Csődeljárás alá kerülhet a fizetésképtelen köztévé

Csődeljárás alá kerülhet a fizetésképtelenséggel küszködő román köztelevízió, s ennek érdekében a román parlament gyorsított eljárásban fogja módosítani az intézmény működését szabályozó törvényt - írta csütörtökön a Hotnews.ro román hírportál.

A jelentős adósságot felhalmozó Román Televízió (TVR) helyzete napok óta központi téma Romániában, a pártok arról vitatkoznak, hogyan mentsék meg a nehéz anyagi helyzetbe került közintézményt. A portál szerint a pártok között már egyezség született arról, hogy a TVR vezetősége kérni fogja a csődeljárást abban a reményben, hogy tevékenységének átszervezése és hatékonnyá tétele nyomán átütemezheti és törlesztheti adósságait. Romániában a közmédiát a parlament felügyeli. A portál szerint a parlament a következő két-három hétben módosítani fogja a román közmédia működését szabályozó törvényt úgy, hogy a televízió igazgatótanácsa kezdeményezhesse a bíróságon a csődeljárást.

A portál emlékeztetett, az utóbbi hetekben több megoldási javaslat is felmerült a köztévé megmentésére, az egyik a TVR és a közszolgálati rádió összeolvasztása, ami ellen élesen tiltakoztak a rádióban dolgozók. A Román Rádió nyereségesen működő intézmény, és az ott dolgozók attól tartottak, hogy az összeolvasztás nyomán a történelmi adóságokkal terhelt televízió a rádiót is hasonlóan nehéz helyzetbe sodorja.

Tavaly év végén a TVR-nek 689 millió lej (47,7 milliárd forint) adóssága volt, aminek nagy részét a társadalombiztosítási járulékok tették ki. Korábban felmerült ennek az állami adósságnak az eltörlése, de a portál szerint a törvényhozók elvetették a javaslatot, akárcsak a lakosság által fizetett, úgynevezett televízióadó megemelését. A román televíziónak akkora a költségvetése, mint a két legnagyobb és legnézettebb kereskedelmi televíziónak, az öt csatornát működtető Antenának és a Pro Tv-nek együttvéve. A két utóbbi televíziónak összesen 900 alkalmazottja van, miközben a TVR-nek mintegy 2500, ugyanakkor a közétévé nézettsége alacsony.

Szerző

Börtönbüntetésre ítélték Olosz Gergelyt

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bukaresti táblabíróság alapfokon Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt szenátorát, akit többrendbeli befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek - közölte a Mediafax hírügynökség.

 A volt politikus ellen 384 ezer euró (118 millió forint) és 400 ezer lej (28 millió forint) értékű vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely összesen félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Az ügy további négy vádlottjának egyikét egy év és négy hónap leöltendő, a többi hármat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A végzés nem jogerős. Olosz Gergely korrupciós ügyét másodszor tárgyalja a román igazságszolgáltatás. Első alkalommal a bukaresti törvényszék hét év szabadságvesztésre ítélte, ám a fellebbezés nyomán a táblabíróság megállapította: a törvényszék nem volt illetékes az ügyben amiatt, hogy Olosz Gergely ügyvédi státusszal is rendelkezik. Ezután az ügyet ismét alapfokon tárgyalta a táblabíróság: ennek nyomán született a mostani ítélet.

Olosz Gergely 2013 májusában lemondott háromszéki szenátori mandátumáról. Az RMDSZ szenátusi frakciója azóta sem egészült ki, mert Olosz választókerülete azok közé tartozott, ahonnan - a sajátos román választási rendszer miatt - két jelölt is mandátumot szerzett, és mivel a körzet nem maradt képviselet nélkül, itt nem rendeztek időközi választást. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az érdekképviselet élére akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

Szerző

Magyar stáb forgatott először az érintetlen őserdőben

Először forgatott természetfilmes magyar stáb Peruban az Andok vonulatai közt fekvő Candamo-völgy érintetlen őserdei területén, ahová Oláh György zoológiai expedícióját kísérték el. 

Oláh György kutató célja az volt, hogy - Robert Heinsohn ausztrál ökológus, evolúcióbiológus segítségével - felmérje a Candamo-völgyben élő arapapagájok állományát és genetikai mintát gyűjtsön - olvasható a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely közleményében.

Mint írták, az expedíció minden eddiginél messzebbre hatolt az Andok vonulatai közt fekvő Candamo-völgyben, az Amazonas vízgyűjtőjének egyik utolsó olyan szegletében, amely teljesen érintetlen maradt. Ezen a területen soha nem élt ember, így burjánzik a természet, az állatok pedig szelídek, nem félnek az embertől sem.

Az expedíció a perui Tambopata Kutatóközpontból indult, a részvevők a Candamo folyó különlegesen magas vízállását kihasználva jutottak el a kutatási területre. A kutatókat Garai Cintia zoológus-dokumentumfilmes és a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely két filmes szakembere, Tisza Balázs és Molnár Attila Dávid kísérte. 

"A filmes expedíció minden értelemben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a papagájkutatásról és a Candamo-völgyről készült egyedülálló felvételeken kívül soha nem látott képsorokat hoztunk haza a jaguárról, Amazónia legnagyobb ragadozójáról is" - idézte a közlemény Molnár Attila Dávidot, a filmes stáb vezetőjét. A Peruban forgatott anyagból a tervek szerint ismeretterjesztő film készül. A forgatást a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károly-pályázata keretében 1,5 millió forinttal támogatta.

Szerző