Előfizetés

Eldőlt! Erdősiné és Orbán kérdését hitelesítette az NVB

Publikálás dátuma
2016.02.29. 15:26
Nyakó István itt még szomorú - MTI Fotó: Balogh Zoltán
Hitelesítette Erdösi Lászlónénak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Korábban az Index azt jósolta, hogy meglepő dolog történhet a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazás ügyében, arra számítottak, hogy az NVB az MSZP-s Nyakó István kérdését hitelesíti majd, Erdősi Lászlóné kérdését pedig elutasítja. Az előrejelzés nem jött be, az Orbán Viktor miniszterelnök által múlt hét szerdán bejelentett népszavazási kezdeményezést viszont szintén hitelesítette a bizottság.

Az NVB határozata ellen szavazott Patyi Anrás, az NVB elnöke, Bodolai László, az LMP delegáltja, Litresits András, az MSZP delegáltja, valamint Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja.  Erdősi Lászlóné kérdése, amelyet hétfőn hitelesített az NVB, úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek - a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint - továbbra is zárva tartsanak vasárnap?"

Mint a Népszava is megírta, az MSZP által azóta is csak fekete keddként emlegetett eset után a Nemzeti Választási Bizottság ülésén a múlt héten még elutasította a testület - méghozzá elképesztő indokkal - hogy érdemben vizsgálják a "verőemberek" keddi akcióját. Az MSZP-s Lukács Zoltán élt kifogással, miszerint párttársa, Nyakó István azért nem tudta idejében benyújtani a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazási kezdeményezést, mert nagydarab kopasz emberek szándékosan útját állták. 

Délután még az Index írta: hiába segítették a kigyúrt kopaszok Erdősi Lászlónét, hogy népszavazási kezdeményezése leadásával beelőzze az MSZP-s politikusokat, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) várhatóan mégis az ellenzéki párt boltbezárós kezdeményezését támogatja majd. Az portál úgy tudta, hogy az NVB hétfő délutáni ülésén nem Erdősi Lászlóné kezdeményezésének hitelesítését javasolja majd.

Nyakó István itt még szomorú -  MTI Fotó: Balogh Zoltán

Nyakó István itt még szomorú - MTI Fotó: Balogh Zoltán

Nyakó István végül el nem fogadott kérdése az volt: Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?

Min lapunk megírta, tegnap még úgy festett, hogy mind a két kérdést, vagyis Erdősiné és Nyakó István vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését is a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.

A Nemzeti Választási Bizottság ülése. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Nemzeti Választási Bizottság ülése. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hitelesítették Orbánék kérdését

Az NVB hétfői ülésén hitelesítette a kötelező betelepítési kvóta ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. A kormány által benyújtott kérdés mégpedig úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" A hitelesítést kilencen támogatták, ellene szavazott Fábián Adrián választott tag, valamint Bodolai László, az LMP és Litresits András, az MSZP delegáltja.

DK: a helyzet az, hogy leszakadóban vagyunk Európától

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Magyarország leszakadóban van Európától és a visegrádi négyektől, a miniszterelnök pedig "a valóság talajáról elrugaszkodva, fantáziavilágban él".

Vadai Ágnes, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az Eurostat adataira hivatkozva azt mondta: a tények cáfolják a kormányfő évértékelőjén mondottakat, mert a húsz legszegényebb régió közül négy magyar. Kitért arra, hogy a vidéki kórházak állapotáról az embereket kellene megkérdezni, az oktatás rossz helyzetére vonatkozó felvetését pedig a szülők és pedagógusok közös demonstrációjával indokolta. Orbán Viktorra utalva úgy fogalmazott: "lehet, hogy a szíve helyén nincsen kő, de hogy az agya helyén sincsen agy, az egészen biztos".

A DK politikusa a hétvége két jó híreként megemlítette a Saul fia című film Oscar-díját - ami szerinte "hatalmas siker az alkotóknak és egy kicsi siker Magyarországnak is" -, továbbá a baloldali pártok salgótarjáni polgármester-választási sikerét. 

Együtt: mélyponton az ország nemzetközi tekintélye

A párt külügyi szakpolitikusa a hétfői nagyköveti értekezletet kommentálta, ahol Orbán Viktor miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy a külgazdasági eredmények alapján igazoltnak látja a külügyi szervezetrendszer átalakítását, és hogy kiegyensúlyozott hátország segíti a nagykövetek munkáját.

Orbán Viktor országlásának hatodik évében Magyarország az európai értékeket és az Európai Uniót megtagadó politizálás jelképévé vált, szövetségesi kapcsolatai sokat gyengültek - értékelt közleményében Hajdu Nóra.  Az Együtt elnökségi tagja szerint a kormányfőnek lett volna miről beszélnie a Külgazdasági és Külügyminisztérium működésével kapcsolatban is: "Quaestor, Kiss Szilárd, nagyköveti kinevezések, átláthatatlan finanszírozás, futsalos és focis haverok".

A párt továbbra is azt követeli, hogy a Szijjártó Péter vezette tárca hajtsa végre a bíróság ítéletét, és haladéktalanul "hozza nyilvánosságra a nagykövetek és attasék életrajzait, hogy végre megtudhassuk: kik képviselik Magyarországot külföldön" - írta közleményében Hajdu Nóra.