Mit mondott Éger István 2007-ben?

Publikálás dátuma
2016.04.25. 08:20

Nem vártunk a személycserétől semmiféle lényegi változást. Meg is mondták, hogy az eddig elfogadott törvényeken nem változtatnak. Én azt gondolom, hogy ez nem ennyire személyfüggő ebben a pillanatban. Nyilván a rendszert, illetve bizonyos részeit nem lehet megszokni. Különösen azt, ami rossz a betegnek. Azért nem, mert a beteggel való találkozásunkban az orvos és a gyógyító tevékenységébe lopakodik be oda nem való dolog, ellenőrzések, feszültségek, várólisták okozta bajok, amik sose voltak Magyarországon. Nem érti meg a beteg. Hát kérem szépen, itt az epekövem, mikor tetszik kivenni? Hát majd ősszel, vagy talán jövőre, és hasonlóak. Ezeket nem lehet megszokni... (Éger István a Duna Tv Reggel című műsorában 2007. 04. 25.)

Szerző

Európában Szantorini a legjobb sziget

Publikálás dátuma
2016.04.25. 07:39

Az idén is Szantorini lett a legjobb európai sziget a TripAdvisor utazási oldal ranglistáján. Az európai top tízben a görög és a spanyol szigetek tarolnak, mindkét országból három-három szerepel rajta.

A listát a felhasználói értékelések alapján készítették. A második helyre feljött a tavalyi hetedik helyezett Mallorca, a tavalyi második Madeira viszont egy hellyel visszacsúszott. Érdekesség, hogy a 2015-ben, az előkelő hatodik helyen végző Jersey ismét bekerült a tízes listára, ám a brit koronafüggőség visszacsúszott a kilencedik helyre. Ezúttal egy amerikai sziget lett az első a TripAdvisor felhasználóinak véleménye alapján. A világ legjobbjai között sem volt drámai változás. A tavalyi győztes, a Turks- és Caicos-szigetekhez tartozó Providenciales visszaesett a negyedik helyre, míg Maui, az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii-szigetcsoport második legnagyobbja egy hellyel előre lépve végzett az élen.

A világ legjobb szigetei:

1. Maui, Hawaii 2. Szantorini, Görögország 3. Jamaica 4. Providenciales, Turks- és Caicos-szigetek 5. Bali, Indonézia 6. Mallorca, Spanyolország 7. Mauritius 8. Phuket, Thaiföld 9. Bora Bora, Francia Polinézia 10. Fernando de Noronha, Brazília

Szerző

Szicíliát belengi a narancs illata

Publikálás dátuma
2016.04.25. 07:39

Szicília a Földközi-tenger legnagyobb szigete, a Nap szigetének is nevezik. Mediterrán életstílust, számos sziklás és kavicsos tengerparti szakaszt, eldugott falvakat, természeti szépségekben gazdag hegyeket és völgyeket kínál a látogatóknak. A 25 ezer négyzetkilométeres, háromszög alakú szigeten egész évben termést hoznak a citrom- és narancsültetvények.

Az Etna és a maffia. Ez a két dolog jut a legtöbb ember eszébe Szicíliáról. Európa egyik legfantasztikusabb, még működő vulkánjának tombolása nem hogy elriasztaná a turistákat, egyenesen vonzza őket. Ha kitör az Etna, az izzó lávafolyamot több tízezren csodálják naponta, esténként pedig buszos kirándulásokat szerveznek az utazási irodák a vulkán közelébe, egy kis ingyen tűzijátékra.

Most nyugodt a tűzhányó

Olaszország déli szigetén minden mozgásban van. Teljesen természetes, hogy az étterem, ahol egy évvel korábban turisták falatoztak, a következő évben már nem létezik, az izzó láva eltüntette az épületet a föld színéről. Kicsit távolabb nyílt viszont egy új, hideg sör mellett csodálhatják a turisták a tűzokádó Etnát. A vulkán egyébként legutóbb 1979-ben ölt, amikor kilencen merészkedtek túl közel hozzá. Azóta sokkal keményebbek a biztonsági előírások. Jelenleg nyugodt a tűzhányó, de ez nem jelent garanciát semmire. Itt nyáron is eshet a hó, a Szicília északkeleti részén található hegy ugyanis több mint háromezer méter magas, így ha nem működik a vulkán, a tetején hideg van. Ha kitör, akkor viszont izzó kőtömbök, gázfelhők, tűzgolyók láthatóak a csúcsok körül.

Az Etnát autóval lehet a legegyszerűbben megközelíteni, de rendszeresen indulnak csoportos túrák is. A vulkanikus kőzeten sétálni nem mindennapi élmény. Sokan visznek haza lávakövet a saját otthoni szaunájukba, erre kell majd a vizet rálocsolni, na meg az illatosítót, az élmény garantáltan eredeti. Remek fotókat lőhetünk, például egy olyan ház tetejéről, amelynek csak a legfelső szintje és a kéménye látszik ki a már megszilárdult láva alól. Az Etnáról gyönyörű a kilátás, már ezért megéri barangolni rajta.

Iszapfürdő a gázgejzírben

Szicíliába nem csak a lángot prüszkölő hegy miatt érdemes ellátogatni. A sziget gyönyörű öblei, a kristálytiszta víz, a lankás dombok fügefái vonzzák a látogatókat. Az egyik legpompásabb üdülőtelepülés Cefalu, a kikötő- és halászváros, mely egy meredeken a tengerbe szakadó szikla tövében fekszik. A város még ma is őrzi eredeti báját, több száz éves házaival, ódon utcáival és híres dómjával. A tengerparti strand apró kavicsos és sziklás, kristálytiszta a víz, és csodálatos kagylókat találhatunk, ha jobban szétnézünk. A „Lungomare di Cefalú” Szicília második legjobbnak ítélt tengerparti strandja, aranyló homokos-kavicsos part, hosszan elnyúlva az azúr tenger mentén – ezt mindenki imádja. A hűsölést Madonie hegyei kínálják, kis hegyi falvakkal, ahol még átélhetők a filmbéli szicíliai hangulatok. Ha már Cefalu kikötőjénél járunk, és van egy kis időnk, szálljunk fel a szárnyashajóra, amely Vulcano szigetén köt ki először. Itt akár iszapfürdőt is vehetünk a gázgejzírekben.

És ha még mindig van kedvünk, halászhajóval áthajózhatunk a Lipari-szigetekre, melynek fő nevezetessége a katedrális. Megtalálják számításukat a szórakozni vágyók is. A Lipari-szigeteken van múzeum is, ami azért nem a Louvre, hiszen néhány cserépdarabot állítottak ki, és néhány törött vázát. A múzeum melletti étteremben a turisták közül nagyon sokan úgy falatozzák ebédjüket, ahogy kiszálltak a meleg vizes tengeralatti források mellől. Iszaposan, feketén. Ha halászlevet szeretnénk, akkor viszont felejtsük el a hazai ízeket. A tál alján legfeljebb néhány kagyló, rák, és pár egyéb tengeri szörny úszkál majd, némi lében.

Festőknek és andalgó szerelmeseknek

Akárhány művész megfordult Taorminában, vagy képet festett, vagy verset írt a látogatás után. Csontváryt is megragadta a település hangulata, többször megörökítette. A görög színház a világörökség része, és Goethe röviden csak annyit írt róla: a földkerekség legszebb szentélye. A meglehetősen épen maradt ókori nevezetesség nem csak formavilága, dór oszlopai, és kulturális jelentősége miatt híres. A leghangulatosabb talán az elhelyezkedése. A színházkaréjban üldögélve olyan fantasztikus látvány tárul a szemünk elé, amit soha nem feledünk el. A nyugat-szicíliai öblöcskék, a végtelen tenger, a kék ég – hihetetlenül gyönyörű.

Taorminának a klímája is ideális. Télen melegebb van a környéken szokásosnál, nyáron pedig enyhet adó szellők hűtik le a turistákat. Autóval és busszal is felmehetünk a magasan fekvő városkába, az utat kaktuszbokrok, fügefák és narancsültetvények szegélyezik. A főutcán rengeteg elegáns üzletet találunk, a remek éttermek is egymást követik. A görög színházhoz vezető útról sikátoros utcák indulnak a városka többi pontjához, andalgó szerelmeseknek ideális a környék. Közép kategóriájú szállodákat és luxushoteleket egyaránt találunk a településen, van olyan szálló, amelyet kolostorból alakítottak át, és ennek hangulatát megpróbálták megőrizni. Érdemes megkóstolni a Taorminán készített édességeket, a mandulásak a legfinomabbak. A hamisítatlan szicíliai hangulatért érdemes felmenni az elszigetelt hegyi falvak valamelyikébe is, amilyen Savoca, ahol a Keresztapa egyik híres jelenetét forgatták.

Zsémbes asszonyok

A fővárost, Palermót is látni kell! A város viharos történelmében főníciaiak, görögök, arabok, rómaiak, normannok hagytak maguk mögött emlékeket, ezek főleg az építészetben figyelhetők meg. Mindenképpen nézzük meg a Palazzo Realet, a Capella Palatinát és a palermói katedrálist. A házacskák, az utcára teregetett ruhák, a zsémbes, kiabáló asszonykák – az egész olyan, mintha a Keresztapa című filmből látnánk részletet. Azzal a különbséggel, hogy a maffia a turistákra semmilyen veszélyt nem jelent, ezzel a jelenséggel vélhetően egyetlen külföldi sem fog találkozni. Annál inkább megismerkednek a vendégek a hamisítatlan szicíliai konyhával, a pompás helyi borokkal, és mindazzal, ami miatt az ember érdemesnek találja az utazás fáradalmait is elviselni.

Kelet felé utazva Messina hatalmas kikötőjéből indulnak és ide érkeznek a tengerjáró utasszállítók, és ez tette a szigetet nagyszerű stratégiai ponttá az ókorban is. Görögöktől a normannokon át rengeteg nép hozta ide kultúráját, melytől ma oly gazdag és látványos Szicília, nem beszélve izgalmas gasztronómiájáról.

A mitológia szerint Szicílián található az alvilág egyik bejárata. Ez a sziget déli partján található barlang, ahol Vergilius is átvezette hősét az alvilágba. Hádész is gyakran használta ezt az átjárót, az istenség itt jött fel birodalmából akkor is, amikor elrabolta Perszephonét. Érdekesség, hogy a sok-sok legendát nem használták ki a helyiek, ma a barlang körül sűrű eukaliptuszliget található, sőt egy komoly autóverseny-pálya is van a közelben. Szicília annyira gyönyörű, hogy még azt is megengedhetik maguknak, hogy ne éljenek minden lehetőséggel a turisták ide csábítására. Ezért a páratlan hangulatért viszont igazán érdemes elcsábulni. Tudják ezt arrafelé…

Szerző