Zárolták az al-Kaidához köthető exelnök vagyonát

Publikálás dátuma
2016.04.21. 13:28
Ali Abdullah Száleh. FOTÓ: Marcel Mettelsiefen/Getty Images
Csütörtökön ismét befagyasztották az egykori jemeni elnök, Ali Abdullah Száleh vagyonát Törökországban, mert állítólag kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel - írta a török kormány hivatalos közlönyében.

A szövegben az olvasható, hogy a vagyonzárolás kiterjed Száleh törökországi bankokban, más pénzügyi intézményekben és egyéb természetes és jogi személyektől bérelt széfekben tartott minden ingóságára. A döntés összhangban van az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival és listáival, valamint a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló török törvénnyel. Két hónapig lehet fellebbezni a döntés ellen.

Száleh vagyonát egyszer már befagyasztották Törökországban, tavaly augusztus 7-én, ami viszont február 26-ig volt hatályban.  A politikus 1978 és 1990 között Észak-Jemen, 1990 és 2012 között pedig egész Jemen elnöke volt.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is vizsgálta az ügyet. A nyomozók arról tájékoztatták a testületet, hogy Száleh - gyaníthatóan - kormányzásának hosszú időszaka alatt Jemen éves GDP-jével egyenértékű, 60 milliárd dollárnyi vagyont halmozott fel készpénzben, aranyban, ingatlanokban és értékpapírokban, és ezt több mint 20 országban rejtette el álnéven és strómanokon keresztül. A nyomozók szerint a volt államfő szerepet játszott a 2014-es húszi hatalomátvételben is.

Szerző

Erőszak a többezres Pegida-tüntetésen

Erőszakba torkollt a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű németországi mozgalom Türingia tartományi szervezetének (Thügida) Jénában tartott szerda esti tüntetése.

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság csütörtök reggeli beszámolója szerint a Thügida felvonulásán nagyjából kétszázan vettek részt, ellenük viszont legkevesebb háromezren tüntettek.

Az eseményt biztosító rendőröket mindkét oldalról támadták, és az ellentüntetők palackokkal és kövekkel dobálták meg a Thügida-híveket. Az összecsapásokban 15 rendőr megsérült, és megrongálódott több gépjármű, köztük legkevesebb három rendőrautó. Az ellentüntetők megpróbáltak áttörni a kordonokon, a rendőrök a többi között paprikaspray bevetésével hárították el a kísérletet.

Az MDR beszámolója szerint a Thügida-tüntetés szervezői ragaszkodtak ahhoz, hogy április 20-án, Adolf Hitler náci vezér születésnapján tarthassák meg fáklyás felvonulásukat. A jénai városvezetés több alternatív lehetőséget felkínált, de a szervezők hajthatatlanok voltak, és pert helyeztek kilátásba arra az esetre, ha nem kapnak demonstrációs engedélyt április 20-ra. "Meg akarták mutatni, hogy Hitler születésnapján is lehet masírozni" - mondta Martin Pfeiffer, a helyi önkormányzat vezető jogtanácsosa.

Szerző
Témák

Cenzúrázott franciák?

Olvastam a minap a keményen kormánypárti Magyar Hírlapban bizonyos Almássy Ferenc rajongását, aki 2010-ben vallomása szerint francia állampolgársága ellenére azért választotta büszkén a korlátlan magyar szabadságot, mert elviselhetetlenné vált számára a gall sajtó antidemokratikus cenzúrázása Az ottani hatalom kíméletlen önkénye, amely a közszolgálati fórumok munkatársaiba vad erőszakkal belefojtja a szót. Ellentétben az Orbán gondozta magyarral, ahol bárki, minden kényszer nélkül, azt mond, amit akar, bírálhat, szidalmazhat, kivált a Fideszt, Orbán Viktort, és a kormányköröket. Ha jól értettem, amit nyilatkozott, hat éve nem volt „otthon”, „idehaza” ellenben rendszeres hallgatója és nézője az általa közszolgálatinak tartott adóknak, repesve üdvözli korlátlan szabadságukat.

Nos, kedves Almássy úr, a múlt hét pénteken két óra hosszat néztem a France 2 "cenzúrázott" csatornán Hollande elnök politikai vallomásait, majd amikor az államfő befejezte mondandóját, meghallgattam az ottani állam fönntartotta és fizette rovatvezetők, szerkesztők hozzászólásait. Mind - kivétel nélkül - Hollande tevékenységét bírálták, állításait cáfolták.

Előtte hosszú időn keresztül néztem az itthoni "pártcsatorna" M1 adásait is, hallottam „merész” munkatársai kommentárjait. Őszintén mondom, ha közülük akár csak egy is Orbán szavairól úgy nyilatkozott volna, ahogyan a francia kollégákat volt szerencsém hallani, bizony, két percen belül szedhette volna bármelyikük a sátorfáját, a fölmondó levele már az asztalán várta volna. Ha nem penderítették volna ki már az élő adásból is. Késedelem nélkül.

"Finom" magyar demokráciát kívánok önnek idehaza Fidesz módra tisztelt uram, ahogyan megértettem Marine Le Pent is köszöntő véleményével együtt. Bizonyára tud különbséget fölfedezni, mondjuk a Le Figaro, a Le Monde, a Libération és a Magyar Idők, meg néhány más hasonló hírforrás hangvétele között, nem is szólva a France Inter, a France 2 és a többi, "kegyetlenül sanyargatott" francia elektronikus média rabszolga sorsa között.

Szerző