A propaganda és a szomorú valóság

A Rákosi rendszert idéző kormányzati sikerpropaganda árnyékában olyan hírek is megjelennek, mint, hogy az Országos Mentőszolgálat paradigmát vált, vagyis a mentőknek ezután a bejelentést követően 15 perccel nem ki kell érniük a helyszínre. Tehát ha egy idős ember leesik az ágyáról, őt is valakinek vissza kell helyezni, de az már koránt sem biztos, hogy a mentőknek. Vagy egy másik szívet szorongató esemény: a Flór Ferenc kórházban egy gyermeket meggyógyítottak, az apuka hálája jeléül nem hálapénzt adott a személyzetnek (nem is lett volna rá pénze), hanem felajánlotta, hogy kifesti valamelyik kórtermet. Végül is megállapodott a kórház vezetésével, hogy nem egy kórtermet fest ki – mert ugye az, azért mégsem annyira lepusztult – hanem a nővérszobát, amelynek akkor cserélték a padlóburkolatát, de a festésre már nem jutott pénz. Nem sorolok többet, hanem visszaidézem a két eseménnyel kapcsolatosan érdekeltek véleményét. Az Országos Mentőszolgálat vezetője szerint nem a rossz állapotban lévő mentőautók, nem is a létszámhiány, de még csak nem is az alacsony fizetés, hanem az általánosan jellemző morális válság okozza a legnagyobb problémát. Az apuka „hálájával” kapcsolatban pedig azt javasolta a TV riportere, hogy aki csak teheti vállalja fel egy-egy kórterem rendbetételét. Én meg azt a következtetést vontam le a két, és még ki tudja hány hasonló eseményből, hogy amit csak lehet, oldjunk meg társadalmi munkában, az így megtakarított adó forintokból pártunk és kormányunk minél többet tudjon költeni futballstadionok építésére, és azután azok karbantartását is végezhessük társadalmi munkában.