Előfizetés

Orbán fia monoklival az arcán beszélt Istenről - Videó!

Publikálás dátuma
2016.04.28. 21:42
Forrás: Facebook/Orbán Gáspár
Orbán Gáspár megtérése április közepe óta beszédtéma, akkor jelent meg ugyanis egy videó a Felház nevű egyházi közösség nyilvános Facebook-oldalán, amiben a miniszterelnök fia két másik fiatallal együtt toborzott híveket. Most egy újabb április elején készült felvétel került elő a volt focistáról, amint a „Ligtht” nevezetű találkozón téríti az egybegyűlteket - nem mellékesen monoklival az arcán, amit állítása szerint azért kapott, mert "tanúságot merészelt tenni Istenről."

Orbán Viktor fiának megtéréséről szóló hírek e hónapban kezdődtek, amikor is nyilvánosságra hoztak egy Facebook-videót, amiben Gáspár két társával csábítja a fiatalokat a Felház nevezetű egyházi közösséghez, céljuk pedig az, hogy megtöltsék a 2500 férőhelyes Körcsarnokot. 

Ezután előbukkant egy olyan felvétel is, amiben a kormányfő fia megtéréséről vall, és elmeséli, hogyan ismerkedett meg Isten fiával. Kis ízelítő: "Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt" – mondta Gáspár a Golgota Rádiónak idén februárban. Orbán fia 2014 májusában, a sportsérülése után járt Ugandában, amikor gyerekeket tanított focizni egy keresztény segélyszervezet programjában. "Profi sportoló voltam, sérülés miatt be kellett fejeznem, ami nagy törés volt a számomra. El kellett hagynom ezt a szerelmet, amit már több mint egy évtizede csináltam, mindig ko­molyan véve. Szolgálni hívott Isten, hogy így kezdjek új életet - fogalmazott a miniszterelnök fia.

Nos, itt az újabb gyöngyszem, amiben Gáspár stand up comedy formájában beszél hallgatói előtt megtérésének körülményeiről a több mint tíz éve megrendezett Keresztény Ifjúsági Találkozó „Ligtht” néven futó társrendezvényén. A valasz.hu az eseményről azt írta, hogy újprotestáns, pünkösdista, karizmatikus szabadegyházak tagjai gyűlnek itt össze, hogy, mint fogalmaznak, „utat engedjenek a Szent Szellem munkájának”. Orbán Gáspár a tanúságtevők között állt színpadra, monoklival az arcán, amit meg is magyarázott az előadásában.

Lásd még: Orbán fiát a TEK hozta haza Afrikából - Lázár cáfol

Így lopnák meg a Quaestor-károsultakat

Publikálás dátuma
2016.04.28. 21:22
FOTÓ: Népszava
Hamis fizetési felszólításokat küldött egy jogosulatlanul fellépő magánszemély egyes Quaestor-ügyfeleknek az elmúlt napokban, különféle jogcímeken a tartozások azonnali átutalására szólította fel a gyanútlan embereket - hívta fel a figyelmet a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) csütörtökön. A társaság az ügyfelek bejelentései alapján büntető feljelentést tett a nyomozó hatóságnál.

A felszámoló közleménye szerint a szervezet nevével visszaélve egy magánszemély próbál tartozás címén pénzt kicsalni a Quaestor ügyfeleitől. A PSFN hangsúlyozta, a transzfermegbízások és tartozásra vonatkozó felszólítások, valamint vagyonkiadások teljesítéséhez szükséges transzferdíjak, továbbá az utalási költségek összegéről kizárólag hivatalos e-mail címről (transzfer@qepfa.hu) vagy tértivevényes levélben értesítik az érintetteket. A felszámoló semmilyen esetben nem használ ingyenesen létrehozható (például gmail, yahoo, freemail) levelezési címeket.

Az ügyfeleknek kiküldött levelek minden esetben tartalmazzák a megfizetendő összegről szóló előzetes költségkalkulációt, illetve más esetekben az elmaradt korábbi tartozás vagy transzferálási és utalási költség pontos levezetését is. A PSFN kéri, ha a Quaestor ügyfelei hasonló felszólítást kaptak, haladéktalanul forduljanak a felszámolóhoz (quaestor@psfn.huinfo@psfn.hu), hogy a szükséges jogi lépéseket megtehesse.

Újabb higiéniai horror, most egy tofuüzemben, borzadjon! - Videó

Publikálás dátuma
2016.04.28. 14:01
Illusztráció/Thinkstock
Felfüggesztette egy budapesti tofu előállító üzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Higiéniai és nyomonkövetési problémák miatt csaknem 600 kg terméket kellett megsemmisíteni és több mint 2 tonna alapanyagot zárolni. Az üzem fél millió forintos bírságra számíthat- olvasható a Nébih honlapján.

Egy budapesti tofu előállító üzemet ellenőrzött a NÉBIH múlt héten a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival közösen. Az üzemben a tofu mellett szójabab csírát is forgalmaztak.

Az egységben súlyos higiéniai problémákat találtak az ellenőrök: az előállító helyiségben állt a víz, az edények rozsdásak, koszosak, a falak penészesek voltak, a csíráztató fülkéről pergett a festék, a padlón szemét (papírok, cigaretta csikkek) és szerszámok hevertek. Az üzemben többfelé rágcsálóirtószert szórtak szét, ami az alapanyagokat is beszennyezte. A termékek előállításáról semmilyen dokumentációt sem vezettek.

A hatóság elrendelte csaknem 600 kg – nem nyomonkövethető – termék megsemmisítését, valamint az eredetigazolásáig 2,1 t szójabab alapanyag forgalmi korlátozását. Az üzem működését a hiányosságok pótlásáig haladéktalanul felfüggesztették. Az üzem újranyitására csak a megismételt hatósági szemlét követően lesz lehetőség. Az eljárás folyamatban van, az ügyben fél millió forintos bírság várható.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az üzemeltető cég vezetőinek, illetve alkalmazottainak tartózkodási jogosultsága ügyében – a feltárt hiányosságok miatt – vizsgálatot indított.

Az érintett üzem adatai elérhetőek a „jogsértés listán”.