Vasárnapi lóról le, honvédő paripára fel

Ha a kereszténydemokraták ismerték volna a közgazdasági viszonyokat, illetve a nagytőke és a magyar nép lelkét, akkor biztosan nem javasolták volna Orbán Viktor felé a vasárnapi boltzárat. A „vasárnapi boltzár” elnevezésű játék egyértelmű vesztese pedig a magyar kormány lett, mert az erre vonatkozó döntését vissza kellett vonnia. Ennek a mérkőzésnek az elvesztését Orbán Viktor hamar felismerte és gyorsan leszállt a vasárnapi lóról, fordult és tüstént visszanyergelt a honvédelem (országvédelem) paripájára, amely egyébként is kéznél volt. Ez a gyors magyar vándor azt eredményezte, hogy a Fidesz – miként azt a közvélemény kutatási adatok igazolják – lényegében arcvesztés nélkül bukta el az egyébként komoly fontosságú „vasárnapi mérkőzést”.

2016 azonban a Fidesz-rendszer megalapozásának az éve. Ha Orbán Viktor el tudja hitetni a magyarokkal, hogy kettős veszélyben levő országban élnek, akkor nyert. Szerinte ugyanis a veszély egyrészről az iszlám terrorizmus, másrészről pedig a baloldali-liberális restauráció. E kettős veszély elhárítását szolgálták, illetve szolgálják a 2016. évi törvényalkotások. A vasárnapi boltbezárással kapcsolatos csatát a bal- és a liberális oldal – a nép igényeit felismerve – megnyerte, de a győzelem nagyon is piruszi és nagyon is távol van a Marathon utáni babérkoszorú.

Pancho

Eddig 7 focistadion épült 42 milliárd forintért, amiből közpénz "csak" 40 milliárd, bár én a TAO-nak tartott "talpnyaló" adót is közpénznek tartom, mert az, csak másnak van elnevezve. 2020-ig további 32 stadion épül, (ha Orbán marad), legalább 200 milliárdért. Ehhez képest Orbán erkélye aprópénz. Szükség van a fiatalok sportolási feltételeinek megteremtésére, mondják, de amikor ezt hallom mindig Makovecz Pancho arénája jut az eszembe. Potom 3,2 milliárdért épült, és ebben nincs még benne a pálya téliesítése, ami legalább még annyiba fog kerülni. A fiam Agárdon egy szintén Makovecz által épített mutatós iskolában tanult, csak a híres építész elfelejtett az iskolához tornatermet is tervezni, ezért a gyermekek télen a lépcsőkön rohangáltak torna gyanánt, szívták be a port és tették tönkre lábaikat. Ebből a 200 milliárdból hány tornatermet lehetne építeni, ha tényleg a fiatalok sportolása volna a cél?

Nevetséges, hogy a csodálatos Pancho Arénában játszó Puskás Akadémiának csúfolt együttes a kutyaütő NB-I ből is kiesett. Orbán fordítva ül a lovon, nem a stadionokba kell egy jó csapatot konstruálni, hanem egy kiváló együttesnek kell stadiont építeni, mert az nézőcsalogató játékával esetleg megérdemli. Akkor nem kellene a drukkereket ingyen szállítani és a belépőket ingyen adni. Mi lesz ezekkel a stadionokkal Orbán bukása után? Fenntartásuk iszonyú pénzbe kerül, nem lesz TAO, úgy fognak járni mint Stadler stadionja Akasztón. Az is valamikor a legmodernebb stadion volt, 2 milliárdért épült és most düledezve 220 millióért sem kell senkinek. Majd a befüvesedett stadionokban birkák fognak legelni. Én azokat tenném oda juhásznak, akik elszórták feleslegesen a pénzünket, ahelyett hogy a köz javára fordították volna.