Előfizetés

Uber - Új nyomozást indított a NAV

Publikálás dátuma
2016.03.08. 20:40
Taxistüntetés. FOTÓ: Népszava/Vajda József
Új nyomozást indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az Uber ügyében - tudta meg az MTI a hivataltól hétfőn.

A NAV az MTI érdeklődésére azt közölte: az adóellenőrzések során olyan új információ került a kockázatelemzők birtokába, amelyet azonnal továbbítottak a NAV illetékes bűnügyi főigazgatóságának. "A pénzügyi nyomozók az eddig nem ismert, nyomozást érdemben befolyásoló adatok alapján a mai napon új nyomozást indítottak az Uber-ügyben" - tették hozzá.
Szombaton azt közölte a NAV, hogy bűncselekmény hiányában elutasították az Uber ügyében költségvetési csalás miatt tett feljelentést.

A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni.

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint.

Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber-sofőrök magyarországi számlájukra kapják meg bevételeiket.
A taxitársaságok tiltakoznak az Uber működése ellen, mondván, hogy ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a taxisokra vonatkozó szabályoknak. Az Uber ugyanakkor azt állítja, hogy nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek.

Fordulat jöhet a világgazdaságban

A magyar gazdaságban az idén lassulás jöhet: összességében az idei év egészében 2,3 százalékos lehet a gazdasági növekedés. A magyar növekedés ütemét befolyásolhatja, hogy a nemzetközi monetáris politikában változás történhet, a jegybankok eszközei ugyanis kimerülni látszanak - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kedden, Budapesten sajtóbeszélgetésen.

A sajtóbeszélgetésen kitértek arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint a múlt év negyedik negyedévében 3,2, a 2015-ös év egészében 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakával összehasonlítva.

"A várakozásoknak megfelelően a mezőgazdaság és az építőipar nem járult hozzá a növekedéshez, a gazdaságot a termelési oldalról nézve elsősorban a feldolgozóipar, azon belül is az autóipar hajtotta, de a szolgáltatások nagy mértékben hozzájárultak a növekedéshez. A háztartások is kivették a szerepüket a növekedésből, a lakosság fogyasztási kiadása 3,5 százalékkal nőtt" - értékelte az adatokat Németh Dávid.

A K&H Bank vezető elemzője elmondta: az idén vegyesek a kilátások, az első két negyedévben veszíthet lendületéből a magyar gazdaság, akár 2 százalék körüli tempóra lassulás sem zárható ki. Ezt követően jöhet némi gyorsulás, összességében az idén 2,3 százalékos lehet a növekedés üteme.

Országh Mihály, a K&H piaci igazgatóságának vezetője elmondta: a nagy jegybankok, köztük a Fed, az Európai Központi Bank vagy éppen a japán központi bank túlvállalta magát annak érdekében, hogy felpörgesse a gazdaságokat. A piac egyre jobban fél attól, hogy hosszú távon elfogynak az egyébként is kimerülni látszó jegybanki eszközök - fogalmazott Országh Mihály. Hozzátette, hogy a magyar jegybank is követte ezt a nemzetközi trendet, és összességében olyan intézkedéseket hozott, amelyek segítették Magyarország megítélésének javulását.

Országh Mihály szerint hasznosnak bizonyultak a kamatcsökkentések, az önfinanszírozási programok mellett a növekedési hitelprogramok is, ugyanakkor Magyarországra is igaz, hogy kimerülőben lehet a monetáris eszköztár. A szakember úgy vélte: új kockázatot jelent az, hogy a magyar gazdaság egyre érzékenyebb a rövid futamidejű papírok kamatszintjére.

A finanszírozást tekintve az a helyzet, hogy a jegybank változó kamatokat fizet, miközben fix kamatot kap, amíg alacsony az infláció, és stabil az árfolyam, ez nem jelent gondot. A kockázat akkor erősödhet, ha megindul egy esetleges kamatemelési ciklus, vagy kamatemelési kényszerbe kerül a jegybank, és emelkedik az infláció. Ebben az esetben komoly - százmilliárdos - költségek jelenhetnek meg a rendszerben - fogalmazott a szakember.

A magyar gazdaságról Németh Dávid elmondta: a fejlődés egyik pillérét az uniós források alkotják, amelynek elköltésében jelentős különbségek vannak a régiós országokban. "A 2007-től 2013-ig terjedő időszakban a csehek kutatásra, innovációra költöttek többet a régiós átlagnál. A lengyelek és a szlovákok elsősorban infrastruktúrára, például energiahálózat és az utak fejlesztésére fordítottak átlagon felül. Magyarország egyenletesebben költekezett, bár a kis- és középvállalkozások versenyképességére, és a fosszilis energiahordozók visszaszorítására relatíve nagyobb összeget fordított - mutatott rá Németh Dávid.

A K&H vezető elemzője úgy vélte: a 2014-2020-as időszakot tekintve Csehországon kívül a többi régiós országnak többet kellene költenie innovációra és kutatás-fejlesztésre.

Németh Dávid szerint 2010 és 2014 között a tejes GDP-arányos költségvetési kiadás Magyarországon az uniós átlag felett volt, és magasabb szintet ért el a régiós országokban mért szintnél is. Kiemelte: Magyarország régiós versenytársai kisebb állami újraelosztással működnek. Hozzáfűzte, Magyarország sokat fordít az oktatás és egészségügy nélkül számított állami szolgáltatásokra, például a végrehajtói, jogalkotói szervezetekre, állami háttérintézményekre. A GDP arányában erre 10 százaléknál is több megy el, ez a legmagasabb érték a régióban - tette hozzá.

Jelentős kiadást mutatnak költségvetési szempontból a különböző ágazatokba, például a közlekedésbe vagy a munkaerő-piacra irányuló állami támogatások. Magyarország a GDP arányában erre több mint 7 százalékot költ, ezzel szemben a csehek 6 százalékkal beérik, a lengyelek pedig 5 százalék alatti mutatóval rendelkeznek - mondta Németh Dávid.

Lakóparkot építenek a csok-osoknak Tamásiban

Kilencven lakásos lakóparkot épít és kedvezményesen kínál építési telkeket a tamási önkormányzat a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylőknek - közölte a város polgármestere kedden a településen.

Porga Ferenc (Fidesz-KDNP) a terveket ismertető sajtótájékoztatón elmondta, az érdeklődéstől függően három ütemben épül meg a lakópark a város üdülőterületéhez közel eső, három és fél hektáros, zöldövezeti területen. Az önkormányzati tulajdonú Építő és Városüzemeltető Kft. kivitelezésében 50-90 négyzetméteres lakásokat magukban foglaló társasházakat és 100 négyzetméter lakásokkal készülő sorházakat építenek meg. Egy 60 négyzetméteres lakást a családi kedvezmény és önerő húszmillió forintos összege körüli áron lehet majd megvásárolni - tette hozzá. Az első épületeket a jövő év tavaszán adhatják át.  Kitért arra, hogy az önkormányzat a lakópark mellett foghíjtelkeket is kínál az építkezőknek kedvezményes áron. A kezdeményezésekkel a 8200 lakosú város népességcsökkenését szeretnék megállítani - mondta Porga Ferenc.