Az Onyx lett a Dining Guide Év Étterme

Publikálás dátuma
2016.03.05. 08:00
A győztesek FOTÓ: SCHUMI CSABA
Sajátos hangulata van annak, amikor a szakma összegyűlik, a Dining Guide jóvoltából, az év legjobb éttermeinek díjazására. Történt ez valaha bensőséges hangulatú budai villában is, de mostanra tömegméretűvé, média eseménnyé vált a rendezvény. A gasztronómia mindinkább az érdeklődés középpontjába került. Valaha ki gondolta volna, hogy önálló tévécsatorna lesz, amin éjt nappallá téve főznek, hogy a szakácskönyvek példányszáma az egeket ostromolja, hogy a séfek akár a legnagyobb sztárokkal vetekednek ismertségben, és celeb funkcióban is feltűnnek, hogy egy-egy nívós étteremért akár lesznek akik több száz kilométert utaznak, vagy országhatárokat áthágnak.

A világ legjobb éttermeinek adott, és komoly értékmérőnek számító, inkognitós teszteléssel odaítélt Michelin-csillagok már ezt a felfokozott érdeklődést is jelzik. Hogy Magyarországon pedig már négy Michelin-csillagos étterem is van, az első kettő, a Costes és az Onyx a fine dining kategóriában, a Borkonyha és a Tanti inkább a bisztró műfajában, azt jelzi, hogy mind több hazai vendéglő kezd felzárkózni a nemzetközi élvonalhoz. Miközben az sem elhallgatható, hogy sok megmaradt a túlzottan zsíros ételeknél, a lefagyasztott és sebtében felmelegített fogásoknál, a több mindenre is rálöttyintett egyen mártásoknál, a konyha fantáziadús műhely jellege helyett az elfásult rutinnál.

A Dining Guide immár 12 éve a leginkább elfogadott hazai értékmérő, melynek pontszámai ugyancsak inkognitós tesztelések alapján jönnek létre, idén a Volkswagen támogatásával. Most még egy mutatós autó is bekerült a díjátadó helyszínére, a Larus étterembe. Ez persze a reklám, a felhajtás, a show része, ami mindezzel már törvényszerűen együtt jár. Ennél fontosabb, hogy tényleg megjelenik a szakma krémjének jelentős hányada, és találkozik egymással, meg akár kóstolót is hoz a kínálatából, így helyben is van gasztronómiai élmény, és sok-sok diskurzus, ami olykor csak udvarias üdvözlés, vagy éppen kapcsolatfelvétel, telefonszám csere, de szakmai viták is kialakulhatnak sebtiben. És adódnak játékos ötletek is, például olyan, hogy egy nyalóka formájú vajszínű meg egy fekete kis gömb alakú ételről ki kell találni micsoda is lehet, ez pedig egyáltalán nem nyilvánvaló. Ami mutatja a kísérletező kedvet, hogy ma már szinte bárminek megváltoztatható a textúrája, formája, miközben megőrizhető az íze, de persze az íz is erősen befolyásolható.

Már tavaly is a Larusban volt a rendezvény, és már akkor is éppen a díjátadó sikkadt el kissé, ami nem szerencsés. Hosszú, nagy, zsúfolt teremről van ugyanis szó, melynek egyik végében helyezik el a dobogót, így aki nincs elől, az jóformán nem lát semmit. Ha középre kerülne a dobogó, körbe lehetne állni, vagy legalább félkörbe, sokkal többen figyelnének az eseményre. Így hiába próbálkozott a műsort vezető Lévai Balázs, vagy a bizonyos díjakat átadó Vinkó József, vagy a tolmácsolási funkciót ellátó Gianni Annoni, hogy finoman, vagy akár már némi ingerültséggel, felhívja a publikum figyelmét, ugyan már maradjon kicsit csöndben, és még figyeljen is, akik távol álltak az egész díjátadó alatt meglehetős alapzajt biztosítottak. Gianni egyébként Nicola Portinari két Michelin-csillagos olasz sztár séf gondolatait igyekezett eljuttatni a megjelentekhez, ő a legjobbnak minősített húsz magyar éttermet tesztelte inkognitóban végig, és ennek alapján döntött arról, hogy kinek ítéljék oda a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat. Egyáltalán nem született meglepetés, hiszen a Michelin-csillagos Onyx minősült, már egyáltalán nem először, a legjobbnak. Tavaly különben a Michelin-csillagos helyeket kivonták a versenyéből, mondván, hogy rájuk már példaként kell tekintenie a többieknek. Idén újra bekerültek, és közülük három vezeti is a listát, egy viszont nem jutott be az első tízbe, de azért viszonylag magas pontszámot kapott a legjobb 100 között. Az eddigi 20 pont helyett maximum 100 pontot adhattak az értékelők, így finomabban árnyalható a kép. A legelső két hely sem kapott 92 pontnál többet, jelezve, hogy azért van hová fejlődni, hiszen Magyarországon még 2, illetve 3 Michelin-csillagos étterem nincs. Az első 10 a sorban az Onyx, a Costes, a Borkonyha, a Costes Downtown, a Salon, a Babel, az Arany Kaviár, a Mák, az Émile és az Alabárdos. A Herczeg Zoltán vezetésével összeállított kalauz komoly figyelmet szentel a mind inkább növekvő, és minőségében egyre jobban széthúzó mezőnyű street food választéknak. Érdemes tudnunk, hol ehetünk például jó hamburgert, pizzát, kolbászt, vagy akár lángost. A díjátadó, ahogy a Dining Guide étteremkalauz szintén, minőség- és fogyasztóvédelmi feladatokat is ellát. És persze bőven van mit védeni.

Szerző

Évértékelő - LMP: Orbán elvesztette kapcsolatát a valósággal

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi érvértékelő beszédével arról adott tanúbizonyságot, hogy elvesztette kapcsolatát a valósággal. 

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője az évértékelőt követően újságíróknak nyilatkozva bírálta, hogy a kormányfő "megdicsérte a multinacionális vállalatokat", akik ellen ellenzékből még folyamatosan támadásokat indított.  "Multikormányzás" lesz és nem néppárti, polgári kormányzás - fogalmazott a szóvivő, aki szerint retteghetnek a munkavállalók. A rossz versenyképességet ugyanis a kabinet a bérek alacsonyan tartásával fogja megoldani - jegyezte meg.

Bár a miniszterelnök azt gondolja, hogy az oktatást és az egészségügyet kormánya mentette meg, azt valójában azok mentették meg, akik méltatlan bérért nap mint nap elvégzik a munkájukat - jelentette ki.

Szerző

Évértékelő - LMP: Orbán elvesztette kapcsolatát a valósággal

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi érvértékelő beszédével arról adott tanúbizonyságot, hogy elvesztette kapcsolatát a valósággal. 

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője az évértékelőt követően újságíróknak nyilatkozva bírálta, hogy a kormányfő "megdicsérte a multinacionális vállalatokat", akik ellen ellenzékből még folyamatosan támadásokat indított.  "Multikormányzás" lesz és nem néppárti, polgári kormányzás - fogalmazott a szóvivő, aki szerint retteghetnek a munkavállalók. A rossz versenyképességet ugyanis a kabinet a bérek alacsonyan tartásával fogja megoldani - jegyezte meg.

Bár a miniszterelnök azt gondolja, hogy az oktatást és az egészségügyet kormánya mentette meg, azt valójában azok mentették meg, akik méltatlan bérért nap mint nap elvégzik a munkájukat - jelentette ki.

Szerző