Előfizetés

Tüntetnek a taxisok a Deáknál - Újra megbénítják a fővárost?

Publikálás dátuma
2016.03.09. 12:10
Taxis tüntetés még januárban: FOTÓ: Vajda József
Lezárnak a fővárosi Deák téren egy sávot csütörtökön a taxisok, mert elégedetlenek a minisztérium és a hatóságok eddigi munkájával, az Uber sofőrjeinek többsége pedig szerintük változatlanul engedély nélkül dolgozik.  Horacsek Róbert, a demonstráció szervezője a Hír TV-ben jelentette be a megmozdulást.

A taxisok továbbra is úgy látják, hogy januári akciójuk után meghozott rendeletek, rendeletmódosítások valahol mintha elakadtak volna a végrehajtás és megvalósítás során. Ezért egy figyelemfelkeltő akcióval készülnek csütörtökre, amit most már bejelentett módon, engedélyezetten hajtanak majd végre – tette hozzá Horacsek.

A szervező azt ígérte: a sávszűkítést úgy oldják meg a Bajcsy Zsilinszky út – Andrássy út kereszteződésben, hogy minél kevesebb fennakadást okozzanak a forgalomban.

Idén januárban a majd egy hétig - vasárnap hajnaltól csütörtök délutánig - tartó taxis tüntetéssel az Uber szabálytalan működésére akarták felhívni a figyelmet, blokád alá vonva a fővárosi Deák Ferenc teret, amit aztán sávlezárásra enyhítettek. A tüntetések óta a NAV fokozottan ellenőrzi az Uber-sofőröket, tegnap új nyomozást is indítottak az adóhatóság emberei.

Kitiltási botrányba keveredett a Jobbik alelnöke

Nem engedték be Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét Romániába; ezt maga az országgyűlési képviselő közölte közleményben szerdán.

Azt írta, kedden Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi román határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Mint írta, a határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21-e óta érvényes.

"Tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem" - írta közleményében a politikus.

"Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak" tartja egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésemre álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget. 

Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig.Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

Többet árt a házi feladat, mint használ?

Publikálás dátuma
2016.03.09. 06:10
FOTÓ: Thinkstock
Semmi sem bizonyítja, hogy az általános iskolások számára kiadott házi feladatok pozitív hatással lennének a diákok iskolai teljesítményére egy friss kutatás szerint. Harris Cooper, a vizsgálatban részt vevő Duke University kutatója szerint a lecke mennyisége sem mérvadó, ha több házit kapnak a gyerekek, akkor sem lesznek okosabbak, mintha kevesebbet vagy semmit nem adnának fel nekik. Mindezzel Etta Kralovec, az Arizonai Egyetem oktatója is egyetértett, mint mondta, a kutatási eredmények egyértelműek: a házi feladatnak semmi haszna az általános iskolákban.

A házi feladat persze hasznos is lehet, csak a kutatók szerint nem minden életkorban: a középiskolai években már kimutatható a jótékony hatás, de csak mértékletesség esetén. Maximum két óra a felső határ, innentől kezdve ez a jótékony hatás eltűnik. Az általános iskolások fejlődését viszont elsősorban az iskolai munka segíti, az otthoni lecke csupán "pluszmunka", amelynek nincsen pozitív hatása. Sőt épp ellenkezőleg: a házi feladat miatt az iskolát épp csak elkezdő gyerekeket szembefordíthatja a tanulással, elveszi a gyerektől a lehetőséget attól, hogy megtanulja szeretni és értékelni a tanulást. Ezenfelül felesleges konfliktusokat is szül a szülők és a gyerekek között, ráadásul, mivel a feladatok nagy részéhez a szülők segítségére van szükségük, a gyerekek gyakran épp a házi feladat készítését képtelenek megtanulni, aminek pedig később érzik majd a kárát, amikor annak valóban jelentősége lenne.

Pedig a kutatók szerint az általános iskolás korú gyerekek nem attól lesznek okosabbak, ha iskola után még a délutánjukat is magolással és körmöléssel töltik. Ehelyett sokkal fontosabb lenne a játék és a családdal eltöltött közös, minőségi idő, ami a memóriájukat, koncentrációs készségüket is javítja, nem is beszélve arról, hogy testi-lelki egészségük is kiegyensúlyozottabb lesz. A kutatás ugyanakkor rámutatott: a házi feladatokkal összefüggő szinte egyetlen pozitív dolog az általános iskolásoknál az olvasás - ez akár olyan formában is történhet, hogy a szülő olvas fel a gyereknek.

Leterheltek a magyar diákok
A magyar diákok iskolai terheltsége jóval meghaladja a nemzetközi átlagot, nálunk a gyerekek hetente átlagosan 6,2 órát töltenek az otthoni házi feladatok elkészítésével - mutatott rá a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2015-ös, 28 ország 15 éves fiataljai között elvégzett kutatása, a teljes listán hazánk a 11. helyen áll. A nemzetközi átlag 4,9 óra, a listában pedig olyan országok előztek meg minket, mint Kazahsztán, Oroszország vagy a dobogó legfelsőbb fokán álló Kína, ahol hetente mintegy 14 órát töltenek leckeírással az iskolások. A legkedvezőbb helyzetben a finnországi fiatalok vannak, ők heti 2,8 órát szánnak a házi feladatok elkészítésére. A nemzetközi kutatásokból pedig jól látszik, nem ott teljesítenek a legjobban a diákok, ahol a legtöbb házit kapják, sőt a sok házi feladat a szándékkal ellentétes célt érhet el: a gyerekek teljesítménye romlik, ha az iskolában és otthon is túlterheltek.