Előfizetés

Policy Agenda: mégis rosszabbul élünk

A magyar háztartások 41,5 százaléka a létminimum alatt élt 2015-ben. A megdöbbentő adatot a Policy Agenda kutatói hozták nyilvánosságra, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly nyáron bejelentette, 25 év után nem folytatja a társadalmi fejlődés dinamikáját jelző számítások elvégzését.

Az állami statisztikusok szerint a vizsgálati módszer elavult, de azóta sem álltak elő jobb összesítéssel, sokak szerint pedig egyszerűen nem tetszett a kormánynak, hogy a lakosság nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően rossz jövedelmi viszonyairól, a hazai szegénységről ilyen egyértelmű adat lásson napvilágot.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) és a szabad és szolidáris állam megteremtését segítő Friedrich Ebert Stiftung támogatásával elvégzett kutatás és számítás azt mutatta, hogy az elmúlt egy évben is romlott a helyzet. Az egy fogyasztási egységre számított létminimum értéke havi 88 016 forint volt, a tipikusnak tekintett 2 felnőttből és két gyermekből álló család pedig 255 246 forintból tudott kijönni úgy, hogy a szükséges élelmiszerek és a lakásfenntartás kiadásai mellett a ruházkodás vagy a kulturális szolgáltatások szerény fedezetét is biztosítani tudta. Belyó Pál kutatásvezető ismertette azt is, hogy ennél valamivel kevesebb pénz elegendő a nyugdíjasok normális megélhetéséhez, egy egyedül élő idős ember létminimuma 79 214 forint.

Kordás László, a MSZSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az adatokat a kormánnyal folytatott bértárgyalásokon akarják felhasználni, a most jóval a létminimum alatti, 73 815 forintos minimálbér két évre bontott megemelésével szorgalmazzák a létminimum elérését minden hazai munkavállaló számára. A kérdésről egyeztetnek a többi szakszervezettel is, mert – ahogy fogalmazott – a dolgozó szegénység megszüntetése valamennyi érdekvédő közös célja.

Az anya agyhalála után két hónappal jött világra egy baba

Publikálás dátuma
2016.04.19. 20:57
Illusztráció. Fotó: Thinkstock
Az anya agyhalála után 55 napig a nő méhében életben tartott, majd a terhesség 27. hetében császármetszéssel megszületett babát engedtek haza egy lengyelországi kórházból, a gyermeknek esélye van a normális fejlődésre - számolt be róla kedden az RMF FM lengyel rádió.

A délnyugat-lengyelországi Wroclawban jegyzett eset egyedülállónak számít Lengyelországban, a rádiónak nyilatkozó orvosok elmondták: tudomásuk szerint külföldön előfordultak ilyen esetek, az anyák viszont a terhesség sokkal előrehaladottabb állapotában jártak, amikor bekövetkezett náluk az agyhalál.

A wroclawi baba agydaganatban szenvedő édesanyjánál januárban állapították meg az agyhalált. Az akkor a terhesség 17. hetében járó asszonynak tovább is dobogott a szíve. Az orvosok úgy döntöttek, a gyermek megmentése érdekében megpróbálják fenntartani az anya szervezetének működését úgy, hogy a gyerek legalább a terhesség 26. hetéig az anyaméhben fejlődhessen tovább. Az anya szervezetén kívül ugyanis szinte kizárt volt a túlélés.

A terhesség fenntartása az anya szerveinek intenzív terápiájával járt, nehéz volt megőrizni többek között a szükséges hormon- és cukorszintet, megelőzni a fertőzéseket. A baba, akinek többek között a 22. hét körül a tüdő kialakulását elősegítő szereket adagoltak, végül császármetszéssel, 1000 gramm súllyal született, utána egy hónapig lélegeztetőgépre és több héten keresztül inkubátorra szorult.

A múlt héten az apának átadott fiúgyermek jelenleg több mint 3 kilogrammos, cumisüvegből táplálkozik. Az orvosok szerint megfelelő gyógytornáztatás mellett normális fejlődésre van esélye.

Meghalt Ronit Elkabec

Publikálás dátuma
2016.04.19. 19:09
FOTÓ: Getty Images, Sean Gallup
Ötvenegy éves korában rákbetegégben elhunyt Ronit Elkabec, külföldön is ismert izraeli színésznő, forgatókönyvíró, rendezőnő - jelentette a helyi közszolgálati rádió kedden.

Az Izraelben és Franciaországban is forgató Ronit Elkabec filmjei számos nemzetközi elismerést arattak. Legutóbb két évvel ezelőtt egy izraeli válás történetét feldolgozó Gett című filmjét - melynek egyszerre volt társrendezője, társ-forgatókönyvírója és főszereplője - Golden Globe-díjra jelölték.

Az egyszerű, Marokkóból származó szülők gyermekeként felnőtt Elkabec az utóbbi évtizedben testvérével közösen egy három részből álló filmdrámasorozatban mutatta be a marokkói származású izraeliek sajátos sorsát.

Színésznőként filmjeiért három alkalommal, először 1994-ben, legutóbb pedig 2014-ben kapta meg az izraeli filmszakma legrangosabb elismerését, az Ofír-díjat. A magyar nézők a Zenekar látogatása című filmből ismerhetik, amelyben szerepe szerint egy isten háta mögötti izraeli kisváros vendéglőjét vezeti.

Elkabec 1997-ben Párizsba költözött, ahol hamarosan számos filmben és színházban aratott sikert átütő, erős személyiségével és eszköztelen, őszinte játékával.

A feltűnő szépségéről is híres Elkabec csak negyvenes éveinek végén házasodott meg és vállalt gyerekeket, hároméves ikreket hagyott hátra a betegséggel titokban vívott, hosszú harca után.