Előfizetés

A Fidesz utasítására döntött az NVB?

Fazekas Ágnes
Publikálás dátuma
2016.03.01. 20:08
A Nemzeti Választási Bizottság hétfői ülése FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
Már megtámadták a kormány kvótaellenes referendumát. A Liberálisok és a PM hétfőn jelezte: bírósághoz fordul a Nemzeti Választási Bizottság határozata miatt. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a hitelesített kérdés akár az uniós tagságunkat is veszélyeztetheti. Azt, hogy a vasárnapi boltzárral kapcsolatos döntés miatt az MSZP jogorvoslatot kér, kedden Nyakó István jelentette be. "Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyire hülyék legyünk, és verőembereket küldünk az ellenfeleinkre". Erről a Vs.hu-nak beszélt az egyik fideszes képviselő. A kormánypártban gyalázatosnak, vércikinek tartják a múlt keddi botrányt.

Pártutasítás alapján döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az MSZP boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdésének hitelesítéséről - állította Nyakó István. A szocialista politikus a Hír Tv-nek arról beszélt, az a hét ember, aki az ellenzéki párt vasárnapi nyitva tartással kapcsolatos kérdése helyett Erdösi Lászlóné kezdeményezését engedte át, nem Magyarország jogszabályait követve határozott. Márpedig, ha az NVB pártszolgálatot teljesít, megkérdőjelezi a választások tisztaságát. Nyakó szerint most már csak a jóistenben, saját magukban és a közvélemény erejében bízhatnak. Bejelentette, a döntés miatt, amit a testület elnöke sem fogadott el, bírósághoz fordulnak, így a kopasz férfiak segítségét igénybe vevő Erdősiné népszavazási indítványáról a következő körben a Kúria dönt.

Gőgöst támogatja az LMP

Miután az LMP az állami földek értékesítésének megakadályozását pártpolitikai kérdéseken túlmutatónak tartja, ezért aláírásgyűjtésbe kezd, hogy segítse Gőgös Zoltán szocialista politikus népszavazási kezdeményezését - jelentette be tegnap Sallai R. Benedek. A párt országgyűlési képviselője szerint a három ellenzéki frakció abban mindig is egyetértett, hogy a földprivatizációval "a köztulajdon szétlopása történik", ami a magyar vidék szempontjából visszafordíthatatlan káros folyamat.

Azonnali vizsgálatot követelt az ügyben az MSZP elnök-frakcióvezetője, aki szerint az "emberek elárulóinak" tekinthetők az NVB azon tagjai, akik megakadályozták a szocialisták szakmailag kifogástalan, jogilag rendben lévő kezdeményezésének hitelesítését. Tóbiás József azt akarja, hogy kiderüljön, a testület tagjai milyen utasításra hozták a döntést. Arról beszélt, hogy az NVB tagjai közül Bozsóki Éva 2010-ben a Fidesz jogi koordinátora volt, Lovas András 2011-ben az igazságügyi tárcánál titkárságvezetőként dolgozott, Tóta Áronné Zentai Ildikó férje pedig fideszes önkormányzati képviselő. Szavazott Sárhegyi Zoltán is, aki a Sárhegyi ügyvédi iroda vezetője. Ez az ügyvédi iroda működött közre a Habony Árpádhoz köthető Modern Média Group megalapításában.

A Fidesznek tudomásul kell vennie, már nem lehet megakadályozni, hogy a választópolgárok a hétköznapjaikat meghatározó kérdésekről dönthessenek - figyelmeztetett Tóbiás. Ismét szóvá tette, hogy egy hete nem indult vizsgálat az NVI-nél történtek ügyében, amikor az MSZP képviselőjét "verőlegények" akadályozták meg, hogy elsőként nyújtsa be népszavazási kezdeményezését.

A DK és az Együtt az NVB elnökének és kormánypárti tagjainak lemondását követelte. A bizottság demokráciaellenes döntést hozott, amivel a jogtiprásnak, a népszavazások erőszakos ellehetetlenítésének adtak zöld jelzést - közölte az Együtt. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője pedig arról beszélt, a választások tisztaságáért felelős szervezet szabálysértések és súlyos bűncselekmények felett is szemet huny, "ha azzal a Fidesz érdekeit szolgálja".

A múlt keddi népszavazási botrány miatt a Fidesz-frakció is forrong. "Nem, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyire hülyék legyünk, és verőembereket küldünk az ellenfeleinkre" - mondta egy neve elhallgatását kérő kormánypárti politikus, amikor az NVI székházában történtekről kérdezték. A Vs.hu a hétfői Fidesz-frakcióülés után szondázta a kormánypárti véleményeket. Csaknem két tucat politikust kérdeztek meg, és a legenyhébb jelzők a "gyalázatos, vérlázító, vérciki, botrányos, mindennek a legalja" voltak Erdösi Lászlóné népszavazási kérdésének célba juttatásával kapcsolatban. Olyan is akadt aki azért nem akarta elmondani, mit gondolt, mert az nem tűri a nyomdafestéket. Névvel csak L. Simon László vállalta a véleményét, őt saját bevallása szerint megdöbbentették a történtek. Az ügyben állítólag Kövér László házelnök és Gulyás Gergely alelnök is vizsgálatot szeretne. Bencsik János szerint a történtekkel fordulóponthoz érkeztünk. A fideszes honatya még múlt szerdán Facebook-oldalán úgy fogalmazott: "Bárki is áll a megmozdulás mögött, a következmények nem maradhatnak el. Ha mégis, akkor új időszámítás kezdődik..." A bejegyzés azóta eltűnt az oldalról.

Következmények azonban nem feltétlenül lesznek, a lapnak nyilatkozó kormánypártiak ugyanis egyetértettek abban, hogy a Fidesz szervezeti kultúráját ismerve aligha indul nyomozás a párton belül, és ha igen, akkor is titokban marad az igazi felelős. A fideszesek bíznak abban, hogy Kubatov Gábor pártigazgató, akinek a neve több szempontból is felmerült az ügyben, az USA-ból hazatérve megnyugtató magyarázatot ad és kiderül, "valakik" önszorgalomból "tolták túl a biciklit", és az MSZP-s népszavazás akadályozásával nem az ő megrendelését teljesítették, csak a kedvében akartak járni a pártvezetésnek. Eközben kiderült, legalább húsz feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez az Alkotmány utcában történtek miatt. Ezek alapján a főügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el, annak lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízták meg.

Vasárnapi nyitás lehet a vége
Egyértelmű a kérdés, így ha végül a vasárnapi boltzárról érvényes és eredményes népszavazás lesz, az Országgyűlésnek - valamikor - meg kell változtatnia a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt - véli Szoboszlai György. Az OVB egykori tagja arra figyelmeztetett, a népszavazás a népakarat kifejezésének eszköze, ebben az esetben viszont nem valós akaratot tükröz Erdösi Lászlóné kérdése. Ráadásul a beadás módja a választási eljárási törvény alapelveibe ütközött, miután a "rendeltetésszerű joggyakorlást" durván megsértette, ezért a kezdeményezésre a Kúria nem mondhat igent.
Hibás a kérdés, ezért logikus választ sem lehet erre adni. Erről már Tóth Zoltán választási szakértő beszélt lapunknak. 
Hétfőn Patyi András, az NVB elnöke részben azért kérte a testületet, hogy ne hitelesítsék Erdösiné kérdését, mert az nem egyértelmű és a kezdeményezés benyújtásakor olyan választópolgárok is jelen voltak, akiknek a jelenléte "a választási eljárási törvény alapelveibe ütközött". Az elnök több delegálttal a határozat ellen szavazott.

Veszélyeztetheti a kvótaellenes referendum az uniós tagságot

Nem egyértelmű a kormány kvótaellenes kérdése, ráadásul nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséget sért. Erről Lattmann Tamás nemzetközi jogász beszélt a Népszavának. A kötelező kvótára vonatkozó kérdés megfogalmazásából nem derül ki, mire is vonatkozik a kezdeményezés, esetleg az Orbán által felvetett, de még nem létező döntésre, vagy a tavaly szeptemberben elfogadott áthelyezésre, amit az Unió bíróságán már meg is támadott a kormány. Előbbi csak a miniszterelnök beszédeiben létezik, utóbbiról viszont már döntöttek és ez az, ami nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettsége az országnak. Népszavazást esetleg jövőbe mutató uniós jogalkotásra vonatkozó ügyben lehet tartani, ha az Alapszerződés ezt lehetővé teszi, annak érdekében, hogy az Országgyűlés valaminek a képviseletére kötelezze a kormányt. Az Új Magyar Köztársaság ügyvivőjeként Lattmann emlékeztetett, a szervezet korábban ennek megfelelően kezdeményezett referendumot, hogy a parlament felhatalmazására a kabinet támogassa az Európai Ügyészség létrehozását. A kérdést akkor nem engedték át. A jogász megerősítette, a kvótaellenes referendum semmire nem kötelezi a tagállamokat, az EU-s tagságunkat viszont akár veszélyeztetheti is.

Bár az NVB hétfői ülésén zöld utat adott a kormány kezdeményezésének, a határozatot már megtámadták a bíróságon. A Liberálisok és a PM hétfőn jelezte: felülvizsgálati kérelmet ad be az ügyben. A Fidesz erre úgy reagált: "Ők Brüsszellel együtt bevándorlókat akarnak betelepíteni Magyarországra, a magyar emberek megkérdezése nélkül".

Vajna: meglepődtem, amikor Simicska bejelentkezett

Publikálás dátuma
2016.03.01. 19:40
Vajna a Saul fia sikere kapcsán nyilatkozott az Origonak. FOTÓ: Getty Images
Andy Vajna eredetileg a Saul fia sikere kapcsán adott interjút az Origonak, de a beszélgetésből több dolog is kiderült, mint a kormánybiztos véleménye a Nemzeti Filmalap által támogatott filmekről. Vajna elmondta, hogy fontosak neki a barátai, köztük Habony Árpád, a miniszterelnök titokzatos tanácsadója is, ennek ellenére ő nem volt ott a Szépművészeti Múzeumban tartott esküvőjén. A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról is beszélt, hogy ciki-e, hogy a felesége, Vajna Tímea castingcége egy filmalapos filmből kaszál, és azt is bevallotta: csak azért nem ad pénzt senkinek egy filmre, mert az ismerőse.

Andy Vajna meglepődött, amikor Simicska Lajos bejelentkezett a TV2-re, mint mondta: erre nem számított, és a csatorna megvásárlásakor ez okozott pár kényelmetlen napot neki.

Habony is szóba került a beszélgetésben, amikor a portál azt kérdezte, hogy ő hogyan szokta hivatalosan bemutatni a titokzatos tanácsadót, Vajna úgy válaszolt: Habony Árpád a barátom. Ennek ellenére nem volt ott a Szépművészeti Múzeumban tartott esküvőn a kormánybiztos, és nem is érdekli, hogy Baán László, a múzeum igazgatója ingyen adta bérbe Habonynak az épületet. Baán Lászlóval kapcsolatban úgy fogalmazott: Baán Lacit majdnem harminc éve ismerem, ő kint volt egyszer nálunk Los Angelesben. A papám nagy rajongója volt a képzőművészetnek, és ők nagyon sokat beszéltek erről. Tisztelem őt, mert hatalmas tudása van, és nagyon jól csinálja a Szépművészetit.

Vajna azt is elmondta az interjúban, hogy ő olyan fajta ember, aki nagyon fontosnak tartja a barátait, de senki nem kap egy filmre pénzt csak azért, mert ismeri őt. Azzal kapcsolatban, hogy felesége, Vajna Timi szerepet akart vállalni egy filmalapos filmben, a kormánybiztos azt mondta: A feleségem több üzleti vállalkozásban is érdekelt, az egyik az Universe Management, amely számos cégnek biztosít hostesseket különböző rendezvényeken. A filmes munkákért minden esetben nagy a verseny az ügynökségek között, és nincsen közöm ahhoz, hogy a producerek kiket kérnek fel szereplőválogatásra.

Lásd még: TV2 - Valójában már Habony irányít