Német fegyvereket szerzett az Iszlám Állam

Német fegyvereket szereztek az Iszlám Állam (IS) milicistái – derült ki kurd harcosok elmondásából. A Bundeswehr 2014 óta látja el fegyverekkel, pisztolyokkal és rakétákkal a pesmergákat, így segítve őket az IS elleni harcban. 

Mint a kurdok közölték, a német szállítmányt sikerült megcsapolniuk a dzsihadista szélsőségeseknek Észak-Irakban. Több fegyvert pedig a feketepiacon adtak el, hogy aztán egyesek így finanszírozzák Európába való menekülésüket.

Az eltűnt fegyverekről a kurd kormányzat jelentése is szólt, amelyet néhány napja juttatott el a Bundeswehrnek. Kormányzati körök szerint a dokumentum „rövid, de pontos”. A 28 ezer fegyverből mintegy 88-nak veszett nyoma. Ennek körülbelül a fele került az Iszlám Állam fegyvereseinek kezére, méghozzá akkor, amikor a kurdok kénytelenek voltak feladni állásaikat. 

Szerző
Témák
Bundeswehr

Maradhat a köztársasági elnök

Publikálás dátuma
2016.03.09. 09:31
FOTÓ: Matej Divizna/Getty Images
Milos Zeman újrajelölteti magát cseh köztársasági elnöknek. Legalábbis így vélekedik a jelenlegi államfő elődje, Václav Klaus. 

A CTK hírügynökségnek ezért elmondta, nem látja értelmét annak, hogy más is induljon vele szemben. Klaus az közölte, nincsen semmilyen konkrét információja, ugyanakkor szerinte Zeman magatartása erre utal. Klaus annak a véleményének adott hangot, hogy Zeman jelentős társadalmi bázisra építkezhet.

Milos Zemant 2013-ban választották meg hazája elnökének. Ő volt az első, akit közvetlenül választottak meg az ország első emberének. Elődje, Klaus tíz évig volt cseh elnök. Klaus és Zeman több kérdésben is egyetértett, például a menekültek befogadásának elutasításában.

Szerző

Hétmillióan szavazhatnak Szerbiában

Az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium tájékoztatása szerint, az egységes választói névjegyzékben összesen 7.000.095 polgár szerepel – írta a Vajdaság Ma. 

Az illetékes minisztérium felhívja a nemzeti kisebbségekhez tartozó lakosokat: joguk van arra, hogy az egységes választói névjegyzékbe előbb cirill betűs, majd pedig saját anyanyelvük írásmódjával írják be nevüket. A névjegyzékbe eddig 206.820 személy vezeték és keresztnevét írták be kétféle írásmóddal.

A szavazati joggal rendelkező szerbiai polgárok a www.birackispisak.mduls.gov.rs honlapon ellenőrizhetik le, hogy szerepelnek-e a választói névjegyzékben.

Azok a polgárok, akik nemrég töltötték be a 18-ik életévüket és még nem szerepelnek a névjegyzékben, a lakóhelyük önkormányzatában iratkozhatnak fel, személyi igazolványuk, vagy születési anyakönyvi kivonatuk felmutatásával - írja a Tanjug.

A külföldi lakhellyel rendelkező polgárok április 2-áig kérvényezhetik felvételüket a választói névjegyzékbe.

Szerző