Előfizetés

Uber: az észtek lépnek

Európában először az észt parlament törvényjavaslata szabályozná az Uberhez hasonló digitális platformok működését. A tervezetet a miniszterelnök és a köztársasági elnök is támogatja. A parlament sajtóközleménye szerint:,,Nem engedhetjük meg, hogy a túlszabályozás álljon az innovációból fakadó előnyök útjába. Az észt parlamentnek az a feladata, hogy alkalmazkodjon ahhoz, amit az emberek szeretnének, és lebontsa az akadályokat, amelyek a közösségi gazdaság növekedésének útjában állnak. Ugyanez lenne a cél Európa más országaiban is”.

Kaja Kallas, az egységes digitális piacról szóló európai intézkedéscsomag előadója az Európai Parlamentben korábban úgy nyilatkozott az EUrologusnak, hogy közvetlenül azokat a gondokat kellene kezelni, amelyek ellen valójában tüntetnek világszerte a sofőrök: ha az Uber megadóztatása a problémás, akkor a kormánynak kellene összeszednie magát, hogy be tudja hajtani a szolgáltatás után járó állami jövedelmet.

Észtországban az Uber megegyezett az adóhatósággal, hogy minden alkalommal, amikor valaki beszáll egy uberes kocsiba, a cég értesítést küld erről az adóhivatalnak is. Ha az a gond, hogy az Uber kevesebb társadalombiztosítási díjat fizet, mert a sofőrjei egyéni vállalkozók, inkább a foglalkoztatási rendszert kellene modernizálni egy olyan világra, ahol a hagyományos értelemben vett munkaadó-munkavállaló hierarchia már nem létezik - véli az EP-képviselő.

Kijózanodás helyett fegyvergyártás

Barabás Péter
Publikálás dátuma
2016.03.02. 06:36
Több mint 600 F–35-ös Joint Strike Fightert szállítanak kilenc országba FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SIMON BRUTY
Azon már senki nem csodálkozik, hogy függetlenül a békés vagy békétlenebb nemzetközi helyzettől, szakadatlanul nő a fegyverkereskedelem. Már ellenség sem szükséges, ami ellen fegyverkezni kell, de ha netán még az is van, mint napjainkban, akkor a fegyver igazi kincs a gyártók kezében. Elvekről, erkölcsi megfontolásokról szó sincs, mindenki mindenhez hozzájuthat, amihez csak akar.

A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) legutóbbi jelentéséből kiderül, hogy 2011 és 2015 között 14 százalékkal több fegyvert adtak el a világban, mint az azt megelőző öt évben. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Németország az összes fegyverexport 74 százalékát bonyolította le, az USA egymaga a 33 százalékát. Az Egyesült Államok 96 országnak adott el vagy adott át fegyvereket. Nagy megrendelései vannak kilenc országból 611 F-35-ös vadászrepülőgépre. Az, hogy a Nobel-békedíjas Barack Obama elnökségének az időszakában jelentősen tovább emelkedett a fegyvereladás, elsősorban nem az elnök felelőssége, hanem annak a bizonyítéka, hogy a fegyverüzletben érdekeltek diktátumával szemben mindenki tehetetlen.

Oroszország az elmúlt öt esztendőben 28 százalékkal növelte fegyverexportját a megelőző öt évhez képest, és a globális fegyverkereskedelemből 25 százalékkal részesedett. Egymaga ötven országot lát el fegyverrel. Legnagyobb piaca India, Kína és Vietnam. Ázsia dominál, kisebb részben Afrika, a Közel-Kelet, s csak ezeket követi Európa.

A kínai fegyverexport 88 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben.

A vevőkör egyre szélesebb, már csak azért is, mert növekedik a háborús övezetek száma a világban, újabb és újabb frontok nyílnak. Az Iszlám Állam és a korábban ismeretlen terrorcsoportok megjelenésével a felvevő piac még nagyobbra dagadt, a gátlástalan bűnözők anyagi hátországa talán soha nem volt ennyire jelentős, mint mostanában. Az elfoglalt olajvállalatokból ömlik a pénz a legmodernebb fegyverekre. Ami pedig az egyes országokat illeti, az egymást sakkban tartó államok a fegyverimportban is versengenek egymással. India, Kína, Ausztrália, Pakisztán, Vietnam, Dél-Korea, Algéria, Marokkó, Szaúd-Arábia, Katar, Egyiptom és természetesen Irak is a legnagyobb felvevők közé tartozik.

Az Oroszország által megrendelt francia hadihajók leszállítása talán az egyetlen nagy üzlet, amit elvi okokra hivatkozva az utóbbi időben lemondtak, alig találni arra példát, hogy elvek és erkölcsök bárkit befolyásoltak volna. S nem is befolyásolhatnak, hiszen nem mindig azok kezében marad a fegyver, akik azt megvásárolják. Legjobb példa erre Afganisztán, amely előbb orosz fegyverzethez jutott, hogy aztán az amerikai beavatkozás után azokat az oroszok ellen fordítsa. Aztán jött Oszama bin Laden és az Al-Kaida amerikai fegyverzetben, hogy egy ponton az amerikai fegyverekkel felvegye a harcot az amerikaiakkal. Szíriában az egymással szemben álló csoportok gyakran azonos típusú, közös forrásból származó fegyverekkel ölik egymást. Az Iszlám Állam fejlesztette tökélyre a fegyverszerzést, több mint két tucat országból származó, Irakban zsákmányolt fegyverarzenálhoz jutott. Olyan fegyverek ezek, amelyek eredetileg a Pentagon, a NATO, vagy a Kreml közreműködésével kerültek a térségbe, de aztán kikerültek az ellenőrzésük alól. Nemcsak kézifegyverekről, régi vagy újabb Kalasnyikovokról van szó, hanem egész légvédelmi rendszerekről, irányított páncéltörő rakétákról, harci járművekről.

A felelőtlen iraki és szíriai fegyverszállítások következményeinek kijózanítóan kell hatniuk a fegyverszállítókra világszerte – jelentette ki az Amnesty International egyik kutatója. Nem nehéz megjósolni, hogy ez a kijózanodás nem fog bekövetkezni. A kijózanodásra ugyanis már eddig is számos lehetőség adódott volna. Mindig az üzleti érdek győzött, nem pedig a józan gondolat.

Hogy milyen képtelen helyzetek adódnak az összefonódó üzleti és politikai érdekek következtében, arra legújabban az Azerbajdzsán és Örményország körül kialakult helyzet a példa. Azerbajdzsán több mint 200 százalékkal növelte fegyverimportját, de fel van háborodva azon, hogy a vele ellenséges Örményország is ugyanabból a forrásból fegyverkezik. Moszkva ugyanis mindkettőjüknek szállít.

Azerbajdzsánt és nem kevésbé az Egyesült Államokat felháborította, hogy Oroszország olyan megállapodást kötött az örményekkel, amely februárban hatályba lépve, 200 millió dolláros exporthitelt biztosít fegyverek vásárlására. Örményország „Szmercs” nehéz rakéta-sorozatvetőhöz és „Szolncepek” tüzérségi nehézfegyverhez jut, mindkettőnek pusztító a hatása. Moszkva vállalta azt is, hogy „Konkursz” tankelhárító rakétakomplexumokkal és „Igla-C” hordozható légvédelmi rakétarendszerrel is ellátja Örményországot. S ez közel sem a teljes lista.

Mint a Moszkvának küldött tiltakozó jegyzékből kitűnik, Azerbajdzsán attól tart, hogy ezek a fegyverek a saját területének tekintett szeparatista Hegyi-Karabahban kötnek ki. A sors iróniája, hogy Azerbajdzsán 20-szor több pénzért vett orosz fegyverzetet, mint Örményország. Az Azerbajdzsánnak szánt csomagban a 200 új T-90C tank és 100 helikopter mellett találjuk az örményeknek is beígért „Szmercs”-et és „Szolncepek”-et. Egyes kommentárok szerint azonban az Azerbajdzsánnak juttatott technika összességében modernebb.

Az amerikaiak idegességét az váltotta ki, hogy Örményország fejlett légvédelmi eszközökhöz jut, ez pedig keresztezi a vele szomszédos NATO-tag Törökország érdekeit. Elhangzottak olyan amerikai nyilatkozatok is, amelyek egyenesen Törökország elleni fenyegetést látnak a történtekben.

A „Vedomosztyi” orosz hírportál katonai körökhöz közeli forrása szerint, nincs semmi rendkívüli abban, hogy Oroszország szembenálló feleknek ad el fegyvert. Ezt teszi az Egyesült Államok is, amikor fegyverrel látja el Izraelt és a vele ellenséges arab államokat, vagy az egymással konfliktusban álló Indiát és Pakisztánt. Mintha ez elegendő magyarázatul szolgálna a világ számára.

Magyarország eddig kimaradt e nagy fegyverkezési vetélkedőből, mintha azonban most mégis megpróbálna beszállni ebbe az üzletbe. Egyelőre csak a szavak szintjén. A magyar kormány elfogadta a 2020-ig szóló Irinyi-tervet, amely a hét stratégiai ágazat között jelölte meg a fegyvergyártást.

Általános meglepetéssel fogadták Varga Mihály szavait. A nemzetgazdasági miniszter ugyanis úgy véli, hosszabb távon húzóágazattá válhat a fegyvergyártás. Még a szakmát is megosztja ennek az értelmezése. Mert hogyan akarjuk felvenni a versenyt a sziklaszilárd pozíciókkal rendelkező érdekcsoportokkal, amelyek mögött hatalmas kapacitások, modern gyárak, szakemberek százezrei állnak? És főleg: mivel? Mert mi az, amit mindezzel mi szembe tudunk állítani? 1700 embert, akit a védelmi iparban közvetlenül foglalkoztatnak, s az a plusz kapacitás, amely valamilyen módon csatlakoztatható a ma még teljesen szétesett állapotban lévő iparághoz. Valahol az alapoknál kellene kezdeni a védelmi ipar talpra állítását, amelynek a kivitele mindössze 10 milliárd forint alakult. S akkor arról még nem is szóltunk, mit gyártana egy felélesztett hadiipar. A bizonytalan nyilatkozatokból csak az derül ki, hogy ennek a kérdésnek még a felvetéséig sem jutottak el a döntéshozók. Az ésszerűség mindenesetre azt diktálná, hogy olyan területre összpontosítsanak, ahol elsősorban a magyar ember kreativitására, problémamegoldó képességére lehetne támaszkodni.

Kijózanodás helyett fegyvergyártás

Barabás Péter
Publikálás dátuma
2016.03.02. 06:36
Több mint 600 F–35-ös Joint Strike Fightert szállítanak kilenc országba FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SIMON BRUTY
Azon már senki nem csodálkozik, hogy függetlenül a békés vagy békétlenebb nemzetközi helyzettől, szakadatlanul nő a fegyverkereskedelem. Már ellenség sem szükséges, ami ellen fegyverkezni kell, de ha netán még az is van, mint napjainkban, akkor a fegyver igazi kincs a gyártók kezében. Elvekről, erkölcsi megfontolásokról szó sincs, mindenki mindenhez hozzájuthat, amihez csak akar.

A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) legutóbbi jelentéséből kiderül, hogy 2011 és 2015 között 14 százalékkal több fegyvert adtak el a világban, mint az azt megelőző öt évben. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Németország az összes fegyverexport 74 százalékát bonyolította le, az USA egymaga a 33 százalékát. Az Egyesült Államok 96 országnak adott el vagy adott át fegyvereket. Nagy megrendelései vannak kilenc országból 611 F-35-ös vadászrepülőgépre. Az, hogy a Nobel-békedíjas Barack Obama elnökségének az időszakában jelentősen tovább emelkedett a fegyvereladás, elsősorban nem az elnök felelőssége, hanem annak a bizonyítéka, hogy a fegyverüzletben érdekeltek diktátumával szemben mindenki tehetetlen.

Oroszország az elmúlt öt esztendőben 28 százalékkal növelte fegyverexportját a megelőző öt évhez képest, és a globális fegyverkereskedelemből 25 százalékkal részesedett. Egymaga ötven országot lát el fegyverrel. Legnagyobb piaca India, Kína és Vietnam. Ázsia dominál, kisebb részben Afrika, a Közel-Kelet, s csak ezeket követi Európa.

A kínai fegyverexport 88 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben.

A vevőkör egyre szélesebb, már csak azért is, mert növekedik a háborús övezetek száma a világban, újabb és újabb frontok nyílnak. Az Iszlám Állam és a korábban ismeretlen terrorcsoportok megjelenésével a felvevő piac még nagyobbra dagadt, a gátlástalan bűnözők anyagi hátországa talán soha nem volt ennyire jelentős, mint mostanában. Az elfoglalt olajvállalatokból ömlik a pénz a legmodernebb fegyverekre. Ami pedig az egyes országokat illeti, az egymást sakkban tartó államok a fegyverimportban is versengenek egymással. India, Kína, Ausztrália, Pakisztán, Vietnam, Dél-Korea, Algéria, Marokkó, Szaúd-Arábia, Katar, Egyiptom és természetesen Irak is a legnagyobb felvevők közé tartozik.

Az Oroszország által megrendelt francia hadihajók leszállítása talán az egyetlen nagy üzlet, amit elvi okokra hivatkozva az utóbbi időben lemondtak, alig találni arra példát, hogy elvek és erkölcsök bárkit befolyásoltak volna. S nem is befolyásolhatnak, hiszen nem mindig azok kezében marad a fegyver, akik azt megvásárolják. Legjobb példa erre Afganisztán, amely előbb orosz fegyverzethez jutott, hogy aztán az amerikai beavatkozás után azokat az oroszok ellen fordítsa. Aztán jött Oszama bin Laden és az Al-Kaida amerikai fegyverzetben, hogy egy ponton az amerikai fegyverekkel felvegye a harcot az amerikaiakkal. Szíriában az egymással szemben álló csoportok gyakran azonos típusú, közös forrásból származó fegyverekkel ölik egymást. Az Iszlám Állam fejlesztette tökélyre a fegyverszerzést, több mint két tucat országból származó, Irakban zsákmányolt fegyverarzenálhoz jutott. Olyan fegyverek ezek, amelyek eredetileg a Pentagon, a NATO, vagy a Kreml közreműködésével kerültek a térségbe, de aztán kikerültek az ellenőrzésük alól. Nemcsak kézifegyverekről, régi vagy újabb Kalasnyikovokról van szó, hanem egész légvédelmi rendszerekről, irányított páncéltörő rakétákról, harci járművekről.

A felelőtlen iraki és szíriai fegyverszállítások következményeinek kijózanítóan kell hatniuk a fegyverszállítókra világszerte – jelentette ki az Amnesty International egyik kutatója. Nem nehéz megjósolni, hogy ez a kijózanodás nem fog bekövetkezni. A kijózanodásra ugyanis már eddig is számos lehetőség adódott volna. Mindig az üzleti érdek győzött, nem pedig a józan gondolat.

Hogy milyen képtelen helyzetek adódnak az összefonódó üzleti és politikai érdekek következtében, arra legújabban az Azerbajdzsán és Örményország körül kialakult helyzet a példa. Azerbajdzsán több mint 200 százalékkal növelte fegyverimportját, de fel van háborodva azon, hogy a vele ellenséges Örményország is ugyanabból a forrásból fegyverkezik. Moszkva ugyanis mindkettőjüknek szállít.

Azerbajdzsánt és nem kevésbé az Egyesült Államokat felháborította, hogy Oroszország olyan megállapodást kötött az örményekkel, amely februárban hatályba lépve, 200 millió dolláros exporthitelt biztosít fegyverek vásárlására. Örményország „Szmercs” nehéz rakéta-sorozatvetőhöz és „Szolncepek” tüzérségi nehézfegyverhez jut, mindkettőnek pusztító a hatása. Moszkva vállalta azt is, hogy „Konkursz” tankelhárító rakétakomplexumokkal és „Igla-C” hordozható légvédelmi rakétarendszerrel is ellátja Örményországot. S ez közel sem a teljes lista.

Mint a Moszkvának küldött tiltakozó jegyzékből kitűnik, Azerbajdzsán attól tart, hogy ezek a fegyverek a saját területének tekintett szeparatista Hegyi-Karabahban kötnek ki. A sors iróniája, hogy Azerbajdzsán 20-szor több pénzért vett orosz fegyverzetet, mint Örményország. Az Azerbajdzsánnak szánt csomagban a 200 új T-90C tank és 100 helikopter mellett találjuk az örményeknek is beígért „Szmercs”-et és „Szolncepek”-et. Egyes kommentárok szerint azonban az Azerbajdzsánnak juttatott technika összességében modernebb.

Az amerikaiak idegességét az váltotta ki, hogy Örményország fejlett légvédelmi eszközökhöz jut, ez pedig keresztezi a vele szomszédos NATO-tag Törökország érdekeit. Elhangzottak olyan amerikai nyilatkozatok is, amelyek egyenesen Törökország elleni fenyegetést látnak a történtekben.

A „Vedomosztyi” orosz hírportál katonai körökhöz közeli forrása szerint, nincs semmi rendkívüli abban, hogy Oroszország szembenálló feleknek ad el fegyvert. Ezt teszi az Egyesült Államok is, amikor fegyverrel látja el Izraelt és a vele ellenséges arab államokat, vagy az egymással konfliktusban álló Indiát és Pakisztánt. Mintha ez elegendő magyarázatul szolgálna a világ számára.

Magyarország eddig kimaradt e nagy fegyverkezési vetélkedőből, mintha azonban most mégis megpróbálna beszállni ebbe az üzletbe. Egyelőre csak a szavak szintjén. A magyar kormány elfogadta a 2020-ig szóló Irinyi-tervet, amely a hét stratégiai ágazat között jelölte meg a fegyvergyártást.

Általános meglepetéssel fogadták Varga Mihály szavait. A nemzetgazdasági miniszter ugyanis úgy véli, hosszabb távon húzóágazattá válhat a fegyvergyártás. Még a szakmát is megosztja ennek az értelmezése. Mert hogyan akarjuk felvenni a versenyt a sziklaszilárd pozíciókkal rendelkező érdekcsoportokkal, amelyek mögött hatalmas kapacitások, modern gyárak, szakemberek százezrei állnak? És főleg: mivel? Mert mi az, amit mindezzel mi szembe tudunk állítani? 1700 embert, akit a védelmi iparban közvetlenül foglalkoztatnak, s az a plusz kapacitás, amely valamilyen módon csatlakoztatható a ma még teljesen szétesett állapotban lévő iparághoz. Valahol az alapoknál kellene kezdeni a védelmi ipar talpra állítását, amelynek a kivitele mindössze 10 milliárd forint alakult. S akkor arról még nem is szóltunk, mit gyártana egy felélesztett hadiipar. A bizonytalan nyilatkozatokból csak az derül ki, hogy ennek a kérdésnek még a felvetéséig sem jutottak el a döntéshozók. Az ésszerűség mindenesetre azt diktálná, hogy olyan területre összpontosítsanak, ahol elsősorban a magyar ember kreativitására, problémamegoldó képességére lehetne támaszkodni.