Vádat emelhetnek a brazil elnök ellen

Publikálás dátuma
2016.04.13. 07:40
Rio de Janeiróban nagy tömegtüntetésen álltak ki Dilma Rousseff mellett FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MARIO TAMA
Csapás a brazil köztársasági elnökre: estébe nyúló vita után a Dilma Rousseff elleni alkotmányos vádemelési eljárás megindítását javasolta egy kongresszusi különbizottság, a vártnál nagyobb többséggel indítványozták menesztését. Az 513 tagú képviselőházban pénteken kezdődik meg a vita, s legkorábban vasárnapra várható a szavazás, kétharmados többség kell a vádemelés jóváhagyásához. A végső szót a szenátus mondja ki. Az államfő hívei szerint a vádak megalapozatlanok, az impeachment megindítása puccsal ér fel.

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette várták a bizottsági döntést Brazíliavárosban. Mozgósították a hadsereget, a Dilma Rousseff menesztése mellett és ellene tüntető tömegek szétválasztására egy közeli börtön rabjaival emeltettek barrikádokat, a törvényhozás épülete elé nem engedték a tüntetőket, a minisztériumok sétányán (Esplanada dos Ministérios) gyülekezhettek. A 65 tagú kongresszusi bizottság egésznapos, viharos ülés után végül 38 igen, 27 nem szavazattal voksolt az alkotmányos vádemelés mellett.

A kormányzat kisebb arányú vereségre számított, 33 voks is elegendő lett volna az impeachmentet megalapozó jelentés elfogadásához. Az ellenzék ugyanakkor nem ért el kétharmados többséget, de a teljes képviselőházban már arra lesz szükség, az 513 tagú testületben 342 igen szavazat kell ahhoz, hogy az államfő elleni vádemelési eljárás folytatódhasson. A következő állomás a szenátus, ott már egyszerű többség is elegendő a vádemeléshez. Ha a 81 tagú szenátusban is az igenek győznek, akkor Dilma Rousseffnek átmenetileg le kell mondania. A szenátusban a legfelsőbb bíróság elnöke vezetésével folytatnák le a pert, amely akár 180 napig eltarthat. A szenátorok kétharmadának támogatása kell az államfő lemondatásához.

Az átmeneti időszakban Rousseff helyettese, Michel Temer alelnök, a Brazil Demokratikus Mozgalom Párt (PMDB) vezetője töltené be az ideiglenes köztársasági elnöki posztot, s ha az elnököt végül lemondatnák, akkor a következő, 2018-ban esedékes választásokig hivatalban maradhatna. A PMDB szembefordult Rousseffel, s kiléptette minisztereit a kabinetből. Temer, aki nagyban hozzájárult az impeachment eljárás előrehaladásához, hétfőn némiképp elvetette a sulykot. Kiszivárogtatta ugyanis azt a beszédét, amelyet akkor mondana el, ha átvenné a köztársasági elnöki posztot. Ebben összefogásra szólít fel, nemzeti egységkormány megalakítását javasolja. Az alelnök utóbb azt állította, véletlenül került ki a szöveg – pont a bizottsági voksolást megelőzően, s abban nem is volt „semmi új”. A Rousseff és Temer közötti viszony azonban végképp mélypontra süllyedt. Ráadásul, a dolog szépséghibája, hogy az alelnök ellen korrupciós vádak miatt szintén alkotmányos vádemelést készítenek elő, s korántsem biztos, hogy ő lehet az ideiglenes államfő. Elképzelhető, hogy végül a sorban a harmadik, Eduardo Cunha házelnök költözik az elnöki palotába. Róla viszont kiderült, hogy offshore cégekben érdekelt és svájci bankszámlái vannak.

Rio de Janeiróban Luiz Inácio „Lula” da Silva volt elnök volt a fő szónok művészek, értelmiségiek Dilma Rousseff melletti tüntetésén. Lula ezúttal is megismételte, hogy utóda semmiféle törvénytelenséget nem követett el, s az impeachment eljárás megindításával az ellenzék gyakorlatilag puccsot hajt végre a kormányzat ellen. Másfél éve nem hagyják, hogy Dilma kormányozzon, mert nem tudnak belenyugodni a vereségbe, állítja a volt elnök. Lula szerint nyolc évi kormányzása idején senkit nem akart kirekeszteni, a társadalom minden rétegének érdekeit tekintetbe vette, az ellenzék az, amely az ország megosztására törekszik. Leonardo Boff, az ismert teológus szerint az impeachment megindításával „a brazil demokráciát fenyegetik”. Eric Nepomuceno író, Sonia Guajajara indián vezető, Gregor Duvivier színész, Chico Buarque népszerű énekes egyaránt felszólalt a Rousseffet támogató megmozduláson, majd elfogadtak egy tiltakozó kiáltványt.

Városi gerillából elnök asszony
Brazília első női elnöke 2011-ben lépett hivatalba. A most 68 éves, közgazdász végzettségű Dilma Rousseff előzőleg Luiz Inácio „Lula” da Silva elnök személyzeti főnöke volt. Rousseff egy bolgár vállalkozó lánya, Belo Horizonte államban nőtt fel. Az 1964-es brazíliai katonai puccs után csatlakozott a marxista városi gerillákhoz, elfogták, két évre börtönbe zárták, meg is kínozták. Szabadulása után Rio Grande do Sul államban részt vett a Demokratikus Munkáspárt (PDT) megalapításában, az állam egyik helyi vezetője lett, nézeteltérések miatt 2000-ben lépett be a Lula által alapított Munkáspártba (PT). Lula elnökké választása után energiaügyi miniszter lett, majd 2005-ben az egykori népszerű szakszervezeti vezetőből lett államfő személyzeti főnökévé nevezte ki. Mivel két hivatali idő után da Silva nem indulhatott újra az elnökségért, a PT az elnök jobbkezét és bizalmasát, Dilma Rousseffet indította a 2010-es elnökválasztáson. Dilma a második fordulóban nyert, majd 2014 októberében, szűk többséggel, szintén a második fordulóban újraválasztották. 2015 decemberében kezdeményezték ellene az alkotmányos vádemelési eljárás megindítását, de nem a Petrobras állami olajcég korrupciós ügyei kapcsán. Rousseffet azzal vádolják, hogy a 2014-es választás előtt kozmetikáztatta a gazdasági adatokat, hogy a ténylegesnél jobb színben tüntesse fel az ország helyzetét. Voltak ugyanakkor, akik felvetették, hogy energiaügyi miniszterként tudhatott a Petrobrasnál kialakított megvesztegetési hálózat működéséről.

Lula da Silva a Snowden-ügyet kirobbantó Glenn Greenwald újságírónak a The Intercept portálon azt nyilatkozta, az ellenzék fő célja, hogy megakadályozza az ő visszatérését a hatalomba. Lula közölte, nem akarja a pártját mentegetni, a PT egyes tagjai kétségkívül bűnösök, s ezért meg kell fizetniük, de szerinte a médiában a Munkáspárt kriminalizálása folyik, politikai okokból.

Egy nemrégiben készült Datafolha-felmérés szerint csökkent Dilma Rousseff leváltásának támogatottsága, egy hónapja még 68 százalék sürgette leváltását, előző hétvégén csak 61 százalék. A brazil közvélemény többsége egyébként sem a kormányzó Munkáspártban, sem az ellenzéki pártokban és politikusokban nem bízik, új elnökválasztás kiírását támogatná, ha végül Dilma Rouseff elnöknek és helyettesének, Michel Temernek le kell mondania. A megkérdezettek 79 százaléka szerint új voksolás kiírása hozhatna megoldást az elmélyült politikai válságra. Új elnökválasztást azonban csak alkotmánymódosítást követően lehetne kiírni jogi szakértők szerint.

Kevés jegy kelt el eddig az olimpiára
Ha Brazíliának nem lenne elég gondja, az olimpiai játékok nyitánya előtt borúlátó jelentések látnak napvilágot. A politikai válság, a magas bűnözési arány és a Zika vírus terjedése egyaránt elriasztó tényező lehet, mivel az olimpiai jegyek nem fogynak a várt mértékben – jelentette az amerikai NPR közszolgálati rádió. Az augusztus 5-én kezdődő játékokra eddig a jegyek alig több mint fele kelt el, a paralimpiai játékok jegyeinek pedig csupán 15 százaléka talált gazdára. Ezek jóval alacsonyabb számok, mint a londoni olimpia előtt a hasonló időszakban mért adatok voltak. Rousseff új sportminisztere felvetette, hogy a brazil állam felvásárolja a paralimpiai jegyek egy részét, s az állami iskolába járó gyerekek között osztja szét, így próbálnák megtölteni a várhatóan üresen maradó széksorokat. Ricardo Leyser miniszter szerint a brazil lakossággal nem tudatosították, hogy ők maguk is vásárolhatnak jegyet a játékokra, ezzel magyarázta az alacsony keresletet, a jegyeladások lassúságát. Az olimpia előtt már most kúsznak felfelé az árak. Mivel azonban a vártnál jóval kevesebb külföldi látogatóra számolnak, az olimpiára fordított mintegy 4,5 milliárd közpénz aligha térül vissza. A sporttárca vezetője szerint a brazilok majd az utolsó pillanatban kapnak észbe, s végül mégis megtelnek a stadionok.

Szerző

Orbán nem törődik a határon túli magyarokkal

Publikálás dátuma
2016.04.13. 07:39
Az idei KMKF-en már nem köszöntötte a résztvevőket a nemzet miniszterelnöke FOTÓ: NÉPSZAVA
Április elsején, szinte titokban ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a KMKF. Nem előzte meg hírverés, a közmédiában is elsikkadt a nemzetpolitika egyik legfontosabb fórumának tartott intézmény ülése. Ez a kérdés már politikai fegyverként is kicsorbult, nem hoz új szavazatokat idehaza, sőt határon túl sem. Az új magyar állampolgárok száma ugyan szép lassan növekszik, de az sem magától. A nemzet miniszterelnöke már sem időt, sem szót nem pazarol rájuk.

Az 1998-as választási kampányban vetette be először a Fidesz a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését, ezt követően pedig több mint tíz éven át állandóan napirenden tartotta azt. Igazán profi propagandával elfogadtatta mind a magyarországi, mind a külhoni magyar társadalomban azt, hogy a Fidesz egységes nemzetben gondolkodik, hogy egyedül Orbán Viktor és pártja „szereti” a határon túli magyarokat. És ezt politikai fegyverként mindannyiszor felhasználta, amikor a baloldali erők nemzetietlen voltát kellett bizonyítani. S tette ezt olyan sikerrel, hogy még az olyan időközi bakikat is tudta feledtetni, mint Mikola István híres „húsz évre bebetonozhatjuk magunkat” elszólása a határon túliak állampolgársága és szavazati joga kapcsán.

Az első Orbán-kormány a státustörvénnyel hátrált ki kampánybeli állampolgárság ígéretéből, 2010-ben a második Orbán-kormány viszont azonnal neki is látott a Mikola jóslat beteljesítéséhez. Megszületett az állampolgársági törvény, jött a szavazati jog és szimbolikus lépések sorozata – nemzeti összetartozás napja a Trianoni döntés, azaz a nemzet szétdarabolásának napján, lett Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Nemzetpolitikai Kutatóintézet, és évről-évre nőtt a külhoni magyarok támogatására szánt anyagi keret is. De hogy ezeket a pénzeket pontosan mire fordítják, nem egyértelmű, mert ember legyen a talpán, aki a Bethlen Gábor Alap honlapján ezt megtalálja és összesíteni tudja, miután a korábban működtetett egységes és nyilvános támogatási nyilvántartási rendszert megszüntették.

Gyakorlatias nemzetpolitika

Viszont egyre inkább „gyakorlatiassá” válik a nemzetpolitika, az idei már a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz. Van már határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos is, tavaly kormánydöntés született egy nagyszabású délvidéki gazdaságfejlesztési programról, amelyre összességében 50 milliárd forintot különít el a magyar kormány, de valamiért csak öt milliárd forint pályáztatásáról van szó a szerbiai magyarok körében. Hogy kik, mikor, milyen célra fogják felhasználni a többit, majd kiderül, de máris van ígéret hasonló alapra a kárpátaljaiak számára is. Nyilván az otthontartáshoz, ami külhoni magyarok esetében a magyar nemzeti közösség fennmaradását, a többségi lakossághoz viszonyított számarányának legalább szinten tartását is jelenti, kell a megélhetés biztonsága is, azt viszont a magyar kormány saját programokkal, a többségi kormányzattal való együttműködés nélkül megoldani nem tudja.

Nem véletlen, hogy a határon túli közösségekkel ugyancsak rendelkező egyetlen környező ország sem gazdaságfejlesztési programokkal segíti külhoni nemzettársait, hanem oktatási-kulturális, identitásmegőrző támogatásokkal. Mert ha valami nem működik nemzetiségi alapon, akkor az a gazdaság. Még korábban sem ment ez, a globalizáció korában viszont még inkább vitézkötéses-árvalányhajas múltba révedéssé vált. Az autarchikus gazdaságok kora régen lejárt, maga Magyarország sem önellátó, hogyan lehetne működőképes és hatékony egy nemzetiségi alapon elszigetelődő kisebbségi társadalom gazdasága multikulturális, többségi közegben? Ez még németeknek is túl nagy falat lenne. De vélhetően nem is erről van szó. Jó esetben pótcselekvés, rosszabb esetben majd meg kell nézni, kik lesznek a haszonélvezői a programoknak, kik lesznek a kivitelezői a támogatott határon túli magyar gazdaságfejlesztési projekteknek.

Van ennek egy járható útja is, a határon átnyúló gazdasági fejlesztések, amelyeket az Európai Unió is támogat, a kétoldalú államközi kapcsolatokban is adott a lehetőség, csakhogy azokat a szomszédokkal közösen kellene végrehajtani. Szomszédságpolitikában azonban nem jeleskedik Budapest, a legnagyobb magyar kisebbségi közösséggel rendelkező Románia kormányával ma már alig-alig vagyunk beszélőviszonyban, pedig van már Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosunk is.

Az anyaország védelmi képessége megingott

Az „anyaország” szerepe a külhoni közösségek tekintetében valóban nem elhanyagolható, míg Magyarországnak volt nemzetközi, európai tekintélye, ezt a határon túli közösségek is érezték. Manapság viszont a nemrég még a legjobb helyzetben lévő romániai magyarság is állandó magyarellenes bukaresti intézkedésekre panaszkodik, s nem alaptalanul, hiszen a „magyar kártya” ismét előkerült a politikai életben. De mit tehet ma Budapest ennek megfékezéséért? Európában csak a visegrádi négyek részéről várhat bármiféle politikai támogatást, de azt is kizárólag „migránsügyben”, minden bizonnyal nem Robert Fico lesz az, aki támogatná Orbán Viktor bármiféle indítványát európai fórumokon a magyar közösséget nemzetiségi alapon érő jogfosztás kapcsán. Bukarest eközben az Egyesült Államok stratégiai partnere, Brüsszellel sincs állandó vitában. A Fidesszel kiegyező RMDSZ pedig mindenféle támasz nélkül maradt, miután, talán részben budapesti sugallatra, kilépett a szocialista Victor Ponta koalíciós kormányából. Pontát ugyan sikerült megbuktatni, de az új, technokrata kormány sem bizonyult különösebben magyarpártinak, s a jobboldalról hatalomra készülő Nemzeti Liberális Párt és annak államfője, a német származása miatt az elnökválasztáson az erdélyi magyarok voksait is elnyerő Klaus Johannis egyáltalán nem mutatkozik hálásnak sem a voksokért, sem Ponta megbuktatásáért.

Romániában visszalépés történt a kisebbségi jogbiztonság tekintetében, Szlovákiában maradt a nyelvtörvény és jogfosztó állampolgársági törvény, s ha a kisiskolák kérdése rendeződik is (felszámolásuk óriási csapást jelentene a kisebbségi oktatásra), akkor az a magyar érdekvédelmi szervezetként el nem ismert Híd-Most kormányra lépésének köszönhető. (Erre ígéretet is kapott Bugár Béla pártja.) Ukrajnában továbbra sincs a magyar parlamenti képviseletet biztosító úgynevezett magyar szavazókörzet, s a kijevi hatalom az oroszokkal való torzsalkodásban rendre kisebbségbarátnak épp nem mondható lépéseket tesz, amelynek célpontja ugyan nem a magyar kisebbség, de minden más ukrajnai nemzetiséggel együtt elszenvedője az oroszellenes intézkedéseknek. Az orosz és Putyin-barátságáról elhíresült magyar miniszterelnök és diplomácia aligha tud ennek gátat vetni. De különösebben nem is akar, nem ismertek olyan irányú európai megnyilvánulások a magyar kormányzat részéről, amelyekben például Ukrajna feltétlen támogatását a kisebbségi jogok tiszteletben tartásához kötné Budapest.

Házhoz jön az állampolgárság

Az április elsején ülésező Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (KMKF) is azt bizonyította, hogy a nemzetpolitika már elveszítette egykori helyét és szerepét. A fórumról még a közmédiában is alig-alig jelent meg valami híradás, néhány elszórt hír, hogy épp mit mondott Kövér László házelnök vagy Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A szerkesztőségek zöme úgy értesült arról, hogy egyáltalán megrendezték, hogy a délutáni órákban kapott egy többoldalas dokumentumot a kormányzati sajtóosztályról, amely a KMKF zárónyilatkozata volt. Orbán Viktor miniszterelnök már nem ért rá, hogy legalább köszöntse a kárpát-medencei magyar politikusokat, épp a washingtoni nukleáris csúcson tartózkodott (ahol, mint kiderült leginkább családi programokat bonyolított). A washingtoni csúcs nyilván fontos és halaszthatatlan esemény volt, a KMKF összehívása épp erre a napra viszont nem volt kötelező, ugyanis semmiféle aktualitása nem volt, témaként az állampolgárság és a magyar munkaerő megtartásának kérdése szerepelt napirenden. Eredménye pedig egy többoldalas dokumentum, amelyet akár április elseji viccnek is tekinthetünk.

Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy eddig 825 ezren kaptak állampolgárságot, 762 ezren tettek állampolgársági esküt, és a kormány célkitűzéseinek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. A határon túli helyzet ismeretében azonban elmondható, hogy nem annyira sétagalopp már ez sem. Az egymillió új állampolgár, mint cél kezdettől megjelent, soha senki nem mondta, hogy ezt több kormányzati ciklusra gondolják. Az elkövetkező két évben még valóban megvalósítható, leginkább Romániában és nyugaton szerezhetők új állampolgárok, hiszen Ukrajnában és Szlovákiában tiltott a kettős állampolgárság. Erdélyben, amióta 2015-től az RMDSZ-t is bevonták a honosítási eljárásba már nem csak a Tőkés László mögött kiépített infrastrukturális háttér segíti a folyamatot, hanem az RMDSZ országos apparátusa is. A verseny e téren is jót tett, a végtelenségig leegyszerűsödött a folyamat, tulajdonképpen ma már házhoz jön az állampolgárság. Az aktivisták járják a településeket, begyűjtik a kérelmeket, ha kell, meggyőzik a potenciális igénylőket, nekik csak alá kell írni, és már az állampolgársági esküt is szinte helyben, valamely közeli városban le lehet tenni az e célra szervezett kihelyezett konzulátusi napokon.

Hogy lesz-e ennek az anyagi vonzatokban sem szűkölködő nemzetpolitikai erőfeszítésnek voksokban is mérhető eredménye az azonban kérdéses. 2014-ben a szavazati jogukkal élni kívánó külhoniak száma nem érte el a 100 ezret.

Csak így tovább?

A 23 oldalas KMKF nyilatkozat a tanácskozás eredménye. De hogy ez milyen mértékben fogja és tudja elősegíteni a nemzeti kisebbségek védelmét, azt talán aláírói sem tudják. A dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, nem küldik el nemzetközi fórumokra, sem a szomszédos országok kormányainak. Jobb is így, ugyanis olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint például az alábbi: „A KMKF szorgalmazza, hogy a térség országainak eddig leginkább gazdasági alapon fejlődő együttműködése tovább erősödjön, keresve a lehetőségeket a magyar-magyar vállalkozások támogatására és minél nagyobb mértékben támaszkodjon kulturális örökségünk közös elemeire is, amelyek között meghatározó a nyelvi és kulturális sokszínűség értéke, valamint a szülőföldhöz való ragaszkodás”. Hogy mit fed a „szorgalmazza” kifejezés, amely a dokumentum egyik alapfogalma, valószínűleg nemzetpolitikai rejtély marad.

Nyilván nem maradhatott ki a migráció kérdése sem, bár eléggé körmönfont megfogalmazásban, de a határon túli magyar politikusok kiálltak Orbánék kvótaellenes álláspontja mellett. „A KMKF hangsúlyozza: az EU-keretekben is napirenden szereplő betelepítési döntések előkészítésekor, meghozatalakor nem hagyhatók figyelmen kívül a népcsoportok védelméről alkotott nemzetközi kötelezettségek, nemzetközi jogforrások, így az Európa Tanács Keretegyezménye a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, tiltják a nemzeti kisebbség lakta terület lakossági arányai megváltoztatását. A KMKF támogatja az érintett régiók és települések migrációval kapcsolatos, sajátos regionális identitásuk védelmét célzó, demokratikus önkormányzati döntéseit…”, olvasható a dokumentumban.

Az utóbbi idők magyar nemzetpolitikai hatékonyságát és irányát legbeszédesebben azonban a március végi szlovákiai választásról szóló passzus jelzi. A kormányzat által támogatott MKP sorozatban harmadik választáson maradt a parlamenti küszöb alatt, a Híd-Most újra bekerült és ezúttal kormányzati erővé is lett. A KMKF azonban megállapította „Különösen értékes, noha önmagában nem elégséges eredmény, hogy a felvidéki tömbmagyarság területein, több járásban is, a fiatalabb generáció nagyobb – és tovább erősítendő – szerepvállalásával az MKP bizonyult az első számú politikai erőnek, míg a magyar választópolgárokat is megcélzó vegyespárt népszerűsége csökkent a magyarság körében.”

Csak így tovább? A következő választásra hátha a szomszéd kecskéje is megdöglik? Ám ha igen, akkor majd ki védi meg a felvidéki magyar kisiskolákat?

Kövér László a tanácskozáson azt mondta, a nemzetpolitika érdekérvényesítő ereje azon múlik, hogy a magyar törekvéseket meg tudják-e védeni a nagyvilágban. Igaza van, ám az Európával harcoló magyar kormány aligha képes erre, s a jelenlegi Budapestről sugallt úton haladva, a határon túli pártok is félő, hogy az MKP sorsára jutnak.

Szerző

Választás Szíriában

Parlamenti választást rendeznek ma Szíriában. A voksolást Bassar el-Aszad elnök rendelte el és szinte egybeesik a genfi béketárgyalások április 15-i újrafelvételével. Hogy mi a célja ezzel az államfőnek, nem titok, azt kívánja demonstrálni a zöld asztalnál, hogy a szír lakosság zöme őt és rezsimjét támogatja.

Tény, hogy a jelenlegi parlament mandátuma májusban lejár, hiszen legutóbb 2012-ben rendeztek parlamenti választásokat. A négy évvel korábbi választás volt az első többpárti voksolás Szíria történetében. Aszad kormánypártja, a Bath fölényesen meg is nyerte, ám a nyugat és több térségbeli ország sem ismerte el annak eredményét, mint ahogy a 2014-es Aszad által ugyancsak fölényesen megnyert elnökválasztásét sem. Az ellenzék bohózatnak nevezte, s kérdéses, mi lesz a mai voksolás sorsa is.

Tény, hogy Aszad mindent megpróbál a túlélés érdekében. Március végén egy, a RIA Novosti orosz hírügynökségnek adott nagyinterjúban már jelezte, kész egy nemzeti egységkormány létrehozására, amelyben helyet kaphatnának a rezsim képviselői mellett az ellenzékiek és függetlenek is. Arról beszélt, hogy pár hét alatt elkészülhet az új alkotmánytervezet, amely a konfliktus lezárásának első lépését jelentené, és megteremtené az egységkormány létrehozásának alapját. A Genfben tárgyaló ellenzéki csoportok azonnal jelezték, számukra csak a teljes politikai átmenet elfogadható, amelyben Aszadnak semmilyen vezető szerepet nem szánnak.

Ezt követően látott napvilágot az az ENSZ diplomatákra hivatkozó médiainformáció, miszerint Washington és Moszkva megegyezett Aszad eltávolításáról. (Ez a kérdés a szíriai rendezés egyik sarkalatos pontja, a két „nagy” álláspontja egymásnak ellentmondó e kérdésben. ) A Fehér Ház szóvivője is jelezte, Washington ugyancsak elképzelhetetlennek tartja, hogy a jelenlegi elnök hatalomban maradjon. Moszkva cáfolta az Aszad személyéről szóló megállapodás hírét.

A mai voksoláson minden bizonnyal újra győz a szír elnök pártja, ám maga Aszad is tudja, hogy ez nem lesz elég Genfben, hiszen a polgárháborús állapotok között, az ellenzék nélkül megtartott választást hitelessége sok kívánnivalót hagy maga után. Nem véletlen, hogy tegnap a damaszkuszi kormányzat a szír közszolgálati televízióban jelentette be, kész előfeltételek nélkül asztalhoz ülni a genfi béketárgyalások pénteken kezdődő második fordulóján.

A 2011 tavasza óta tartó szíriai konfliktus eddig 270 ezer halálos áldozatot követelt, 11 millióan váltak földönfutóvá és ötmillióhoz közelít a menekültek száma.

Szerző

Kapcsolódó

Aszad álmodik