Tárgyalások végjátéka

Meg kell tanulniuk hatékonyan együttműködni a civil- és szakszervezeteknek - nyilatkozta Galló Istvánné, aki a pedagógusok sztrájkbizottsága képviseletében egész napos munkabeszüntetést hirdetett meg az iskolákban április 20-ra. A sztrájkbizottság több hónapos egyeztetés-sorozaton van túl, még januárban Balog Zoltán miniszter egy informális beszélgetésen lényegében azt mondta Gallónénak: bármit is tesznek a tanárok, a jelenlegi oktatáspolitikában nem lesz irányváltás.

Ez az álláspont azóta sem változott, pedig már három országos méretű tüntetésen, egy polgári engedetlenségi akción is túl vagyunk, a hatalom azonban továbbra sem látja be: még Orbán Viktor is tévedhet, a 2010-ben megkezdett irány nem jó. Azt mantrázzák, hogy a tárgyalóasztal mellett kell megoldásokat találni, ám a felkínált tárgyalóasztalnál nem születhetnek valódi megállapodások. Az egyetlen ilyen tárgyalóasztalt a miniszterelnök irodájában lehetne felállítani - valódi sikereket azonban még ott sem lehetne elérni. Világos: az állami fenntartást, a központosítást nem akarják megszüntetni, nem lesz szabad tankönyvválasztás, nem lesz új közoktatási törvény, nem lesz új nemzeti alaptanterv, a tanárok állami kontrollja is tovább működik majd. Ha rajtuk múlik.

De nem csak rajtuk múlik, ezt továbbra sem érti ez a narancsrezsim. El sem tudják képzelni, hogy a "kisembereknek" a négyévenkénti választásokon kívül is beleszólásuk legyen a dolgok menetébe. Nem tudnak mit kezdeni az egyre nagyobb társadalmi támogatottsággal bíró civil mozgalmakkal. Németh Szilárd szavaiból kiderült, azt hiszik, hogy ez valamiféle harc, amit külső erők mozgatnak. Harc magyar pedagógusok, magyar diákok, szülők, magyar emberek ellen. Amit úgyis a kormány fog megnyerni. Épelméjű az ilyen?

Meg kell tanulniuk hatékonyan együttműködni a civil- és szakszervezeteknek - nyilatkozta Gallóné. A kormány még egy hetet kapott a vitás pontok átgondolására, közben már a civilekkel is tárgyalnának. Tárgyalás tárgyalás hátán, újabb és újabb követelések születnek. Mindez a tiltakozók házán belül is kisebb-nagyobb ellentéteket szül. Egyértelmű: komoly sikerekre csak akkor van lehetőség, ha valóban mindenki egy közös cél mögé áll be. Az utolsó órában vagyunk, az együttműködést már ma meg kell tanulni.

Szerző
Juhász Dániel

Balga fényűzés

Egyetlen Nobel-díjas írónk halálával csaknem egy időben jelent meg a tudósítás, miszerint a Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia befolyása alá került Nemzeti Kulturális Alap idén az eddigi 700-800 milliós évi szubvenció helyett mindössze 350 millió forintot juttat a print és online művészeti és ismeretterjesztő folyóiratok támogatására, számos lapot sodorva ezzel a megszűnés felé.

A lépés persze nem volt előzmények nélküli. Az NKA struktúráját célzatosan alakították át, amikor tavaly megszüntették a Folyóirat-kiadási Kollégiumot, valamint a hároméves folyóirat-támogatási szerződések gyakorlatát. Hogy a szakma tiltakozását ellehetetlenítsék, az új szabályok értelmében a kollégiumok tagjainak csupán egyharmadát delegálják a szakmai szervezetek, egyharmadát a minisztérium, illetve az MMA.

„Minek a lélek balga fényűzése?” – kérdezhetnénk Tóth Árpáddal. Szükség van-e többek között ennyi szépirodalmi folyóiratra egy olyan országban, ahol a társadalmi ellátórendszerek iszonyatos állapotban vannak, ráadásul a miniszterelnök hobbija sem a költészet művelése? S ezzel a lényeghez értünk: mert nem lehet forráshiányra hivatkozni a folyóiratok kivéreztetése kapcsán, amikor a kormányfő szülőfalujában fűtött edzőpálya létesül és országszerte értelmetlen stadionépítésekre folynak el horribilis összegek. Semmivel sem igazolható az a prioritás, amelyet jelenleg a nemzetközi összehasonlításban is alacsony színvonalú magyar futball élvez a költségvetési pénzek elosztásakor. Harrach Péter tett erre ugyan egy tétova kísérletet, amikor a stadionokat is egészségügyi intézménynek nyilvánította. Ez a bornírt kijelentés persze szót sem érdemel. A valóságban színtiszta voluntarizmust tükröz Orbán Viktor kedvenc sportágának mértéktelen dotálása éppúgy, mint az a tény, hogy a folyóiratok támogatásának radikális csökkentését nem előzte meg semmilyen szakmai vita.

Mint arra többen rámutatnak, alighanem többről van itt szó, mint a művészet és az ismeretterjesztés méltánytalan elhanyagolásáról. A forráskivonás következtében nagyarányú szelekció következhet be az érintett lapok piacán, s a szakmai kollégiumok összetételét látva nem feltétlenül szakmai elvek alapján. Már a Magyar Művészeti Akadémia nevesítése az Alaptörvényben azt vetítette előre, hogy a kultúrpolitikában meghatározó szerephez fognak jutni a szekértáborok mentén gondolkozók. A konkrét esetben ez akár azt is jelentheti, hogy a kabinethez lojális folyóiratok megmaradhatnak, a többi megszűnésre ítéltetik.

Holott közvetlenül a 2010-es kormányváltás előtt még az irodalmi életben a konzervatív oldalon is a konszenzuskeresés hívei voltak többségben. E sorok írója két egymást követő évben is díjat vehetett át egy nemzetközi költőversenyen, amelynek kísérő programjain a legkülönbözőbb pártállású alkotók vettek részt. Aki csak ott volt, annak az az érzése támadt, hogy legalább a szépirodalom területén létrejött a hőn áhított nemzeti egység.

A három T betű aczéli koncepcióját senki sem kívánja vissza. Ha a hatalom a kirekesztésnek még a látszatát is kerülni akarja, újragondolja a folyóiratok támogatásának rendszerét.

Szerző
Beck Tamás publicista

Vicces ember az államtitkár!

Vicces ember az a Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára élcelődött az egyik kereskedelmi televízió híradójában, látva, hogy az MSZP-s politikusok tanulva a korábbiakból, „virrasztást” tartanak a választási hivatal kapujában, azt mondta: a szocializmusban banánért álltak sorba a szocialisták, most népszavazásért.

Völner Pálnak igaza van. Ciki dolog, ha a zöldséges gyakorol kegyet a vevővel, mint tehették ezt abban az előző rendszerben, talán a Völner szülőknek is sorba kellett állniuk azért a nyomorult banánért. Hiába volt pénz a zsebükben, ha nem volt banán a boltban. Én is emlékszem, anno az édesapám panaszkodott, a TÜZÉP telepen órákig állt sort a télire szánt szenünkért, meg a fáért. De a fa volt kevés, nem az erre szánt pénzünk. Voltak osztálytársaim, akiknek már akkoriban volt nyugati farmerja, meg márkás sportcipője, nekem csak Trapperem, meg bakancsom, de nem kellett sorba állnunk meleg ruháért, adományokért.

Völner Pál is tudja, hogy amikor rezsicsökkentő Németh Szilárd csepeli kisúttörőként még a Sej a mi lobogónkat című dalt harsogta, felesleges lett volna rezsicsökkentésen törnie a buksiját, mert a villany és gázszámlát a csepeli melósok is ki tudták fizetni.

Völner Pál biztosan tudja, ma minden karácsonykor sok százaknak kell sorba állniuk egy tál meleg ételért. Sok ezer család kénytelen sorban állni, ha ruhát osztanak valamelyik segélyszervezetnél, s ugyanezt teszik a gyerekeik iskolaszünetben a napi egyszeri meleg ételért.

Mert van a boltban banán, ruhát is kapni, csak pénzük nincs megvenni. Hogy a szociknak sorba kell állniuk már a népszavazásért is? Ez csak hab a vicces Völner Pál kakaóján.

Szerző