Előfizetés

Leállt az oktatás egy órára - Százak tiltakoztak az iskolák előtt (fotók)

Publikálás dátuma
2016.03.30. 10:51
Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium
Ma reggel 8 és 9 között országszerte beszüntették a tanítást az oktatásért tiltakozó tanárok. Kedd délutánig több mint 150 iskola jelezte, hogy részt vesz a Tanítanék mozgalom által meghirdetett egy órás polgári engedetlenségi akción, de az intézményekkel más szakszervezetek képviselői és sok civil is szolidaritást vállalt. A megmozdulást még a március 15-i tüntetésen hirdette meg a tanári tiltakozások egyik vezéralakja, Pukli István, akinek iskolája, a Teleki Blanka Gimnázium előtt már reggel 8 óra előtt több százan gyülekeztek, a Márvány utcai gimnáziumban azonban nem engedték demonstrálni a diákokat. A KÉPRE KATTINTVA TOVÁBBI KÉPEKET NÉZHET MEG AZ AKCIÓRÓL!

A Teleki Blanka Gimnázium előtt 8 óra után már legalább ötszázan gyülekeztek - jelentette a Kettős Mérce.  A józsefvárosi Leőwey Klára Gimnáziumnál is több mint százan álltak az intézmény előtt, a tiltakozók között sok külsős szimpatizáns is felbukkant. A szintén VIII. kerületi Közgazdasági Politechnikumnál közel kétszázan lehettek, köztük sok volt a diák is. 

Bezárták a diákokat a tanterembe

Nem mindenhol tiltakozhattak azonban a tanulók. Egy olvasónk azzal jelentkezett a fővárosi Márvány utcai gimnáziumtól, hogy a diákok az ablakon keresztül jelezték az utcán tiltakozó társaiknak, a szülőknek és civileknek, hogy egészen egyszerűen nem engedték őket demonstrálni, sőt bezárva tartották a fiatalokat a tanteremben, még a folyosóra is tilos volt kimenni.

Politikusok a tiltakozók között

Forrás: Facebook/VDSZ Szakszervezet

Forrás: Facebook/VDSZ Szakszervezet

Eközben a Radnóti Miklós utcában megtelt az iskola előtti terület, ott is több százan lehettek. A szülők, a diákok és a tanárok együtt énekeltek, például a Tavaszi szél című dalt. A közteret ott nemcsak civil szimpatizánsok töltötték meg, de ott volt Juhász Péter, az Együtt alelnöke, együtt tüntetett a pedagógusokkal Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja, sőt Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke is. A politikusok együtt énekeltek az iskola népével, az akció végén pedig a diákok köszönetet mondtak a velük, illetve tanáraikkal szimpatizálóknak, a szolidáris tömegnek.

Kockás kokárda a Ház ablakán

Kunhalmi Ágnes reggel 8 órakor az MSZP parlamenti frakcióirodájának ablakán függesztett ki kockás kokárdát. A szocialisták budapesti elnöke a Házat szerette volna szolidarításhoz öltöztetni, ám azt egyelőre nem tudni, hogyan fogadta az akciót Kövér László fideszes országgyűlési elnök.

Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium

Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium

Ahogy a Népszava már beszámolt róla: nem kell kirúgástól tartaniuk azoknak a pedagógusoknak, akik részt vesznek a Tanítanék Mozgalom mai, egyórás munkabeszüntetéssel járó polgári engedetlenségi akciójában az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) szerint. Ezt erősítette Sipos Imre, a köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerda reggeli nyilatkozata is, miszerint ezután sem fogja semmilyen retorzió érni a pedagógusokat, amiért részt vesznek az akcióban. A politikus hozzátette: a munkáltató és az iskolaigazgatók feladata, hogy szerdán zökkenőmentes legyen ezen "közösségi programnak" a szervezése.

A Kettős Mérce videófelvételt is készített a Teleki Blanka előtt alkotott élőláncról.

A budapesti Teleki Blanka Gimnáziumnál több mint 500-an gyűltek össze, élőláncot vontak az iskola köré az oktatási rendszer reformját követelve. Nem ez az egyetlen helyszín, országszerte leálltak az iskolák egy órára. Élő közvetítésünk a linken: http://kettosmerce.blog.hu/2016/03/30/egy_orara_leallnak_az_iskolak_eloben_a_tanarok_tiltakozasarol

Közzétette: Kettős Mérce – 2016. március 29.

A pesterzsébeti iskoláknál is sokan támogatták a Civil Közoktatási Platform követeléseit. Tanárok, diákok, szülők és nagyszülők fejezték ki szolidaritásukat, és követelték a közoktatás rendszerének és szellemének alapvető megújítását.

Mint ismert, Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Tanítanék Mozgalom képviseletében március 15-én, a Kossuth téri több tízezres tüntetésen jelentette be, hogy ha Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János államfő 23-ig nem kérnek bocsánatot az elmúlt hat évben megalázott és megfélemlített emberektől, valamint nem kezdődnek meg az érdemi egyeztetések első körben a kormány köznevelési kerekasztalából kiszorult civil és szakmai szervezetek alkotta Civil Közoktatási Platform (CKP) 12 pontjáról, március 30-án reggel 8 és 9 óra között országos munkabeszüntetésre szólítják fel a Mozgalmat támogató szervezeteket, intézményeket, és mindenkit, akinek fontos a közoktatás ügye.

Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium

Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium

Kedd délutánig több mint 150 iskola jelezte országszerte, hogy részt vesz az akcióban, a szervezők azonban előrejelezték, hogy ennél sokkal több helyen lesznek megmozdulások. A csatlakozó iskolákban nem tartották meg az első, több helyen a második órát sem. Hangsúlyozták: az óraelmaradások ellenére a diákokról minden helyszínen gondoskodnak a tanárok, több helyen az iskola udvarát, kertjét tették rendbe az akció ideje alatt. A megmozdulással azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat haladéktalanul üljön tárgyalóasztalhoz a CKP szakértői csoportjával, mindkét fél számára elfogadható feltételek mellett (a kormány kerekasztalához a civilek azért nem ülnek le, mert azt összetétele miatt illegitimnek tartják).

Az akcióra azért polgári engedetlenség keretében kerül sor, mert a sztrájktörvény 2010-es módosítását követően egy pedagógussztrájk megszervezése erősen korlátozott lett, a jogszerű munkabeszüntetést egyebek mellett hosszas egyeztető-sorozatnak, az elégséges szolgáltatásokban történő megállapodásnak kell megelőznie. 

Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium

Forrás: Facebook/Teleki Blanka Gimnázium

"Sztrájk keretében azért lépnek fel a munkavállalók, mert gazdasági, szociális érdekeiket szeretnék érvényesíteni a munkáltatóval szemben. Polgári engedetlenségnél más a helyzet, itt a résztvevők véleményt nyilvánítanak egy közügyről. Bár munkabeszüntetésről van szó, a mai akciót nem lehet jogszerűtlen sztrájknak nevezni, mivel ez nem is sztrájk" - mondta Somody Bernadette. Az Ekint igazgatója hangsúlyozta: ez viszont továbbra sem mentesíti a tanárokat a munkavégzés megtagadásának munkajogi következményei alól, ezzel a résztvevőknek is tisztában kell lenniük. Ám, mint arra az Ekint elemzése rámutatott, az esetleges munkajogi szankciók - tekintettel a véleményszabadság alkotmányos védelmére - nem lehetnek terhesebbek annál, mintha a résztvevők valamilyen más okból mulasztották volna el a tanóra megtartását.

A csatlakozó iskolákat ábrázoló térképet itt nézheti meg!

NPK: tárgyalásokkal lehet elérni eredményt
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke szerint tartós eredményt csak tárgyalásokkal lehet elérni; ezért azt kéri, hogy azok, akik valóban szakmai megoldást keresnek, csatlakozzanak a köznevelési kerekasztalhoz. Horváth Péter az azt mondta, mindenki érdeke az lenne, hogy egységesek legyenek azokban az ügyekben, ahol a célok közösek. Úgy fogalmazott, ha a legfontosabb kérdésekben sikerül megegyezni, akkor szerinte a pedagógusok többsége megnyugszik. Ennek ellenére mindig lesznek majd olyanok, akiknek az eredmények nem elegek - tette hozzá.

Egy hete a Kettős Mérce blog arról számolt be, hogy egy pedagógus azt jelezte: a tankerületi vezető arra utasította az intézményvezetőket, hogy azoknak a tanároknak, akik ma 8-9 között "nem akarnak" dolgozni, erről írásban kell tájékoztatást adniuk az igazgatóknak. Állítólag erre a bérelszámolás miatt van szükség - vagyis az "engedetlenkedő" tanárokat bérmegvonással is szankcionálnák, holott Palkovics László korábban azt nyilatkozta: legfeljebb annyi "bántódásuk" eshet, hogy az elmaradt órákat pótolniuk kell. Az Ekint elemzésében azt is leszögezi: az információs alapjogok súlyos sérelmét jelenti, ha bármilyen módon listázzák a tiltakozó tanárokat, és jogsérelmet okoz az is, ha velük szemben politikai véleményük miatt a munkáltató vagy az intézményvezető ellenséges, megfélemlítő környezetet alakít ki az iskolában.

Forrás: Facebook/Tanítanék mozgalom

Forrás: Facebook/Tanítanék mozgalom

Tényi feljelentette Puklit

A feljelentéseiről ismert fideszes politikus, Tényi István célkeresztjébe került Pukli István iskolaigazgató, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója: Tényi szerint a pedagógus március 15-én tartott beszédében - amelyben felszólította Orbán Viktort és Áder Jánost, hogy kérjenek bocsánatot az elmúlt hat évben megalázott és megfélemlített emberektől - Magyarország államfőjét és kormányfőjét az Alaptörvényben meghatározott jogkörében kívánja akadályozni, illetve fenyegetéssel valamilyen intézkedés megtételére kényszeríti. Álláspontja szerint a munkabeszüntetések az egész ország életét kívánják megbénítani, és az ezzel való fenyegetés megvalósítja a lázadás előkészületének bűntettét. A Fővárosi Főügyészség arról értesítette Tényit, hogy a feljelentés elbírálását átteszik a Központi Nyomozó Főügyészséghez, mivel ez az ügy az ő hatáskörükbe tartozik.

Öt nagy belső veszély leselkedik az EU-ra

Publikálás dátuma
2016.03.30. 08:23

Reuters

A hírügynökség szerint öt nagy belső veszély leselkedik az Európai Unióra, és hogy ezeket miként oldja meg, azon múlik majd egész Európa sorsa, de lehet, hogy a világgazdaságé is. Az elemzés az olasz bankválságot teszi az első helyre, mondván, hogy itt rendszerszintű kockázatról van szó és a bedőlt hitelek aránya már csaknem 20%. A következő tényező Görögország, ahol a menekültek miatt máris humanitárius katasztrófa alakult ki, és a helyzet csak tovább romlik. A harmadik: a mostaninál jóval kisebb lesz a schengeni övezet, Magyarország alighanem kívül reked. A negyedik veszélyforrás, hogy Törökország tag lehet. Ciprust ugyan rá lehet kényszeríteni, hogy fogadja el a döntést, de minden ilyen keresztülerőszakolt megoldás újabb és újabb téglát húz ki az EU építményének falából. Végül pedig ott van a brit kilépés fenyegetése. Meg kell birkózni a pénzügyi válsággal is, előfordulhat, hogy közös kezelésbe veszik a nemzeti adósságokat. Egy másik út: szétesik az euróövezet és a tagállamok visszatérnek a nemzeti valutákhoz. Ebben az esetben a saját pénzük jóval gyengébb lenne a német márkához képest és 30-40 %-kal leértékelődne a dollárhoz viszonyítva is. Ez katasztrofális következményekkel járna a világgazdaságra nézve.

Öt nagy belső veszély leselkedik az EU-ra

Publikálás dátuma
2016.03.30. 08:23

Reuters

A hírügynökség szerint öt nagy belső veszély leselkedik az Európai Unióra, és hogy ezeket miként oldja meg, azon múlik majd egész Európa sorsa, de lehet, hogy a világgazdaságé is. Az elemzés az olasz bankválságot teszi az első helyre, mondván, hogy itt rendszerszintű kockázatról van szó és a bedőlt hitelek aránya már csaknem 20%. A következő tényező Görögország, ahol a menekültek miatt máris humanitárius katasztrófa alakult ki, és a helyzet csak tovább romlik. A harmadik: a mostaninál jóval kisebb lesz a schengeni övezet, Magyarország alighanem kívül reked. A negyedik veszélyforrás, hogy Törökország tag lehet. Ciprust ugyan rá lehet kényszeríteni, hogy fogadja el a döntést, de minden ilyen keresztülerőszakolt megoldás újabb és újabb téglát húz ki az EU építményének falából. Végül pedig ott van a brit kilépés fenyegetése. Meg kell birkózni a pénzügyi válsággal is, előfordulhat, hogy közös kezelésbe veszik a nemzeti adósságokat. Egy másik út: szétesik az euróövezet és a tagállamok visszatérnek a nemzeti valutákhoz. Ebben az esetben a saját pénzük jóval gyengébb lenne a német márkához képest és 30-40 %-kal leértékelődne a dollárhoz viszonyítva is. Ez katasztrofális következményekkel járna a világgazdaságra nézve.