gondot okozott számára a kínai Lan Zhang, aki már az első három percben 8-0-ra elhúzott. Innen a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar már csak szépíteni tudott, végül 8-3-ra alulmaradt.

A 69 kilogrammban szereplő Wilson Vanessa ugyancsak a nyolcaddöntőben volt először érdekelt, s ott könnyed sikert aratott a szerény képességű mexikói Diana Miranda Gonzales ellen (4-0). A folytatásban egy norvég versenyző, Signe Marie Fidje Store várt rá, aki ellen hiába vezetett 1-0-ra, kevesebb mint három perc alatt tussal kikapott. 

A női szakág két riói kvótát szerzett Sastin Marianna (63 kg) és Németh Zsanett (75 kg) révén, összességében pedig nyolc magyar birkózó indulhat Rióban. 

Isztambulban vasárnap a szabadfogásúak versenyeit rendezik meg, a magyar színeket Molnár József (57 kg), Lukács Norbert (65 kg), Nagy Mihály (74 kg) és Szmik Attila (97 kg) képviseli.

Szerző
Frissítve: 2016.05.07. 19:59

Riói kvótások sikere a tornász ob-n

Az olimpiai kvótások három aranyérmet nyertek a tornászok egyéni országos bajnokságának szombati szerenkénti döntőiben.

A finálék első napján Hidvégi Vid lólengésben, Kardos Botond talajon, Kovács Zsófia pedig felemáskorláton győzött a budapesti Tornacsarnokban - tájékoztatta a Magyar Torna Szövetség az MTI-t.

A női versenyben Kovács érte el a mezőny legjobb eredményét 14.100 ponttal. Noha izomsérülése miatt csak felemáskorláton mutatkozott be, ott azonban hibátlan gyakorlata nyomán a dobogó tetejére állhatott. 

A férfiaknál lólengésben nem volt kérdéses az olimpiai 8. helyezett Hidvégi Vid győzelme, aki 6.6-os kiinduló pontú gyakorlatát most még jobban teljesítette, mint a pénteki selejtezőben. Ez a pontszámán is meglátszott, 15.450 pontja a legmagasabb volt a férfimezőnyben. Talajon a riói tesztverseny másik olimpiai kvótás versenyzője, Kardos Botond brillírozott, aki kedvenc szerén megnyerte a Prolan Kupát.

Rióban Kardos Botond és Hidvégi Vid, a nőknél Kovács Zsófia és Makra Noémi szerzett olimpiai részvételi jogot, de az ötkarikás játékokon csak egy-egy magyar női, illetve férfi tornász indulhat.

Folytatás vasárnap 10.30 órától a szerenkénti finálék második napjával.

Prolan egyéni ob, szerenkénti döntők, eredmények:
nők:
    ugrás: 
1. Dévai Boglárka (Haladás VSE) 13.300 pont
2. Divéky Luca (KSI SE) 13.150
3. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 12.950
    felemás korlát:
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 14.100
2. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 11.600
3. Székely Dóra (Haladás VSE) 11.30
férfiak:
    lólengés:
1. Hidvégi Vid (KSI SE) 15.450
2. Tálas Bence (Vasas SE) és 
   Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 14.100-14.100
    talaj:
1. Kardos Botond (Vasas SC) 14.650
2. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 14.350
3. Selmeczi Bánk (FTC Ybl Tervező) 14.050
    gyűrű:
1. Tálas Bence (Vasas SC) 14.700
2. Schweigert Dávid (FTC Ybl Tervező) 14.500
3. Dudás Norbert (FTC Ybl Tervező) 14.150

    

Szerző